47. rész

Sziasztok. Itt a mára beígért második rész. :) Ami a további frisseket illeti a suli miatt.. Nos, nekem ez a történet már be van fejezve, így ha akad 5percem - bár szerintem annyi csak lesz :) - szépen sorban felrakom a következő részeket. :) Próbálok időt szakítani a következő történetemre is - már ha egyszer sikerül kiválasztani, hogy melyiknek legyen blogja xd - és írni ahhoz, de nehéz lesz, mert májusban 3tárgyból fogok kis érettségizni, és le akarom tenni a  föci előrehozott érettségit is júniusban. Remélem összejön! Na, akkor mindenkinek sikeres tanévet kívánok. :)<3 Puszi.<3

-Régen mindig idejártunk.-állapítottam meg.

-Igen.-mosolygott.

-Szép emlékek.-jegyeztem meg halkan.

-Nem ülünk be egy sütire?

-Legyen.-sóhajtottam fel. Bementünk, kikértük magunknak az édességet, aztán leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz beszélgetni. Sok szép régi emlék jött elő. Nagyon jól szórakoztunk. A jó hangulatú délutáni programunk után este Fernandoval mentem vissza a hotelbe. A földszinten még beszéltünk pár szót.

-Jól éreztem magam ma.-jelentette ki mosolyogva.

-Én is.-vágtam rá. De ekkor eszembe jutott Seb, és hogy mit tettem vele. Bár Fernando és köztem semmi sem történt, csak egy ártatlan délutáni találka. Mégis tudtam, ha ezt Sebi meg tudja ki fog akadni – ami a versenyhétvége miatt is rossz lenne.

-Felkísérjelek?-kérdezte.

-Nem kell, még lent maradok egy kicsit.-válaszoltam mosolyogva.

-Jól van, majd találkozunk.-mondta és egy puszit nyomott a számra, aztán elsétált. Az a kis puszi totálisan összezavart. Nem tudtam, mit akart ezzel. Leültem néhány perce a recepciótól nem messze lévő fotelek egyikébe.

-Tesó, délután óta nem láttalak!-fogott kezet Mark és Fer.

-Riyával voltam.

-Na és hogy haladtok?

-Sínen van minden.-vigyorgott.-Mielőtt feljöttem megpusziltam.-újságolta el boldogan a spanyol.

-És hol?

-A száján.-büszkélkedett.

-Óh, ez az!-csapták össze a tenyerüket.-Ha így haladunk Sebastiant is ki fogjuk készíteni.

-Bizony, két legyet ütünk egy csapásra.-nevetgéltek.

Kicsivel később felmentem a szobába, ahol Seb már aludt. Furcsálltam, hogy kilenckor már alszik. Írt egy cetlit, hogy ha visszaérek és alszik, keltsem fel. És bár elolvastam a kispapírt nem volt szívem felkelteni őt, inkább bebújtam mellé az ágyba. Másnap reggel szinte egyszerre keltünk fel.

-Nem keltettél fel tegnap.-mondta.

-Nem akartalak. Olyan édesen aludtál.

-Aranyos vagy.-mosolygott és megpuszilt.-Amúgy hol voltál?

-Jobb, ha nem tudod.

-Fernandoval, igaz?

-Igen.-motyogtam halkan.

-Elmegyek tusolni.-kelt fel az ágyról. Tudtam, hogy megbántottam, pedig nem akartam. Nincs annál rosszabb érzés, mint amikor azt az embert bántod meg, akit a legjobban szeretsz.

Miután elment fürdeni megszólalt a mobilja, Tommi hívta. Nem akartam felvenni, de amikor már másodjára hívta tudtam, hogy fontos. Így mégis felvettem.

-Seb!-szólt a telefonba.

-Riya vagyok.

-Azonnal gyere át a szobámba!-parancsolta.

-Oké.-vágtam rá. Felvettem egy köntöst a pizsamámra, aztán óvatosan kinyitottam az ajtót, mivel a folyosó üres volt gyorsan átmentem a szemben lévő szobába.-Mi olyan fontos?

-Ez!-vágott elém egy napilapot, melynek címlapján Fernando és én voltunk és egy nagy „Újra együtt?” felirat. A fotósok pont azt a pillanatot kapták le, amikor Fer megpuszilt.

-Mi a…?-pillantottam az újságra és abban a pillanatban le is kellett ülnöm a hír láttán.

-Mondd, miért csinálod ezt Sebbel?-nézett rám.-Ki akarod készíteni? Mert akkor nagyon jó irányba haladsz, gratulálok!

-De hát ez egy hazugság.-motyogtam. Tommit még soha sem láttam ilyen szigorúnak és mérgesnek. A finnek olyan nyugodtak, ehhez voltam szokva.

-Itt a bizonyíték.-ütögette az újságot.-Olyan naiv vagy, hogy az elképesztő.-motyogta.

-Tommi! Miért nem hiszel nekem?-sírtam el magam, ekkor Seb is belépett a szobába.

-Láttam, hogy kerestél és átjö..Hát te is itt vagy?-nézett rám.

-Nem akartam ezt.-sírtam tovább és leesett az újság az ölemből a földre.

-Mi ez?-kapta fel a lapot Sebi. Felnéztem rá, amikor megnézte az újságot. A szemei már kis híján csillogtak a könnyektől, de a lehető legjobban tartotta magát, hogy se én, se Tommi ne vegyük ezt észre. De rosszul próbálta titkolni, a finnel nagyon jól ismertük.-Értem.-motyogta halkan maga elé a kép láttán.

-De ez hazugság!-kiáltottam fel.-Nem jöttem vele újra össze. Tegnap vele voltam egész délután, de semmi sem történt. Csak itt a hotelben, amikor felment egyszerűen megpuszilta a számat minden előjel nélkül. De én nem akartam! A fotósok meg rögtön lekapták. Ti meg el is hiszitek!-sírtam hangosan tovább. Rossz volt, hogy nem hittek nekem, de tény, hogy ott volt a bizonyíték előttünk. Felálltam az ágyról és Sebhez léptem.-Én téged szeretlek!-simítottam meg az arcát, de elfordította a fejét és hátra lépett egyet. A szívem majd megszakadt ettől. Ennél hangosabban már nehezen tudtam volna sírni. A kezeimmel eltakartam az arcom.-Csak valami még van ebben a srácban.-néztem a két szőkére.-Én ezt már nem bírom tovább.-túrtam a hajamba. A két fiú csak szótlanul figyeltek, egyikük se jött oda megölelni vagy megnyugtatni, de ez teljesen érthető volt az újságcikk után.

-Elmondjuk neki?-néztek össze a srácok másodpercekkel később.-Mondjuk!-vágták rá egyszerre.

-Micsodát?-néztem rájuk rémülten és letöröltem a könnyeimet. Nem mintha ez bármit segített volna…

-Nem olyan régen Tommi meghallotta Fernando és Mark beszélgetését. Kiderült, hogy Fer azért van úgy „rád szállva”, mert bosszút akarnak állni rajtad, amiért az esküvőn leléptél.-mondta Seb.

-Nem akartuk elmondani, mert nem tudtuk, mit érzel iránta. De így muszáj volt. Nyilvánvaló, hogy Fer azért puszilt meg, hogy ezzel az újságok címlapjára kerüljön. De persze az is lehet, hogy tényleg szeret még.-folytatta Tommi. A fiúk magyarázata után megint hangos sírásban törtem ki. Nem tudtam felfogni, hogy azaz ember, akihez feleségül akartam menni ilyet tegyen velem. Újra leültem Tommi ágyára és csak sírtam.

-Hogy vehettem be? Hogy lehettem ilyen hülye és naiv? Pedig már nem is szeretem.-néztem a fiúkra.-És ő hogy lehetett ennyire szemét disznó? Markkal együtt…

-Sajnálom, hogy úgy letámadtalak az előbb. Felhúztam magam ezen a hülyén.-ült le mellém Tommi.-Csak valahogy már figyelmeztetni akartalak, hogy hagyd ezt a barmot a fenébe…

-Nem haragszok.-öleltem meg.-Ha Te nem vagy, és én ezt nem tudom meg, akkor lehet, hogy legközelebb már igazak lettek volna azok a pletykák, amik most megjelentek. Mindez a hiszékenységem miatt.

-Szeretlek drága, és még egyszer sajnálom, de már nem bírtam ezt elviselni.-nyomott egy puszit a homlokomra Tommi, majd Sebre pillantott.-Beszéljetek!-motyogta a fülembe.

-Igen.-vágtam rá és megpusziltam Tommit, majd felálltam az ágyról.-Sebi.-néztem Sebre.

-Gyere, inkább nálunk beszéljük meg!-nyitotta ki az ajtót.-Találkozunk a pályán.-fordult vissza Tommi felé. Átmentünk a szobánkba.

46. rész

Drága Olvasóim! Ahogy azt megígértem itt a következő rész. :) Ha akartok, ma még felrakok egyet. :) Puszilok mindenkit. (L)

A következő nap egyike volt a kicsit borúsabb, hűvösebb nyári napnak Valenciában. Attól a naptól nem vártam nagy előrelépést a Sebis és Nandos ügyben, hiszen aznap értek a csapatok is a spanyol városba. Ilyenkor már elkezdődik a munka. Sebbel a reggeli után a pályára mentünk, ahol a Red Bull és a Toro Rosso közös motorhome-ja már állt.

-Innye, pedig még csak tíz óra.-csodálta meg Seb a hordozható épületet távolról.

-Szerintem már hajnalban itt voltak.-nevettem fel.

-Valószínű.-vágta rá nevetve. Bementünk a home-ba, ahol már nyüzsgés volt.-Bemegyek Christianhoz, majd a büfében találkozunk.-nyomott egy puszit az arcomra.

-Rendben Seb.–mosolyogtam és a büfé felé vettem az irányt. Köszöntem a srácoknak, akik már az asztaloknál szórakoztak, aztán a pulthoz sétáltam. Észrevettem, hogy egy új lány is van a kiszolgálók között. Tőle kértem a kávémat. Szegény kicsit esetlenül mozgolódott még a poharak és italok között, így kicsit később jutottam a feketémhez, mint általában.

-Bocsi, hogy ennyit kellett várnod. Csak félórája jöttem, nem igazán volt időm kiismerni még a dolgokat.-magyarázta, miközben átadta a csészét.

-Köszönöm. Oh, semmi baj. Nem sietek sehova.-mosolyogtam.-Új vagy itt, ugye?

