45. rész

Sziasztok. :) Még egy hatalmas nagy köszönettel tartozom nektek a díjakért. *-*♥ Köszönöm! :) És most itt is van a következő rész, még holnap rakok fel egyet - vagy talán kettőt nyárbúcsúztatóként.. :)) Remélem, tetszik az ötlet! ;) Puszi.<3333 Ja és egy szó azoknak, akiknek már túl sok ez a húzás Riya, Seb és Fernando között: hamarosan! :D

-Fernando az… Felvegyem?-néztem Sebre.

-Te tudod.-nyomott egy puszit a homlokomra és ledőlt az ágyra. Bár nem szívesen csináltam ezt vele, de muszáj volt beszélnem Fernandoval. Akármennyire is bánt, amiket tett valami még mindig van benne, ami miatt nem tudok megszabadulni tőle és a szívem se tudja elengedni…

-Szia.-vettem fel a telefont.

-Szia.-köszönt bele.-Oké, nem telefontéma, nem így illik, nem most kéne, de sajnálom!-hadarta el egy nagy sóhajtás közepette.-Sajnálom a múltkori leveles dolgot, nem oda kellett volna küldenem, jobb lett volna, ha egy sms-t küldök, és sajnálom azt is, hogy nem hívtalak…

Nem tudtam lereagálni.-Utálom, hogy mindig akkor jön elő belőle az igazi, érzelmes férfi - akire én mindig is vágytam - amikor a legbonyolultabb helyzetben vagyok. Most itt van Seb, erre Fer megint bekavar. Tény, hogy nekem is sok közöm van ahhoz, hogy ilyen szituációba kerültem, de ez is egy olyan eset az életemben, amikor nem okolom magam a történtekért – mint sok más helyzetben... Ilyen vagyok, ez ellen nem tudok mit tenni, sajnos.

-Ö, való igaz, ez nem telefontéma.

-Igen… És egy találka a hétvégén?

-Itt leszek egész hétvégén, szóval biztos összefutunk.

-Rendben. Mert szeretném veled megbeszélni a dolgokat…

-Oké.-vágtam rá, majd elköszöntem tőle, leraktam a készüléket az éjjeli szekrényre, és Sebre néztem, aki megvető pillantásokkal nézett felém.-Igen, tudom, hogy mit gondolsz…-tettem fel a  kezeimet.-…de nyugi, nem megyek bele semmilyen őrültségbe és, ha összefutok vele vigyázok magamra!

-Meg se szólaltam.-nézte a plafont.

-De tudom, hogy ehhez hasonló gondolataid vannak.

-Te beszéltél Christiannal Isztanbul után?-tért át más témára. Nyilván meg lehetett érteni, miért nem akar Fernandoról beszélni, de kicsit gyors volt a témaváltás.

-Ö, igen.-válaszoltam némi szünet után.-Elmondtam neki, hogy mi volt a futam előtt…

-Sejtettem.-felelte egyszerűen. Az arcáról nem lehetett leolvasni mit gondol. Talán mérges volt rám, mert beszéltem Fernandoval. Talán csak átfutott az agyán a Török Nagydíjon történtek és elment az életkedve. Vagy talán arra gondolt, hogy tüntethetné el Nandot az életünkből. Azt hiszem semmilyen agyturkász nem tudta volna megállapítani azt, hogy mi játszódhatott le akkor kis németem fejében.

-Miből?-próbáltam életben tartani a beszélgetést.

-Egész nyugodt volt a rövid megbeszélésünkön.

-Ennyiből rájöttél?-kérdeztem, de nem érkezett válasz.-Jajj ne legyél ilyen!-bújtam hozzá és megsimítottam az arcát.-Én mindent megpróbálok, de nem megy egyről a kettőre.

-Tudom.-enyhült meg és még közelebb húzott magához.-Én meg próbálkozom, hogy elviseljem azt, hogy egy olyan emberrel találkozgatsz, aki megcsalt és becsapott...

-Csak én érzem azt, hogy te valójában egy nagyon türelmetlen ember vagy?-néztem a szemébe.

-Érzel még iránta valamit?

-Igen, te tényleg türelmetlen vagy.-bújtam ki a karjai közül, majd bementem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, hogy a sós tengervizet lemossam magamról, aztán belebújtam a pizsimbe, ami jobb híján egy francia bugyiból és Sebi pólójából állt, mert sikeresen otthon maradt az eredeti alvóruhám. Visszamentem a szobába, ahol Seb ugyanúgy feküdt az ágyon, mint tíz perccel ezelőtt.

-Sajnálom, de nekem se olyan könnyű, elhiheted.-ült fel.-Nem ölelhetlek meg akárhol, nem puszilgathatlak, nem csókolhatlak meg akármennyire is akarom, mert tudom, hogy egy másik ember is ugyanezt tenné.

Egy életre elegem lett a komoly beszélgetésekből arra a napra, úgyhogy egy öleléssel fejeztem ki, hogy együtt érzek vele.

-Nem akarok erről beszélni most.-motyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára és bebújtam a takaróm alá. Seb pár másodperc múlva befeküdt mellém.-De ugye tudod, hogy mindent meg fogok tenni, hogy könnyebb legyen?-fordultam felé.

-Tudom.-sóhajtott.

-Nem bánod, ha odabújok hozzád?-motyogtam.

-Gyere!-válaszolta. A hangján hallottam, hogy mosolyog, így még jobban esett a válasza. Örült, hogy odabújtam hozzá, ez nem volt kérdés, de ahogy átölelt éreztem, hogy nem érzi azt, amit ilyenkor egy férfinak kéne. Nem érezte azt, hogy tényleg az övé vagyok.