72. rész

Sziasztok. :) Nos, ez a futam nem úgy sikerült valamilyen szempontból, amilyenre számítottam. De figyelembe véve azt, hogy ez volt az idei év első kiesése Sebnek, mindenképpen szerencsésnek érezhetjük, hogy most történt meg és nem akkor, amikor a bajnokság szempontjából fontosak voltak a pontok. :) Másrészről meg a Red Bull és Seb is vissza fognak támadni Brazíliában és remélhetőleg úgy zárják le ezt a szezont, ahogyan azt kezdték és ahogyan kell. :)♥♥
Egyébként Ecclestone ma kivételesen nagyon aranyos volt, szerintem szimpatikusan viselkedett - ellentétben drága Gyulánkkal, aki szerint nem volt akkora a dráma, hát tényleg nem, de azért Seb csalódott volt, ez nyilvánvaló és beláthatta volna Gyuszi is. :)
Lewisnak meg gratulálok.♥
Na, de félre a dumával! :D Utolsó előtti rész és meg fogtok őrülni a befejezéstől. ;)
Jövőhéten esetleg hozhatom az utolsó részt, és a brazil nagydíj hétvégéjén vagy utána átalakítom a blogot és fel fogom rakni a következő történet első részét, mert a szavazás elég egyértelmű lett, amit nagyon-nagyon szépen köszönök Nektek!♥♥♥ De a továbbiakról, meg az átalakításról folyamatosan tájékoztatlak majd titeket! Ne hagyjatok el! ;)

Három nappal később…

-Seb, biztos ne vigyünk haza?-kérdezte Kimi harmadjára.

-Nem, itt maradok vele.

-Tíz óra van, neked is aludnod kellene.-simította meg a hátát Jenni.

-Majd alszok vele itt.

-Ez neked se tesz jót.-vágta rá Kimi.

-Nem érdekel, csak az, hogy felébredjen! Itt akarok vele lenni, amikor felébred. Nem érdekel, ha az orvosok azt mondják, hogy nem fog felkelni. Én tudom, hogy fel fog.

-Te tudod, akkor maradj. De ha van valami, azonnal hívj!

-Oké, sziasztok.

Nyolc óra telt el, mióta Kimiék elmentek, Seb is nagy nehezen elaludt éjjel. A fejét az ágyra hajtotta, a kezeit pedig az enyémre helyezte.

Iszonyatos fájdalmat éreztem a fejemben és fáradtnak éreztem magam. Erőm nem volt szólni, így a kezeimet kezdtem el kicsit mozgatni.

-Riya!-kapta fel a fejét Seb.-Kelj fel! Tudom, hogy képes vagy rá!

-Sebi..-motyogtam, alig érthetően és lassan kinyitottam a szemeimet.

-Kicsim!-nyomott egy puszit az arcomra könnybe lábadt szemmel.-Szólok az orvosnak, hogy felébredtél.

-Ne!-szorítottam meg a kezét egy kicsit.-Kettesben akarok veled lenni.

-Jól van, szívem.-simogatott.-Hogy érzed magad? Nagyon rám ijesztettél!

-Sajnálom, és azt is, hogy eljöttem.

-De miért jöttél el? Mi a baj? Mondd el! Tudnom kell, nem tudok nélküled élni!

-Nem mondhatom el.-fordítottam el a fejem.

-Riya!-kérlelt. Nem kellett sokat győzködnie. Annyira gyenge voltam, hogy jobbnak láttam, ha tényleg mindent megtud.

-Mark… A naplómban mindent megtalálsz, ott van a fekete bőröndben.-mondtam halkan.-Az utolsó oldalon…

Értetlenül és idegesen sétált a bőröndhöz. Kivette a naplómat, hátul kinyitotta és néhány perc alatt elolvasta az utolsó bejegyzést.

-Engem akartál megvédeni?-nézett rám könnyes szemmel. Erőm híján csak bólintottam egyet.-Nem kell megvédened.-jött vissza az ágyhoz és megsimította az arcom.

-De igen! Nem tudod, mire képes… Nem élném túl, ha valami bajod lenne.-próbáltam kinyújtani a kezem, de nem sikerült, ezért Ő gyorsan a kezeimhez kapott.

-Itt vagyok és vigyázok rátok!

-Ránk?-néztem rá értetlenül.

-Az orvos mondta, hogy kisbabánk lesz.-újságolta boldogan.-Miért nem mondtad el, hogy gyanakodsz rá? Mert gyanakodtál, igaz?

-Akkor akartam elmondani, ha már biztos.

-Felépülsz, hazamegyünk és felneveljük a kislányunkat.-tervezgette a jövőnket.

-Szerintem meg fiú lesz. Olyan lesz, mint Te. Gyönyörű kék szemei lesznek és szőke haja. És úgy fog mosolyogni, mint ahogy Te.-mosolyogva simítottam meg az arcát.-Tökéletes lesz pont, mint Te.-halkultak el a szavaim, elfogyott az erőm.

Talán érzékenyebb volt, mint valaha. A szavaim hallatán a könnycseppek kicsordultak a szemeiből és az arcán folytak le lassan.

-Nagyon szeretlek!-suttogta és megpuszilta a kezemet, majd elkezdte simogatni.

-Seb…-próbáltam szólni hozzá.

-Ne erőlködj, még pihenned kell!-mosolygott.

-Örökké szeretni foglak!-mondtam ki alig érthetően. Mélyen a gyönyörű kék szemeibe néztem, a kezeim kicsúsztak az övéi közül, a szemeim pedig lecsukódtak. A gépek pedig egy folytonos, monoton hangon kezdtek zörögni síró párom mellett.