-Attól függ, honnan nézzük.-válaszolta. Mivel senki nem volt a pultnál, aki bármit is kért volna kijött a pult mögül, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni.-Csak egy-két alkalomra jöttem, mert az egyik pultos lány beteg lett, én helyettesítem. De már néhányszor jártam itt.

-Értem.-bólogattam.-Valakire annyira hasonlítasz, nem tudok rájönni, hogy kire.-gondolkodtam el.

-Az lehet.-nevetett fel.-Ismered Tommi Pärmakoskit?

-Igen, jó barátok vagyunk.         

-Az unokatesója vagyok.-mosolygott.

-Komolyan?-kérdeztem mosolyogva.

-Bizony.-bólintott.-Te pedig, ha nem tévedek Riya vagy.-mutatott rám.

-Honnan tudtad?-kortyoltam a kávémból.

-Tommi már mesélt rólad és arról, hogy Sebivel alakul köztetek valami.-vigyorodott el.

-A kis pletykás.-tettem le az asztalra a csészét.-Riya Silber Rodríguez.-mutatkoztam be.

-Kristina Pärmakoski.-fogtunk kezet.

-Úgy látszik kicsi a világ.-nevettem.

-Vagy a Red Bull választ családon belül.-nevetett. Mivel a büfé még nem indult be igazán leültünk beszélgetni és nagyon jól elvoltunk.

-Nos, azt hiszem, mi nagyon jóban leszünk.-állapítottam meg percekkel később.

-Egyetértek!-mosolygott.

-Hé, téged is lehet látni errefele?-jött oda Seb.

-Szia Sebi!-ölelték meg egymást.-Én helyettesítem az egyik pultos lányt.

-Jöhetnél gyakrabban is!-ült le mellém a szöszi.-Már összeismerkedtetek?-vigyorgott.

-Igen!-vágtuk rá egyszerre. Örültem, hogy – ha ilyen hamar is – de összebarátkoztam valakivel, aki eltudta terelni a figyelmemet a Sebis és Fernandos témáról. Jó volt gondtalannak lenni. Kicsit beszélgettünk így hárman, aztán egyre többen ültünk az asztalnál. Egy óra beszélgetés után elmentek egy rövid megbeszélésre, úgyhogy Kristinával és a többi pultos lánnyal egyedül maradtunk a büfében. Seb és Mark elmentek interjúkat adni, Kristinával pedig kiültünk a home elé, ahol elég nagy élet volt.

-Hmm, az ott kicsoda?

-Ő Rocky, Sebi mérnöke.

-Azta, nem néz ki rosszul.

-Apakomplexusod van?-nevettem.

-Miért?

-Csak, mert az előbb meg Horner csini, kerek fenekét dicsérted.-mondtam halkan, hogy más ne hallja. Kristina viszont hangosan felnevetett.-Na, jó! Hát akkor mit szólnál hozzá?-mutattam Adrianra.-Neweynak biztos van egy szabad éjszakája…

-Jujj!-nevetett tovább.-Nem vagyok ilyen, csak megjegyeztem, hogy jól néznek ki. De ha beszervezel Neweyhoz, akkor elintézem neked Ross Brawnt egy menetre.-pillantott a Mercedes csapatfőnökére.

-Még meggondolom.-kuncogtam. Szegények azt se tudták miket beszéltünk róluk, de talán jobb is, ha ez a közös titkunk marad Kristinával.-Oh, a francba!-pillantottam meg Fernandot a paddockban sétálni.

-Mi az?

-Fernando. Azt hiszem beszélnem kell vele.-álltam fel a székről.

-Menj csak!-mosolygott.

-Szia.-sétáltam a spanyolhoz.

-Szia!-csillant fel a szeme.-Örülök, hogy látlak.-ölelt meg.

-Hogy vagy?-kérdeztem az ölelése után.

-Megvagyok, köszi. És veled mi a helyzet?

-Semmi új. Van most időd egy kicsit sétálni?

-Még el kell intéznem valamit, de gyorsan meglesz.

-Hol találkozzunk?

-Jöhetsz velem is. Csak a boxba kell bevinnem ezeket a papírokat.-mutatott fel egy piros, Ferraris aktát.

-Oké.-válaszoltam. Elindultunk a Ferrari boxa felé, ahol a szerelők már éppen pakolták befele a cuccokat.

-Riya! De rég láttunk erre!-üdvözöltek mosolyogva.

-Sziasztok.-mosolyogtam. A Ferraris fiúkkal mindig is remekül kijöttem, jókat beszélgettünk és hülyéskedtünk. Hiányoztak is, mikor elkezdődött az új szezon. Novemberben, amikor Fernando átigazolt hozzájuk már kicsit összejártunk, hogy megismerjük egymást, így lettem én is jóba az olasz gárdával… De azt hiszem a Red Bullban mégis barátságosabb hangulat uralkodott, ami sokkal jobban elnyerte a tetszésemet még anno’.

-Meglátogathatnál minket sűrűbben is.-mosolygott Felipe mérnöke.

-Majd igyekszek Rob!-mosolyogtam.

-Mehetünk!-állt meg mögöttem Fer.

-Akkor majd találkozunk, sziasztok.-köszöntem el a fiúktól.

-Látod, nekik is hiányzol!-mondta Nando, miközben a pálya kijárata felé sétáltunk.

-Miért? Kinek még?-kérdeztem.

-Nekem.-válaszolta, mire lehajtottam a fejem és elmosolyogtam magam. A séta jobb volt, mint amire számítottam. A belvárosban voltunk az egyik kávézó előtt:

-Régen mindig idejártunk.-állapítottam meg.

-Igen.-mosolygott.

-Szép emlékek.-jegyeztem meg halkan.

-Nem ülünk be egy sütire?

45. rész

Sziasztok. :) Még egy hatalmas nagy köszönettel tartozom nektek a díjakért. *-*♥ Köszönöm! :) És most itt is van a következő rész, még holnap rakok fel egyet - vagy talán kettőt nyárbúcsúztatóként.. :)) Remélem, tetszik az ötlet! ;) Puszi.<3333 Ja és egy szó azoknak, akiknek már túl sok ez a húzás Riya, Seb és Fernando között: hamarosan! :D

-Fernando az… Felvegyem?-néztem Sebre.

-Te tudod.-nyomott egy puszit a homlokomra és ledőlt az ágyra. Bár nem szívesen csináltam ezt vele, de muszáj volt beszélnem Fernandoval. Akármennyire is bánt, amiket tett valami még mindig van benne, ami miatt nem tudok megszabadulni tőle és a szívem se tudja elengedni…

-Szia.-vettem fel a telefont.

-Szia.-köszönt bele.-Oké, nem telefontéma, nem így illik, nem most kéne, de sajnálom!-hadarta el egy nagy sóhajtás közepette.-Sajnálom a múltkori leveles dolgot, nem oda kellett volna küldenem, jobb lett volna, ha egy sms-t küldök, és sajnálom azt is, hogy nem hívtalak…

Nem tudtam lereagálni.-Utálom, hogy mindig akkor jön elő belőle az igazi, érzelmes férfi - akire én mindig is vágytam - amikor a legbonyolultabb helyzetben vagyok. Most itt van Seb, erre Fer megint bekavar. Tény, hogy nekem is sok közöm van ahhoz, hogy ilyen szituációba kerültem, de ez is egy olyan eset az életemben, amikor nem okolom magam a történtekért – mint sok más helyzetben... Ilyen vagyok, ez ellen nem tudok mit tenni, sajnos.

-Ö, való igaz, ez nem telefontéma.

-Igen… És egy találka a hétvégén?

-Itt leszek egész hétvégén, szóval biztos összefutunk.

-Rendben. Mert szeretném veled megbeszélni a dolgokat…

-Oké.-vágtam rá, majd elköszöntem tőle, leraktam a készüléket az éjjeli szekrényre, és Sebre néztem, aki megvető pillantásokkal nézett felém.-Igen, tudom, hogy mit gondolsz…-tettem fel a  kezeimet.-…de nyugi, nem megyek bele semmilyen őrültségbe és, ha összefutok vele vigyázok magamra!

-Meg se szólaltam.-nézte a plafont.

-De tudom, hogy ehhez hasonló gondolataid vannak.

-Te beszéltél Christiannal Isztanbul után?-tért át más témára. Nyilván meg lehetett érteni, miért nem akar Fernandoról beszélni, de kicsit gyors volt a témaváltás.

-Ö, igen.-válaszoltam némi szünet után.-Elmondtam neki, hogy mi volt a futam előtt…

-Sejtettem.-felelte egyszerűen. Az arcáról nem lehetett leolvasni mit gondol. Talán mérges volt rám, mert beszéltem Fernandoval. Talán csak átfutott az agyán a Török Nagydíjon történtek és elment az életkedve. Vagy talán arra gondolt, hogy tüntethetné el Nandot az életünkből. Azt hiszem semmilyen agyturkász nem tudta volna megállapítani azt, hogy mi játszódhatott le akkor kis németem fejében.

-Miből?-próbáltam életben tartani a beszélgetést.

-Egész nyugodt volt a rövid megbeszélésünkön.

-Ennyiből rájöttél?-kérdeztem, de nem érkezett válasz.-Jajj ne legyél ilyen!-bújtam hozzá és megsimítottam az arcát.-Én mindent megpróbálok, de nem megy egyről a kettőre.

-Tudom.-enyhült meg és még közelebb húzott magához.-Én meg próbálkozom, hogy elviseljem azt, hogy egy olyan emberrel találkozgatsz, aki megcsalt és becsapott...

-Csak én érzem azt, hogy te valójában egy nagyon türelmetlen ember vagy?-néztem a szemébe.

-Érzel még iránta valamit?

-Igen, te tényleg türelmetlen vagy.-bújtam ki a karjai közül, majd bementem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, hogy a sós tengervizet lemossam magamról, aztán belebújtam a pizsimbe, ami jobb híján egy francia bugyiból és Sebi pólójából állt, mert sikeresen otthon maradt az eredeti alvóruhám. Visszamentem a szobába, ahol Seb ugyanúgy feküdt az ágyon, mint tíz perccel ezelőtt.

-Sajnálom, de nekem se olyan könnyű, elhiheted.-ült fel.-Nem ölelhetlek meg akárhol, nem puszilgathatlak, nem csókolhatlak meg akármennyire is akarom, mert tudom, hogy egy másik ember is ugyanezt tenné.

Egy életre elegem lett a komoly beszélgetésekből arra a napra, úgyhogy egy öleléssel fejeztem ki, hogy együtt érzek vele.

-Nem akarok erről beszélni most.-motyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára és bebújtam a takaróm alá. Seb pár másodperc múlva befeküdt mellém.-De ugye tudod, hogy mindent meg fogok tenni, hogy könnyebb legyen?-fordultam felé.

-Tudom.-sóhajtott.

-Nem bánod, ha odabújok hozzád?-motyogtam.

-Gyere!-válaszolta. A hangján hallottam, hogy mosolyog, így még jobban esett a válasza. Örült, hogy odabújtam hozzá, ez nem volt kérdés, de ahogy átölelt éreztem, hogy nem érzi azt, amit ilyenkor egy férfinak kéne. Nem érezte azt, hogy tényleg az övé vagyok.

44. rész

Hoppá! Díj, díj hátán! :D Nem szeretnék mindenkinek külön írni, úgyhogy inkább most egyszerre szeretném megköszönni mindenkinek, hogy gondolt Rám! :) Édesek vagytok. :)<3

És, amiért ilyen tündériek vagytok itt a következő rész. ;) Ja és mindenekelőtt: az edzésen és az időmérőn hajrá Seb!;)♥♥

-Oké, megpróbálom érthetően megmondani, mit akarok.

-Nos, erre várok már egy pár perce.-motyogta halkan.

-Szóval, már egy ideje van bennem egy olyan dolog… dolog? Ez így nem jó.-csaptam a combomra.-Van bennem egy olyan… érzés, amin nem tudom túltenni magam. És nem akartam elmondani, mert nem voltam benne biztos, de ez a néhány hét segített abban, hogy rájöjjek. Szóval, azt hiszem több vagy nekem, mint egy egyszerű jó barát…-sóhajtottam.-Igen, kimondtam. Bravó Riya!-motyogtam magamnak és megveregettem a vállamat, amin Seb nevetni kezdett. Csak remélni tudtam, hogy nem azokon a mondatokon nevet, amiket összeszenvedtem neki.

-Vállon veregetted saját magad, gratulálok.-nevetett halkan.

-Jól van már!-vágtam rá a kezére.-Rohadt nehéz volt.

-Nekem könnyebb lesz elmondanom. Ugyanezt érzem.

-Micsoda?

-Hát nem tudom, hogy csoda-e…-vakargatta a fejét.

-Te elintézed két szóval én meg szenvedek azzal, hogy rakjam össze a mondataimat?

-Részleteket kérsz?

-Hát igen.-vágtam rá.

-Mikor betoppantál februárban még csak szimplán barátként tekintettem rád, de aztán hogy titokban tartottuk ezt az egész dolgot és eljöttél a futamokra minden megváltozott. Aztán Barcelonában volt az a kis dolog a próbafülkében…Még nem mondtam, de jól csókolsz.-tette hozzá halkan az utolsó mondatot nevetve.-Szóval…-folytatta.-Ott még jobban beléd estem. Így most már azt is tudod miért idegesített fel ennyire a Fernandos dolog…-foglalta össze röviden, amit szeretett volna.

-Szóval azt akarod nekem mondani, hogy…

-Igen, szeretlek!-állt meg velem szemben.

A szívem ezen szó hallatán egy pillanatra megállt, aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy ezt tényleg kimondta-e vagy csak képzelődtem. Csak Seb gyönyörű, csillogó kék szemeit néztem, aztán megsimítottam az arcát.

-Sebi, nem tudom, mit csináljak. Össze vagyok zavarodva. Én nem tudok most belevágni egy új kapcsolatba, még nem megy.

-Tudom.-fogta meg a kezeimet.-Nem is kell! Én várok rád!-bólintott mosolyogva és megölelt.

-Te egyszerűen tökéletes vagy.-nyomtam egy puszit az arcára és a fejemet a vállára hajtottam.

-Csak egyet ígérj meg nekem!

-Még pedig?-emeltem fel a fejem és újra a szemébe néztem.

-Mielőtt átfutna az agyadon az, hogy Fernandoval újra találkozol, gondold át miket tett veled!

-Átfogom, nyugi. De ez a beszélgetés most sok mindent megváltoztatott.-hajtottam vissza a fejem a vállára. Alig tudtam felfogni, hogy végre elmondtuk egymásnak, amit – ezek szerint – már jó ideje titkolunk. Néhány perc múlva végig gondoltam, hogy is cselekedtem, elkezdtem nevetni.

-Mi az?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Most jöttem rá, hogy úgy viselkedtem az előbb, mint egy óvodás. El akartam neked mondani, erre elfutok, hogy felejtsük el.-magyaráztam nevetve.

-Hát, tény, hogy kicsit meglepő viselkedés volt.-nevetett.

-Gondolom milyen hülyének, nézhettél…

-Oh, nyugi, nem ez volt az első alkalom, hogy annak néztelek!-legyintett a kezével, miközben édesen nevetgélt.

-Szemét!-löktem el magamtól nevetve. Kicsit még beszélgettünk a parton, aztán visszamentünk a hotelbe. A strandra nem vittem a mobilomat, de a hotelben rögtön megnéztem: 3 nem fogadott hívás várt Luciától.

-Szia!-hívtam vissza.

-Szia! Na végre! Már azt hittem valami baj van!

-Bocsi, csak tengerparton voltunk és nem vittem a telefont.

-Jól van, elnézem Neked! Na és csak ketten voltatok?

-Nem drága, a strandon még voltak páran.-nevettem.

-Ajj, azt gondoltam.-nevetett.-De hogy…

-Igen, ketten voltunk.

-És?

-És?-nevettem, miközben Seb leült mellém az ágyra.

-Hát volt valami?

-Nem akarom fényezni milyen aranyos volt, mert itt ül mellettem.-néztem Sebire.-De amúgy miért is hívtál?

-Sebaj, majd élőben elmondod mi volt! Ö, azért, hogy mégis tudok menni a hétvégére.

-De jó! És melyik nap jössz?

-Ma kedd van, ugye?...Ja, igen! Csütörtök délutánra ér be a vonat, majd megcsörgetlek, ha elértem a szállodához.

-Oké-oké. De örülök, hogy jössz!

-Én is örülök, hogy megyek.-nevetett fel.-De most mennem kell, majd beszélünk. Szia. Puszi. Ja és puszilom Sebit is!

-Átadom. Szia, puszi.

-Mégis tud jönni?-kérdezte Seb.

-Igen, csütörtökön jön.-mosolyogtam.-Ja és puszil.

-Én is őt.-vigyorgott. Szívesen figyeltem volna még őt, de megint megszólalt a telefonom, ám ezúttal nem Lucia hívott, hanem Fernando.

-Fernando az… Felvegyem?-néztem Sebre.

-Te tudod.-nyomott egy puszit a homlokomra és ledőlt az ágyra.

Díj! :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Merciinek és Renneének! :)♥

                                                                                                                       

Szabályok:

1) Tedd ki a logót a blogodra!

2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad!

3) Írj magadról hét dolgot!

4) Küldd tovább hét embernek!

5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

1. Mindennél jobban imádom a Forma 1-et és a síugrást. :)♥

2. Nagy vágyam, hogy egyszer a három bálványommal Sebastian Vettellel, Thomas Morgensternnel és Gregor Schlierenzauerrel találkozzak. :)

3. Utálom a kétszínű embereket és azokat, akik nagyra tartják magukat, miközben csak mások hátsóját nyalják az elismerésért. :)

4. Merciihez hasonlóan nekem is vannak olasz felmenőim. Kicsi koromban pedig egy Schumi győzelem után az olasz himnuszt dúdoltam – akkor is jöttek rá, hogy imádom a Forma 1-et. ;)

5. Imádom Ausztriát, szívesen laknék is ott, de mivel nem tanulok németet – csak angolt és olaszt -, így kicsit nehezen boldogulnék. De tervezem, hogy valahogy a németet is megtanulom.. :)

6. Sokak szerint őrült vagyok – jó értelemben –, és néha tök hülyének néznek, ha a semmin kezdek el nevetni. Ilyenkor sose értem az embereket, miért ne nevetnék csak úgy? Miért kell, hogy legyen egy oka? :) Nem kell mindig a rossz oldalt nézni, elvégre azt mondják, mindennek van jó oldala is, nemde? :)

7. Sírtam a 2010-es Abu Dhabi Nagydíj végén. :)♥

És a hét ember: Mercii, Rennee (tudom, hogy tőlük kaptam, de megérdemlik♥), Nikíí, Nimphy, Manó, Klau, Dia :)

43. rész

Sziasztok! :) Tátátááá, itt a folytatás! ;) Ö, ami a végét illeti, lehet, hogy megint nem fogtok szeretni. :D Amúgy hogy érzitek magatok ezekben az utolsó napokban? Hamarosan jön a vég.. :( xd Viszont! Kitartás, holnap már legalább lesznek F1-es képek, holnap után meg edzések! Végre valahára! ;)<3 Puszilok mindenkit és élvezzétek ki még ezt a pár nap nyarat és szabadságot. :)<3

Kaja után célba vettük az egyik tengerpartos strandot, ahol kicsit hülyültünk és fürdöttünk és el is telt a nap. Már ment le a nap, amikor rászántam magam, hogy mindent elmondok Sebnek, amit akarok.

-Sajnálok mindent!-mondtam a törölközőmön ülve.-Amit akkor reggel mondtam és a futamot is. Eléggé felidegesítettem magam, pedig nem kellett volna, mert így Te jártál rosszul. Soha nem tudom magamnak megbocsátani.

-Nem kell ilyen vészesen komolyan felfogni, én is hibás voltam. Elolvastam a levelet, ráadásul nem adtam oda neked.

-De miért nem?

-Miért nem adtam oda?-kérdezett vissza, mire bólogattam.-Mert nem tudtam, mit akarsz még ettől a szeméttől, és miért nem mondtad el, hogy újra találkozgattok!-kicsit feljebb emelte a hangját.

-Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk. Nem akartuk, hogy a sajtó kiszínezze a dolgokat és a végén olyan pletykák kerüljenek napvilágra, amiknek semmi valóságalapjuk sincs.

-És még nekem se akartad elmondani?

-Nem azért nem mondtam el, mert nem bízom meg benned. Csak tudtam, hogy mit mondtál volna erre az egészre és nem akartam még jobban összezavarodni. De nem értem miért akartál ennyire tudni erről.

Előtört belőlem az, amit nem akartam. Már megint ott tartottunk, hogy ebből veszekedés lesz…

-Mert meg akarlak védeni tőle!

-Köszi, de nem kell megvédeni senkitől. Nem vagyok már kislány, tudok magamra vigyázni.

-De nem tudod mire képes!

-Mégis mit tenne? Soha nem ütne meg!

-Lehet, hogy nem ütne meg, de mi van, ha mást tenne?

-Mi mást tehetne, amiért meg kell védened tőle?

-Nem az a lényeg, hogy mit tehetne, hanem hogy mit fog, ha továbbra is találkozgattok!

-Ezzel most mire célzol?-álltam fel a törölközőről. Legszívesebben hagytam volna az egész Fernandos témát a francba, de ha már így belekezdtünk nem tehettem.

-Mindegy.-legyintett a kezével és ő is felállt a törölközőről.-Ha legközelebb találkozol vele ígérd meg, hogy megmondod.-mondta kicsit nyugodtabban.

-Megmondom, de miért akarsz ennyire védeni tőle?-néztem a szemeibe.

-Mert a… barátom vagy és… szeretlek, és nem akarom, hogy megint megbántson!-magyarázta, mire megöleltem. Már megint teljesen összezavarodtam. Vajon Seb tényleg csak ennyire védeni akar, mert ilyen jó barát? Vagy már egészen más okból nem akarja, hogy Fernandoval tovább javuljon a kapcsolatom?

-Annyira sajnálok mindent, tényleg!-szipogtam, mert már is elsírtam magam.

-Nehéz időszakon vagy túl, teljesen megértem, ha össze vagy zavarodva.

-Jó, de nem igaz, hogy négy hónap alatt nem jön helyre az életem. Úgy érzem egyre több problémám van és egyiket sem vagyok képes magamtól megoldani. Itt van például a Fernandos téma, Te, és hogy nem tudok dönteni és…

-Én?-kérdezett vissza. Elhúzódtam tőle és a lehető leggyorsabb menekülő módot akartam kitalálni. Körbe néztem és meg is volt az ötlet.

-Öö, elmentem sétálni!-indultam el a homokos tengerparton és a lábaimat egyre gyorsabban szedtem, szinte már futottam.

-Hé! Várj már!-kiáltott, majd el kezdett futni utánam. Nem bírtam tovább, meg kellett állnom, túl gyorsan futottam.-Ez nem a Baywatch, hogy fürdőruhában üldözgessük egymást a parton.-mondta nevetve, mikor utolért.-Miért futottál el?-sétált mellettem.

-Semmi miatt, futni volt kedvem.-rántottam meg a vállam.

-Persze, én meg hülyét akartam csinálni magamból egy tengerparton.-vágta rá.-Szóval? Mi ez az egész?-kíváncsiskodott.

-Nem lehetne, hogy ezt most szépen elfelejtsük és kész?-álltam meg vele szembe.

-Riya!-szólt rám.

-Oké-oké. Szóval… Sebi, ez nekem nem megy!-piszkáltam a körmeimet.

-Akkor felajánlok egy alkut, oké? Ha Te elmondasz nekem valamit, én is elmondok neked valamit!-mosolygott.

-És ha én nem mondok semmit, akkor te se?

-Okos kislány.-nevetett.-Szóval, ha kíváncsi vagy még ma kezdd el!

-De ez olyan…-néztem a hullámokat és a gyönyörű tájat.-Oké, megpróbálom érthetően megmondani, mit akarok.
-Nos, erre várok már egy pár perce.-motyogta halkan.

42. rész

Sziasztok. :) Először is szeretném megköszönni a több, mint 3000 látogatót! :) ♥ Nagyon örülök. *-*:D Másodszor, elgondolkodtam azon a dolgon, amit az előző részben írtam, amikor Riya olvasta azt a könyvet. Nos, azt csak én találtam ki, de amikor megírtam Riyából ezt a részt nem is gondoltam rá, hogy milyen jó kis történet kerekedhetne ki belőle. Nem bírtam magammal, úgyhogy a prológusát meg is csináltam. :)

Prológus

Sose fogom elfelejteni azokat a pillanatokat… Amikor megtörtént és ők már nem voltak velem többé. Egyedül maradtam. Amikor éjjeleket sírtam át és még se tudtam elaludni. Amikor azt hittem Te majd velem leszel, de Te mégis inkább a haverjaidat választottad. Amikor becsaptak azok, akiket a barátaimnak hittem. És amikor az egyetlen ember, akire mindig is számíthattam ténylegesen mellém állt és segített kilábalni minden rosszból, amit a hónapok alatt összeszedtem. Ő volt azaz ember, aki ráébresztett arra, hogy új életet kell kezdenem, de sürgősen. Csak ekkor értettem meg azt a mondást, amit oly sokan, oly sok embernek emlegetnek: „A bajban ismerszik meg az igaz barát.”. Ajánlom mindenkinek, hogy ezt jól jegyezze meg, mert soha nem tudhatja, mi következik a következő pillanatokban! Ahogyan én sem tudhattam...

És akkor itt a folytatás! Kiderül, hogy ki állt az ajtóban. ;D

-Hú.-dőltem hátra az ágyamon.

-Mi van csak nem elfáradtál?-támaszkodott az ajtónak a legszebb szemű spanyol.

-Jaime!!-kiáltottam fel és a nyakába ugrottam.-De hiányoztál!-szorítottam.

-Te is nekem, de ne fojts meg, ha lehet!-nevetett.

-Bocsi.-engedtem el nevetve-De hogy engedlek, két hete nem láttalak!-szorítottam meg megint.-Amúgy hogy jöttél be?-engedtem el megint.

-Anyukád beengedett.-vigyorgott és leült az ágyamra, még mielőtt megint megfojtogatom.

-Jaaa! Már azt hittem betörtél, és el akartál lopni, de hát nem.-legyintettem a kezemmel.

-Hülye.-húzott le maga mellé és összetúrta a hajamat.-Ha el akarnálak lopni, azt este tenném és nem délután.-nevetett.

Igen, ő kellett nekem! Egy jó barát, aki elfeledteti velem a problémákat, ha csak egy időre is. Jaime mindig tudta, mikor van a legnagyobb szükségem rá. Délután csak ő szórakozatott, aztán az este is nagyon jól telt, mert átjött Lucia is és hárman elhülyültünk. De még mindig ott volt előttem hat nap, amit át kellett vészelnem Seb nélkül. Mindennap beszéltünk telefonon, de az még se ugyanolyan, mint egy találkozás. Vasárnap lefixáltuk a másnapot. Alig vártam, hogy elindulhassak, de aludnom kellett egyet. Mivel Barcelonához nincs messze Valencia vonattal utaztam oda hétfőn. Fél háromra értem az állomásra, onnan pedig taxival mentem a reptérre. Seb gépe fél négykor érkezett én meg várhattam félórát. Ahogy telt az idő a szívem egyre gyorsabban vert és a lábam is egyre járt, miközben a széken ültem. Azt hiszem az volt életem leghosszabb félórája, örökké valóságnak tűnt. Amikor beért Sebi gépe megszólalt a telefonom, azt hittem ő hív, hogy hol vagyok, de a kijelzőn Fernando neve állt.

-Úgy látszik már neked is hiányzom.-pillantottam a mobilra és gyorsan felvettem.-Szia.

-Szia. Hogy vagy? Gondoltam felhívlak, mert már elég régen beszéltünk, eltűntél.

-Időre volt szükségem, de ezek szerint nem nagyon hiányoztam, ha csak most hívtál.

-Nem tudtam, hogy akarsz-e még beszélni velem a múltkori hoteles-leveles dolog miatt…

-Ezt nem telefonon akarom megbeszélni.-vágtam át magam a tömegen és közben azt figyeltem hol lehet az én szöszi németem.-Bocs, de most dolgom van, a pályán majd találkozunk. Szia.

-Oké, szia.-rakta le idegesen.-Hogy az a…!! Elrontottam!! Most hogy fogom megint visszaédesgetni magamhoz? Ah, tiszta hülye vagyok!-csapott a fejére.

-Bocs, Nando, de jelen pillanatban van aki sokkal fontosabb.-dobtam bele a táskámba a telefont. Amikor újra előre néztem megpillantottam Sebit. A bőröndömet ott hagytam és odaszaladtam hozzá.-Sebiii!-ugrottam a nyakába.

-Riya! De hiányoztál!-simogatott.-Soha többet nem engedem, hogy egy hétnél többet legyél távol tőlem.

-Nem lesz olyan!-bújtam hozzá.-Úristen, el nem tudom mondani mennyire örülök neked! És nagyon sajnálom a múltkori dolgot, nem akartam olyan dolgokat mondani és a futamot is…

-Én is hülye voltam és nem te voltál a hibás érte. De majd megbeszéljük, csak ne itt!-mosolygott. De hiányzott az a mosoly, és a gyönyörű kék szemei is, amiket semmi nem tud pótolni. Hihetetlen, hogy ennyi időt kibírtam nélküle, amikor Svájcban már akkor is hiányzott, amikor elment fürdeni.

-Itt vagy?-integetett a szemeim előtt nevetve.

-Hmm?! Persze.-ráztam meg a fejem és elkaptam a tekintetemet Sebről.-Csak olyan jó, hogy végre itt vagy!-mosolyogtam.

-Gyere ide!-húzott magához. Hosszú ölelkezések után célba vettük a szállodát, ahol bejelentkeztünk és már is elfoglaltuk a szobánkat. Kifaggattam, hogy mik történtek vele az elmúlt hetekben, majd én is elmondtam velem mi volt. A dolgainkat nem akartam aznap tisztázni, mert egyszerűen csak örülni akartam annak, hogy újra találkozhatunk. Úgyhogy a nagy beszélgetés másnapra maradt…

-Jó reggelt.-köszönt reggel, amikor kijött a fürdőből. Kómás fejjel ültem az ágyon, majd a takaró mögül intettem neki és visszadőltem az ágyba.-Úgy látom nagyon fitt vagy.-nevetett.

-Ja, teljesen, most rögtön végig futnám a maratont.-motyogtam, mire tovább nevetett. Pár perc múlva összeszedtem magam agyilag arra, hogy egynél több mondatot tudjak neki mondani.-Tudod mit álmodtam?-kérdeztem, válaszként megrázta a fejét.-Az első találkozásunkat, csak kicsit máshogy. Az álmomban nem volt ott Mark és Fernando… És fekete volt a hajad vörös tincsekkel.-magyaráztam nevetve.

-Jajj ne! Fekete hajam 13éves koromban volt, őrült időszak.-legyintett a kezével, miközben nevetett.-Amúgy emlékszel még arra, amikor először találkoztunk?

-Persze!-vágtam rá.-Fernando rábírt két szabadedzés közt, hogy menjünk át a Red Bull boxba, mert Marknak akar valamit mondani. Nekem meg semmi kedvem sem volt átmenni, mert tudtam, hogy megint az lesz, hogy leülök, és csendben végig hallgatom, amit beszélnek. Aztán átmentünk és pont Markkal beszéltél, utána Fernando bemutatott minket egymásnak, és míg ők beszélgettek mi is összebarátkoztunk…-idéztem fel az emlékeket mosolyogva.

-Pontosan.-vigyorgott. Kicsit később elmentem letusolni és átöltözni, utána lementünk reggelizni. Kaja után célba vettük az egyik tengerpartos strandot, ahol kicsit hülyültünk és fürdöttünk és el is telt a nap. Már ment le a nap, amikor rászántam magam, hogy mindent elmondok Sebnek, amit akarok.

41. rész

Sziasztok. :) Tegnap este épségben hazaértem és itt is van a következő rész. :) És van egy érzésem, hogy a befejezés miatt megint nem fogtok szeretni. xd Jó olvasást & puszilok mindenkit! (L)
És Merciinek nem soká megy a beígért mail! :D♥

Eközben otthon…

Az időmérő után megfordult a fejemben, hogy felhívom, de végül nem tettem. Féltem, hogy felhúzza magát rajtam és azon, hogy telefonon próbálom rendbe hozni a dolgokat. És féltem azért is, hogy ha beszélek vele és felhúzom rossz eredményt ér el a másnapi futamon. Inkább felmentem a netre és képeket kerestem az időmérőről – ha máshol nem, legalább ott láttam Sebit. Külső szemmel olyan lehettem, mint egy megszállott Sebastian Vettel rajongó, aki egy mosolygós kép láttán már is elolvad a számítógép előtt. És aki bármit megtenne azért, hogy imádott kedvencével valahogy találkozhasson. A képek láttán majdnem elbőgtem magam. Hihetetlenül hiányzott ez a srác. Ha egy valamit kívánhattam volna aznap biztos az lett volna, hogy láthassam és megölelhessem. A legjobbnak azt láttam, ha inkább mással foglalom el magam. Elvettem az éjjeli szekrényemről azt a könyvet, amit pár napja kezdtem el olvasni.

A könyv egy olyan lányról szól, aki elvesztett mindent az életében – a családját, a barátját, a hitét az emberekben, mindent. Egy fontos ember maradt az életében, a legjobb barátnője. Az egész történet magával ragadó, a főszereplőlány barátnője pedig sok dologban hasonlít rám. Ez a lány mindig valami ökörségen töri a fejét és próbálja a világ felé a vidám oldalát mutatni, miközben az ő élete se fenékig tejfel. Két fiút szeret, és folyton azon rágódik melyiket kéne választania, eközben barátnőjét is segíti minden helyzetben, hogy újra élvezni tudja az életet.

De vissza az én történetemhez…

A másnapi futamot megint a körmömet rágva vártam. Semmi pénzért nem mozdultam volna el a tévétől még egy másodpercre sem. Reméltem, hogy a futam Seb számára olyan jól végződik, mint ahogy az időmérő. De a kerekcsérek miatt elvesztette a második helyét, aztán a harmadik pozíció is másé lett, így a negyediken ért célba. Lewis viszont roppant jó formában volt és megnyerte a kanadai nagydíjat.

Hétfőn rászántam magam, hogy felhívjam Sebit.

-Foglalt, jellemző. Pont, amikor összeszedném magam annyira, hogy megbeszéljem vele a történteket.-háborogtam magamban, miközben a telefonomat forgattam.-Na még egyszer!-tárcsáztam újra az ismerős számot.

-Talán, ha még egyszer hívom..-tűnődött Seb, majd újra a füléhez kapta a telefont.-Még mindig foglalt. Kivel beszél ez a lány ennyit?

Két perc után meguntam a kísérletezést. Inkább próbáltam megnyugtatni magam, hogy ez megint csak egy véletlen lehet, hogy Isten pont engem pécézett ki magának, hogy szórakozhasson.

-Megőrülök.-hajtottam a fejem a combomra, de ekkor megszólalt a telefonom.

-Vedd fel, vedd fel!-mondogatta Seb.

-Szia Sebi.-köszöntem bele a mobilba, miután megpillantottam a nevét a képernyőn.

-Riya! Na végre! Már ötször hívtalak, de mindig foglalt volt.-panaszkodott.

-Én is hívtalak, de a tied is foglalt volt.-vágtam rá, majd nevetve, egyszerre jegyeztük meg, hogy bizonyára összecsörögtünk.

-Igazából azért hívtalak, mert nagyon hiányzol. Tudni akartam mi van veled!

-Te is nekem! Hát, semmi különös, de azt hiszem élőben szívesebben beszélgetnék, mint telefonon és ki tudja hány ezer kilométerről.

-Ezért is hívtalak.-nevetett fel.-Valencia lesz a következő helyszín és akkor több napra foglalnám le a szállodai szobámat, hogy tudjunk találkozni.

-Rendben. Mikor repülsz oda?

-Holnap megyek haza a szüleimhez pár napra, úgyhogy egy hét múlva indulok Spanyolországba.

-Jól van. Akkor majd felhívsz, és megmondod, mikorra érsz oda, és addigra utazok oda én is.

-Oké.

-Azt az egy hetet már csak kibírjuk valahogy.-nevettem.

-Nehéz lesz!

-Az, pláne úgy, hogy eddig mindennap láttalak. Na, de azt hiszem jobb, ha letesszük, mert sok lesz a számla. Kanada messzi van. Majd e-mailen beszélünk!

-Igen, jó ötlet.

-Szia, puszillak. Tényleg a családodat meg üdvözlöm.

-Én is téged és átadom! Szia.

-Hú.-dőltem hátra az ágyamon.

-Mi van csak nem elfáradtál?-hallottam meg egy ismerős hangot az ajtóm irányából.

40. rész

Sziasztok. :) 40. rész.. Csak most gondolkodtam el.. De furcsa, hogy már idáig is eljutottunk/eljutottam.. :D Örülök, hogy szeretitek a történetet és tudom, hogy másnak 50-60 rendszeres olvasója és legalább 10kommentelője van, de én így is hihetetlen boldog vagyok. :) Mikor barátnőmmel megcsináltuk ezt a blogot nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. :)
Na, de vissza a valóságba.. :D Azaz igazság, hogy holnap reggeltől csütörtök estig nem leszek - de inkább azt mondom, hogy péntekig, mert csütörtökön már tuti nem ülök géphez - úgyhogy inkább hozom most a következőt, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, bár tudom, hogy 5perc alatt elolvassátok ezt is, de legalább a lelkiismeretem nyugodt marad. xd Puszilok mindenkit. :) (L)

Majdnem két hét telt el..

A mezőny már Kanadában volt én pedig otthon a tévé előtt ülve izgatottan vártam, hogy elkezdődjön az időmérő – habár még két óra volt a kezdésig. Sok dolog nem változott… Egyedül talán annyi, hogy Fernandonak küldtem egy emailt, hogy miért volt olyan hülye, hogy Törökországban a szobámba küldetett levelet és leírtam neki, hogy túlságosan összezavarodtam, így jobb lenne, ha vele se beszélnék egy ideig. Ez alatt a két hét alatt Sebivel sem beszéltem, mert még nem sikerült lenyugodnom teljesen és nem akartam vele megint összeveszni. Végig gondolni se tudtam mindent rendesen, mert Seb rettentően hiányzott, így ez eléggé hátráltatott mindenféle szempontból.

Eközben Montrealban az időmérő előtt két órával:

-Beszéltetek már Riyával?-kérdezte Mark Fernandot, miközben a Red Bull home-ja előtt álltak.

-Nem.-rázta meg a fejét Nando.

-Török óta nem beszéltetek?-kérdezett vissza kicsit magasabb hangerővel az ausztrál.

-Nem, azóta nem.

-Haver, sürgősen nyomulj rá vagy dumálj vele, mert így az egész tervünk csődbe megy!-figyelmeztette barátját.

-Szerinted érzelmileg megingott emiatt, hogy Seb rájött a dologra?

-Lehet benne valami. Szóval időmérő után hívd fel vagy valami, mert így nem tudjuk belecsalni a kis csapdánkba! Dugába dől a tervünk, ha nem jöttök újra össze!

-Tudom-tudom, mert ha nem jövünk össze, akkor nem tudok bosszút állni rendesen.-helyeselt Fernando.-Ne aggódj, megoldom!-nevetgélt a spanyol.

-Mi van?-döbbent meg a beszélgetésüket kihallgató Tommi, aki gyorsan Seb pihenője felé vette az irányt. A német éppen a kanapéján ülve gondolkodott. Tommi kopogott, aztán lassan benyitott.-Bejöhetek egy pillanatra?

-Persze, gyere csak.-mosolyodott el Seb.

-Min gondolkodsz olyan nagyon?-ült le mellé.

-Csak Riyán, nagyon hiányzik, már két hete, hogy nem találkoztunk.-mondta szomorúan a szöszi.

-Hamár így szóba hoztad..-vakargatta a fejét a másik szőke.

-Beszéltetek? Vagy tudsz valamit róla? Ugye nem történt baja?-jöttek a kérdések.

-Nyugi-nyugi!-állította le barátját.-Az van, hogy meghallottam, ahogy Fernando és Mark beszélgetnek, Riyáról.

-Igen és?-kíváncsiskodott.

-Azt beszélték, hogy Riya már Fernandoval se beszélt két hete és erre Mark azt mondta, hogy Nandonak sürgősen kell beszélnie vele, mert így lőttek a tervüknek.

-Terv? Miféle terv?

-Nem hallottam igazán, de valami olyasmi, hogy Riyát megint össze akarják hozni Fernandoval, hogy aztán bosszút állhassanak rajta az esküvős dolog miatt.

-MICSODA?!-kiáltotta el magát Seb és felpattant a kanapéról.

-Talán nem az időmérő előtt kellett volna elmondanom…-motyogta Tommi.

-Én…én szétverem ezt a barmot!!-indult az ajtó felé a német.

-Hé, nyugi, nyugi!-állta útját a finn.

-Hogy az a... Ez a…-bokszolt egyet a falba, amitől az egész szoba megremegett.

-Hé, hé, hé!! Verekedéssel tudod, hogy nem oldasz meg semmit! Egyébként sem a te asztalod ez a verekedős módszer. Most csak túlságosan felidegesítetted magad.

-Igazad van.-ült le nyugodtabban a kanapéra Seb, de a feje még mindig tűzpiros volt.-Egyébként jó, hogy most mondtad el. Így legalább a pályán lealázhatom.

-Egyelőre felejts el minden olyan dolgot, amit Fernando ellen akarsz elkövetni! A hétvégére most hanyagoljuk ezt a témát és az indulatokat. Koncentráljunk a versenyre, és aztán szépen eldöntjük, mit akarunk, oké?

-Lenne egy másik verzióm erre.

-Még pedig?

-Az időmérőn és a versenyen nem gondolok semmi másra, csak koncentrálok. Viszont akkor most beszéljük meg ezt a dolgot. Vagy most rögtön szétverem.-idegesítette fel magát megint a német.

-Isten ments! Inkább beszéljük meg most.-sóhajtott Tommi.-Szóval szerintem beszélned kéne Riyával a jövő héten és elmondanod neki mindent.

-Ezzel csak az a baj, hogy nem akarom, hogy megint kiboruljon.

-De muszáj lesz megtudnia, mit tervelnek ezek ketten.

-Ebben viszont igazad van. Nem hagyhatom, hogy besétáljunk ebbe a csapdába! Meg akarom védeni ettől a bunkó fajankótól!

-Megértem, én se akarom, hogy ez legyen!-mondta Tommi, erre csak Seb bólintott egyet és nagyot sóhajtott.-Szépen, nyugodtan rendbe hozzunk mindent, oké?-csapott a pilóta vállára.

-Oké.-válaszolta a német.

Az időmérőre mindketten kellőképpen lenyugodtak, Seb pedig a második rajtkockát szerezte meg. Ezzel elérte a célját, miszerint a pályán győzze le Fernandot – ha csak egy hajszállal is, de sikerült neki.

39. rész

Jó estét/jó hajnalt, izé sziasztok. :D Itt a folytatás, lehet, hogy kicsit megint utálni fogtok, mert megint nem teljesen, de folytatom a történetet. Ezt a részt még hónapokkal ezelőtt, amikor itt jártam a történetben, azért írtam, mert engem is érdekelt, hogy mi történhetett a futam után. Úgyhogy a folyamatos gondolkodás helyett, inkább kiírtam magamból ezt a variációt. ;)

Eközben Isztambulban Seb végre előbújt az odújából és a motorhome legnagyobb helyiségében tartottak egy rövid megbeszélést a futamon történtekről.
-Először is bocs, tudom, hogy iszonyat hülye voltam, de azt hittem, hogy beférek oda.-motyogta Seb a csapatfőnökre pillantva.

-Azért gondolkodhattál volna mielőtt megpróbálod kilökni a csapattársadat.-csattant fel Mark mérnöke.-És egyébként is nem tudom miért kellett próbálkoznod. Elvégre nem egymás ellenfelei vagytok, segítitek egymást.

-Felvilágosítanálak egy-két szabályról! Egy versenyzőnek minden másik versenyző az ellenfele. Ha csapattagok, ha nem! Sebastian csak próbált versenyezni. Az tudtommal nincs kizárva, hogy csapattagot nem lehet megelőzni.-szólalt fel Helmut Marko.
-Sebastian mégis erőszakkal próbálta kilökni Markot.-csapott az asztalra az ausztrál pilóta mérnöke.

-Ne haragudj már, de te melyik csatornát nézted?-érdeklődött Rocky, Seb mérnöke.-Sebastiannak ilyen nem fordul meg a fejében. És ez nem volt erőszakos kilökés.

-Mark is hibás volt.-zárta le a történetnek ezt a részét Christian.
-Na, legalább valamiben egyetértünk.-motyogta megint Seb.

-Nehogy már én legyek az egészért a hibás.-szólalt meg a másik pilóta is.
-Mark ezt senki sem mondta. Én csak azt mondtam, hogy te is hibás voltál, nem csak Sebastian!

-Mert én miben voltam hibás? Abban, hogy nem húzódtam le a pálya szélére, hogy Sebastian elférjen? Tudtommal nincs csapatsorrendünk, vagy mégis?-vonta kérdőre a csapatfőnököt Mark.

-Nincs csapatsorrend! Eddig se volt és ezután sem lesz.-szögezte le Horner.

-Most mindketten kicsit feldúltabb lelki állapotban vagytok, ez érthető. De én továbbra is úgy látom, hogy egyikőtök sem volt teljesen hibás ebben.-szólalt fel Adrian Newey is.
-Azt hiszem jobb, ha mindkét fiú elmondja, hogy mit gondol erről az egészről.-vakargatta a fejét Christian.

-Akkor kezdek én.-emelte fel a fejét a szöszi.-Szóval, én hibásnak érzem magam és tudom, hogy hülye voltam, de csak ismételni tudom magamat: azt hittem beférek. Meg kellett próbálnom megelőzni Markot, nem volt szándékos a kilökés. És úgy érzem, hogy ő sem volt viselkedett tökéletesen ebben a helyzetben. Mert, ha látta, hogy ott vagyok, akkor kicsit arrébb mehetett volna és akkor nem csúszunk ki mindketten.

-Én meg nem tartom magam hibásnak. Lelassíthattál volna akkor, amikor észlelted, hogy nem férsz el.

-Nem vagyok hajlandó most azon vitázni, hogy szerinted mit kellett volna tennem. Részemről le van tudva ez az egész dolog. Szerintem mindketten hibáztunk, de ha te nem látod be, hogy te is vétettél, akkor nincs miről beszélnünk. Nem hiszem, hogy én tudlak majd észhez téríteni.

-Jól van.-vágta rá Mark.-Akkor el van intézve.

-Én nem szeretném, ha köztetek feszültség lenne.-mondta Horner.
-Nem lesz feszültség. A csapattal kapcsolatos dolgokat mindketten ugyanolyan aktívan fogjuk végezni, és amit együtt kell megcsinálnunk, azt együtt fogjuk. Nem kell ahhoz puszipajtásoknak lennünk, hogy egy ütőképes csapatunk legyen és, hogy megszerezzük a konstruktőri vb címet.-jelentette ki Seb.

-Így van, a csapat a legfontosabb.-mondta Mark.

-Rendben, akkor azt hiszem ezt, ha nem is a legbékésebb módon, de megbeszéltük.-zárta le a rövidre sikeredett megbeszélést Christian, aki nem volt teljesen megelégedve két pilótája egymáshoz való viszonyával. Seb gyorsan összeszedte a cuccát és a szálloda felé vette az irányt. A hotelszobában meglepődve tapasztalta, hogy a cuccaimmal együtt én is eltűntem.

-Még egy levél. Egy életre elegem van a levelekből.-nyúlt az ágyon lévő irományért.

„Kedves Seb!

Mire ezt olvasod én már valószínűleg a gépen ülök, ami Spanyolországba visz. Úgy döntöttem kis időt itthon töltök és átgondolok néhány dolgot. Tudom, hogy ezzel nincs elintézve és szeretném, majd megbeszélni veled a történteket, de rettentően SAJNÁLOM, amiket a fejedhez vágtam! Nem kellett volna… A versenyen, ami történt… Próbáltam veled beszélni, de mire kiértem a pályára már késő volt, az autóban ültél. Nem tudom elmondani mennyire rosszul éreztem magam, amikor megláttam, hogy kiestél. Magamat hibáztattam/hibáztatom és okkal! Most mennem kell. Azt hiszem a következő futamot, inkább kihagyom. Legyél jó és nagyon vigyázz magadra!

Puszi, Riya.”

-Ez legalább nekem szól.-sóhajtott fel a levél felolvasása után a német és leült az ágyra.

38. rész

És itt a mai másik! :)

-Legyen.-sóhajtottam.
-Akkor gyere!
Pár perc múlva már Lewis pihenőjében voltunk.
-Muszáj elmondanom mindent? Nem beszélgethetnénk csak egy jót?-raktam fel a kanapéra a lábaimat.
-Ha már így feljöttünk, akkor igen.-ült le mellém. Megpróbáltam neki tömören elmondani a történetet, de így is beletelt tíz percbe.
-Szóval ez történt…
-És most mit akarsz ettől a hülyétől.. bocs, Fernandotól?
-Nem tudom.-ráztam meg a fejem.-Nem tudom, Lewis, én már semmit sem tudok!
-Annak nem örülnék, ha újra összejönnétek.
-Hát még nem is tartunk ott, hogy újra összejövünk… Basszus, miért ilyen bonyolult az életem? Miért nem lehet olyan, mint a tied? A tiédben minden rendben van. Szerelem, munka, család…
-Ne hidd!-bámulta a padlót.

-Miért?-kérdeztem kíváncsian.
-Nicole-lal mostanában folyton veszekszünk, ezért nincs is itt a mostani hétvégén. Apám pedig nem akar a menedzserem lenni. Szóval, nincs itt semmi se rendben…-rázta meg a fejét.
-Mégis miért nem akar?
-Tudom is én. Mindig kitalál valami hülye indokot, amivel egyáltalán nincs megmagyarázva a dolog. Meg akarom vele beszélni a dolog, de mindig kerüli a témát. De nem kell részleteznem, hisz’ tudod milyen…-mondta elkeseredetten.
-Igen.-bólogattam. Olyan szomorúnak látszott, és nemcsak annak látszott, hanem az is volt. Azt tettem, ami nekem is nagyon jól esett volna: megöleltem. Lehet, hogy nincs kihatással az apukájával való viszonyára és Nicole-ra se, de szerintem egy ölelés sok helyzetben segít kicsit megnyugodni.-Nyugi, minden rendben lesz.-simogattam a hátát.
-Remélem. Beszélsz még ma Sebbel?-kérdezte kicsit később.
-Nem hiszem.-ráztam meg a fejem.-Ha csak ő nem keres… De szerintem most ideje se lenne rá. Meg nem is várom el, hogy ő jöjjön oda hozzám, hogy bocs. Én voltam a hibás, már belátom. Ráadásul nem akarom megint ezzel idegesíteni, most az a legfontosabb, hogy lelkileg összeszedje magát ezután a futam után.
-Akkor hogyan tovább? Nem repülsz vele haza, Svájcba erre a pár napra?
-Nem hiszem. Szerintem most, míg Seb itt van kint a pályán elugrok a hotelbe, összepakolok, aztán hazarepülök egy kis időre.
-De ugye Kanadába jössz?-kérdezte boci szemekkel.
-Lehet, hogy én azt most kihagyom. Szükségem van egy kis időre. Át kell gondolnom ezt azt, például az egész Fernandos dolgot.
-Megértem. Remélem, jól fogsz dönteni Fernandoval kapcsolatban. De azért a futamot, majd nézd a tévéből!-kacsintott rám.
-Nem bírnám ki, hogy ne nézzem, és nyugi szurkolni is fogok!-mosolyogtam.-Amúgy neked mi a véleményed erről a Fernandos témáról? Mert totál elbizonytalanodtam.
-Nem akarok helyetted dönteni. De én a helyedben nem foglalkoznék vele. Szerintem tisztességtelen, amit csinált és megbocsáthatatlan. De mondom, ez csak az én véleményem. Te máshogy láthatod a dolgokat vele kapcsolatban. Csak azt tudom mondani, hogy jól gondold meg!
-Oké, köszönöm.-öleltem meg megint.-Köszönöm ezt a beszélgetés, sokat segített.
-Nekem is.-bólintott.
-Azt hiszem, megyek a hotelbe és pakolok.-indultam el az ajtó felé.
-Jól van. Jó utazást és vigyázz magadra!-mosolygott és nyomott két puszit az arcomra.
-Oké, majd beszélünk.-pusziltam meg én is.

Miután visszaértem a hotelbe gyorsan összepakoltam a cuccom és gyorsan írtam Sebnek egy levelet, hogy azért ne ijedjen meg, ha nem talál a szobában. A pakolás után egyenesen a reptérre mentem és másfél órás várakozás után végre indulhattam haza. A hazaút hosszúnak és fárasztónak tűnt, úgyhogy már az első félórában elaludtam.

37. rész

Sziasztok. :) Először is meg szeretném köszönni, hogy ennyien érdeklődtök a novella iránt. És a véleményeket is, örülök, hogy tetszik. Nem gondoltam, hogy ilyen jóra sikerült. :)♥
Most viszont akkor itt a folytatás - ráadásul két rész is, de mindjárt kifejtem miért kettő. ;) Különösebb izgalmat nem ígérek erre a kettőre. Riya két embernek is kiönti a szívet, aztán majd meglátjuk, hogy hallgat-e valakire vagy továbbra is megy a saját feje után. ;)

-Pár óra és lehiggad, utána rendezitek a dolgot.
-Bár olyan egyszerű lenne..-sóhajtottam.
-Tulajdonképpen min is vesztetek össze?-kérdezte, miközben az asztalának támasztotta a derekát. A kérdést meghallva ránéztem és azon kezdtem el gondolkodni, hogy elmondjam-e neki. Nem állunk olyan közeli viszonyban, hogy elmondjak neki egy ilyen dolgot. Legtöbbször csak köszönünk egymásnak és a Red Bullos rendezvényeken is csak néhány szót váltunk, mondjuk ha történik valami vicces. És most bízzak rá egy ilyen titkot? Mégis… Most nem bírom tovább, hogy magamban tartsam. És kinek mondaná el? Úgy viselkedik velem, mint egy angyal. Komolyan, már csak a glória hiányzik a feje fölül.-Tudom.-tette fel a kezeit.-Nem rám tartozik, de látom, hogy nagyon bánt.
-Ahh..-ültem le az egyik székre, és megint elbőgtem magam.-Elmondom, mert már három hete titkolózok, és már nem bírom tovább. De meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el, oké?
-Hallgatok.-vágta rá a csapatfőnök.
-Azt biztos tudod, hogy februárban leléptem az esküvő előtt…-kezdtem bele.
-Igen, szinte az egész média erről beszél…
-Igen, sajnos.-túrtam a hajamba.-Mindegy. Szóval, azóta Sebinél lakom és Fernandoval nem is beszéltem egészen a spanyol hétvégéig. A szabadedzések előtt beszéltem… beszéltem? Hát úgy összevesztünk, hogy a végén felpofoztam… Aztán a szombati időmérő utolsó etapja előtt írt nekem egy sms-t, hogy találkozzunk. Találkoztunk és mindenért bocsánatot kért, amit ellenem elkövetett, és a pofont is megértette, hogy miért kapta. Ezek nagy szavak nála, szóval úgy voltam vele, hogy egy jó nagy veszekedés és egy nyugtalan éjszaka tényleg ráébresztette arra, hogy változnia kell. Szóval megígértem neki, hogy együtt lenni vele újra egyenlőre nem akarok, de azt mondtam, hogy találkozni találkozhatunk. Úgyhogy néhányszor beszéltünk telefonon, msn-en és a futamok, időmérők és edzések előtt/után is találkozgattunk. És tegnap este meg küldött egy levelet, amit a recepciós hozott fel és Seb vette át. Nem adta ide csak ma, mert reggel kérdezte a recepciós, hogy megkaptam-e, és ugye nem kaptam meg, így kérdezgettem Sebit. És így vesztünk össze. Ő elolvasta a levelet és nem adta ide, én meg nem mondtam el neki, hogy találkozgattunk és leszidtam, amiért elolvasta a levelet.-hadartam el.
-Hajajj..-vakargatta a fejét.-Nehéz helyzet. De Sebastiant is meg lehet érteni.
-Öö, hát… Az csak az én levelem volt.-töröltem le a könnyeimet.
-Igen, de te meg hazudtál neki.
-Ácsi! A hazugság és aközött, hogy nem mondtam el neki valamit van különbség!
-Részben igazad van, de ha már ilyen jóban vagytok csak be kellett volna avatnod, nem gondolod?
-Csak Fernandoval azt beszéltük meg, hogy senkinek sem beszélünk róla.
-Akkor megint más a helyzet.
-Szerinted mit csináljak?
-Hagyd, hogy Seb lenyugodjon és utána mondj el neki mindent.
-Azt hiszem ez lesz a legjobb.-indultam el az ajtó felé.-Köszönöm, hogy elmondhattam!-fordultam vissza és a nyakába borultam.
-Ugyan, nincs mit.-simogatta meg a hátam. Elhagytam az irodáját és el akartam sétálni a hotelig, vagy valakihez, akivel nyugodtan tudok beszélgetni és eltereli a gondolataimat addig, amíg Seb megnyugszik. A német pihenőjének ajtaja előtt mentem el, be akartam kopogni, de végül még sem tettem. Inkább a paddock felé vettem az irányt. McLarenék előtt is elhaladtam ahol nagy volt az ünneplés a kettős győzelem miatt. Lewis épp a boxuk felől jött.
-Szia.-köszönt vidáman, aztán adott két puszit. 2007-ben lettünk ennyire jóban, amikor Fernando a McLarennél volt egy évig. Bár a két srác között nem volt felhőtlen a viszony én mégis imádtam Lewis-szal lógni vagy csak egyszerűen beszélgetni.
-Szia.-próbáltam kicsikarni magamból egy mosolyt.
-Sebbel mi a helyzet?-kérdezte.-Láttam, hogy Markkal volt egy kis baja…
-Fogalmam sincs. Ahogy visszaért a boxba Rockyval beszélt pár szót, utána pedig bezárkózott a pihenőjébe. Amúgy nem csak Markkal van baja…-motyogtam el az utolsó mondatot.
-Összevesztetek?
És egyből rájön, – nem csoda, hisz néhány éve már ismer - önthetem neki is ki a szívemet. Pedig pont most akartam kicsit másra gondolni. Nagyszerű!
-Ahh…-hajtottam le a fejem.-Nem bírom én ezt már…-bújtam hozzá.
-De mi történt?-simogatott.
-Hosszú…
-Van időm!
-Neked most bulizni kéne a csapattal, nem az én bajaimmal foglalkozni.
-Elsők a barátok, utána a buli. Egyébként később is tudok bulizni, szóval…?
-Legyen.-sóhajtottam.
-Akkor gyere!

36. rész

Hello bello! :D Nem fűzök most hozzá semmit sem. :) Jó olvasást és a későbbiekben mindenkinek szép álmokat! (L)

-Minden oké?-kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, én akartam választ kapni.
-Van még esély arra, hogy beszéljek Sebbel a rajt előtt?-kérdeztem idegesen. Látta rajtam, hogy valami fontos dologról van szó, de nem kíváncsiskodott. Ő is tudta, hogy muszáj lesz beszélnem a némettel.

-Gyere, hátha még nem ül az autóban!-fogta meg a kezem és a harmadik rajtkockáig futottunk. Sebi már az autóban ült, éppen koncentrált. Ilyenkor imádom őt nézni, de mérhetetlenül ideges szoktam lenni, ha éppen a képernyőn mutatják, amint éppen koncentrál. Becsukja a szemeit, és még párszor körbejárja a fejében a pályát – ez mindig eszembe jut. Ilyenkor tör rám az idegesség. Féltem őt. Oké, tisztában vagyok vele, hogy ezek az autók már nagyon biztonságosak és azt is tudom, hogy Seb az egyik legjobb – ha nem a legjobb – versenyző a mezőnyben. De akkor is féltem. A rajt és a rajt előtti percek számomra idegőrlőek – persze nem csak én vagyok ezzel így, de azt gondolom néha, hogy nálam idegesebb ember nincs a helyszínen. Én mindig öt-hat kör elteltével leszek kicsit nyugodtabb, egyébként az egész versenyt egy kellemes izgalommal és idegességgel nézem meg.-Már nem kéne zavarni.-fordult felém Adrian.
-Igen, tudom.-sóhajtottam fel nyugtalanul és csak remélni tudtam, hogy Seb semmi féle balesetbe nem keveredik és nem követ el hibát, miattam. Gondolkodni nem volt több időm, mert már az összes ember rohant a boxutcába, mert a felvezető kör következett. Azt hiszem életemben ennyit nem futottam még magas sarkúban – a hoteltől a pályáig, a pályán a Red Bull boxáig, onnan a rajtrácsra, majd onnan a boxutcába. Idegesen ültem le Tommi mellé a boxban. Végül a rajt jól sikerült, Seb megelőzte Lewist, amitől kicsit nyugodtabb lettem, de nem sokkal. A körök elteltével és a verseny végéhez közeledve úgy éreztem Sebnek sikerült – ha csak a verseny idejére is – kiverni a fejéből a veszekedésünket. Ám a 41. körben következett be az, amire senki sem számított. Sebi közel került Markhoz és behúzódott mellé az egyik egyenesben, aztán túl korán akart behúzódni elé vagy Mark nem akarta elengedni, így összeakadtak. A párharcból végül Seb jött ki rosszul. Az autója nem volt már jó ahhoz, hogy folytathassa a versenyt. A boxban mindenki a fejét fogta, én meg a sírás határán álltam. Seb sértetlenül szállt ki az autóból, de a mozdulatain látszódott, hogy el van keseredve és Markot is hibáztatja. Visszaérkezett a boxutcába, de amilyen gyorsan megérkezett, olyan gyorsan távozott is. A mérnökével váltott pár szót, aztán már is átment a motorhome-ba. Mindenki tudta, hogy ilyenkor hagyni kell őt, hogy lenyugodjon. Ezt csak a sajtósok nem vették figyelembe, úgyhogy Brittának kellett leráznia őket azzal a mondattal, hogy: Legyenek tekintettel a versenyzőre, Sebastian most nem fog interjút adni. Persze így is voltak olyanok, akik ezt nem vették figyelembe, de szerencsére a home-ba nem mehetnek be a sajtósok.

Legszívesebben elvonultam volna én is a világ elől, de nem tehettem, még beszélnem kellett egy fontos emberrel. Megvártam a futam végét és Christian Hornerhez rohantam.
-Tudom, hogy beszélned kell Sebbel és Markkal a versenyről, de előtte engem hallgass meg!-hadartam el, miközben mellette álltam. Alig tudtam visszafojtani a sírást.
-Rendben. Gyere, menjünk át az irodámba!-tette a kezét a hátamra és gyorsan átsétáltunk a motorhome-ban lévő irodájába.-Szóval?-ült le a székébe, közben én fel-alá sétáltam a kis helyiségben.
-Az én hibám az egész baleset.-kezdtem bele.
-Micsoda? Dehogy is!
-De, az enyém, érted?-sírtam el magam.
-Nem, nem egészen értem.-állt fel a székéből.-De most nyugodj meg és higgadtan mondd el!-ölelt meg. Kicsit olyan volt mintha ő lett a jó tündér, akinek mindent el lehet mondani. Vagy mintha a bátyám lett volna arra az időre.

-Reggel összevesztem Sebbel azon, hogy… mindegy ez most nem lényeg! Összevesztünk és mindketten felidegesítettük magunkat. Én bezárkóztam a fürdőbe és vártam, hogy eljöjjön. Aztán én is kijöttem a pályára, de addigra tudatosult bennem, hogy Sebivel muszáj lesz beszélnem. Tudtam, hogy idegesíteni fogja a dolog és nem akartam, hogy így versenyezzen. Aztán mire kiértem már az autójában ült. Utána meg a futamon megtörtént az, aminek nem kellett volna.-mondtam el kicsit nyugodtabban és érthetőbben.-Én nem élem túl, ha emiatt fogja elveszíteni a bajnokságot.
-Ugyan, hisz’ még rengeteg futam van hátra.
-És, ha az itt meg nem szerzett pontokkal nyerné meg a bajnokságot?!
-Nyugodj meg, nem ezeken a pontokon fog múlni.-mosolyodott el.-Ráadásul nemcsak ő hibázott, hanem Mark is. Mindkét sráccal beszélnem kell. És már amúgy is volt valami a levegőben a két srác között. Sose voltak igazán oda egymásért. De hát nem is kell, hogy imádják egymást, hiszen valamilyen szinten csak ellenfelek.
-Igen.-sóhajtottam.-Na, csak ennyit akartam.
-Örülök, hogy elmondtad.-mondta nyugodtan.
-Ha Sebbel nem tudtam beszélni, legalább neked sikerült elmondanom, hogy megbántam a veszekedést. És ígérem többször nem fogok vele összeveszni, versenyhétvégekor pedig biztos, hogy nem.
-Azért ennek tényleg örülnék.-motyogta az orra alá.
-Nyugi, jó leszek!-indultam el az ajtó felé.-Csak sikerüljön tisztáznom vele a dolgot.
-Pár óra és lehiggad, utána rendezitek a dolgot.
-Bár olyan egyszerű lenne..-sóhajtottam.

35. rész

Sziasztok. :)<3 Kemény és hosszú két óra alvás után úgy gondoltam, ha elment barátnőm visszafekszek aludni. De már egy órája kínlódok csak azzal, hogy az ágyig elmenjek , úgyhogy inkább felraktam a következő részt, hogy Ti se meg én se unatkozzak. :)

Elindult az ajtó felé, már majdnem becsukta, amikor csettintett egyet:

-Még valami.-fordult felém.

-Igen?-néztem rá.

-Megkapta a levelet?-kérdezte.

-Milyen levelet?-pillantottam rá értetlenül.

-Este hoztam egy levelet, de az úr azt mondta, hogy Ön a fürdőszobában van, de majd ő átadja a levelet Önnek.

-Ja, az a levél.-csaptam a fejemre, bár még mindig nem értettem miről beszél.-Megkaptam!-mosolyogtam rá.

-Rendben.-mosolygott.-Viszontlátásra!-csukta be maga mögött az ajtót.

-Viszlát!-köszöntem.-Milyen levél?!-kortyoltam a kávémba idegesen. Míg megittam elég időm volt arra, hogy kigondoljam, mit mondok Sebnek. Kicsit felhúztam magam azon, hogy nem volt képes nekem ideadni egy levelet. Egyet gondoltam és odamentem az ágyhoz.-Seb!-ráztam meg.

-Mi van?-kérdezte csukott szemmel.

-Sebastian Vettel kelj fel, de most rögtön!-szóltam rá ingerülten.

-Nem értem mi olyan fontos.-nyitotta ki a szemeit és megnézte hány óra.-Még hat óra sincs!

-Tudom.-járkáltam fel-alá.

-Oké, látom valami komoly dologról van szó.-törölgette a szemeit, majd kicsit beletúrt a hajába. Istenem, miért ilyen szexi ilyenkor?-Szóval?-rántott vissza az álmodozásból. Kicsit megráztam a fejem, hogy az előbbi gondolatok eltűnjenek a fejemből.

-Rendeltem egy kávét és a férfi, aki felhozta, kérdezte, hogy megkaptam-e a levelet, amit tegnap este hozott NEKEM.-hangsúlyoztam az utolsó szót.

-Milyen levelet?-ült az ágy szélére idegesen.

-Tudom, hogy tudod! Mondta, hogy neked adta át.-álltam meg előtte, de hosszú percekig nem érkezett válasz.-Seb!

-Jól van, jól van, jól van!-ugrott fel az ágyról és a bőröndjéhez sétált, kivette a borítékot. Nyújtottam a kezem, hogy adja ide, de ő maga felé húzta a karját.-Előtte válaszolj nekem valamire! Mi a francért nem mondtad el, hogy találkozgattok?

-Ki...kivel?-habogtam.

-Vajon kivel?-kérdezett vissza.-Tessék!-nyújtotta a kezében lévő borítékot felém.-Mr. Alonso küldte, hogy találkozzatok megint!-mondta nyávogós hangon. Mérgesen kaptam ki a kezéből a levelet és gyorsan átfutottam. Nem tudtam mit mondhatnék, így pár percig csendben pislogtam hol Sebre, hol a papírra.

-Te elolvastad?-kérdeztem idegesen.

-Ha annyira tudni akarod, igen, el!-válaszolta ingerülten.

-Már megbocsáss, de ez nekem, nem pedig neked jött! Miért olvastad el?-vontam kérdőre.

-Mert érdekelt, hogy mégis mi a francban sántikálsz megint ezzel a… ezzel a szemétládával!-emelte fel kicsit a hangját. Ettől kicsit megrémültem. Soha nem láttam őt ilyennek, még a hangját se szokta felemelni. Tény, hogy még soha nem veszekedtünk, szóval ez az oldala új volt nekem. De nem hiszem, hogy minden konfliktust így kezel le. Bizonyára most kicsit jobban felhúzta magát.

-Csalódtam benned.-vágtam be a fürdőszoba ajtót. Órákig bent voltam. Le kellett nyugodnom. Nem hiszem el, hogy pont amiatt az ember miatt vagyok ilyen állapotban, akitől ezt soha nem vártam volna el… Szerencsére a telefonom mellettem volt, így végig tudtam hány óra, miután arra jutottam, hogy Seb már bizonyára elment kimentem a fürdőből. Gyorsan kivettem a ruhámat a bőröndből, amit viselni akartam a futamon, majd újra a fürdőbe rohantam. Kicsit idegesen, de hamar elkészültem. Lerobogtam a folyosó lépcsőin, leadtam a szoba kulcsát és már is a pálya felé vettem az irányt.

-Nem fogok odaérni, nem fogok odaérni…-pillantottam a telefonom kijelzőjére. Mivel taxit nem sikerült kerítenem kénytelen voltam lábbusszal menni – még jó, hogy a hoteltől nincs messze a pálya. Sétálva – vagy inkább loholva – húsz perc alatt odaértem. Csak akkor tudatosult bennem, hogy egyszerűen muszáj lesz Sebivel beszélnem a futam előtt. Tudtam, hogy nem kellene úgy elindulnia a versenyen, hogy bármi gondja is van. Nem élném túl, ha miattam esne valami baja… Megrohamoztam a Red Bull boxát, de ott már alig voltak, a legtöbb ember kint volt a rajtrácson.

-Seb már a rajtrácson van?-kérdeztem lihegve azoktól, akik az istállóban tevékenykedtek.

-Igen.-válaszolták.

-Jézusom.-fordultam a boxutca felé, ahonnan látni lehetett a rajtrácsot. Ekkor megláttam, amint Newey lassan sétál a rajtrács felé.-Adrian!-kiabáltam utána. A nevét meghallva hátra fordult, odafutottam hozzá.

-Minden oké?-kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, én akartam választ kapni.

-Van még esély arra, hogy beszéljek Sebbel a rajt előtt?-kérdeztem idegesen. Látta rajtam, hogy valami fontos dologról van szó, de nem kíváncsiskodott. Ő is tudta, hogy muszáj lesz beszélnem a némettel.