38. rész

És itt a mai másik! :)

-Legyen.-sóhajtottam.
-Akkor gyere!
Pár perc múlva már Lewis pihenőjében voltunk.
-Muszáj elmondanom mindent? Nem beszélgethetnénk csak egy jót?-raktam fel a kanapéra a lábaimat.
-Ha már így feljöttünk, akkor igen.-ült le mellém. Megpróbáltam neki tömören elmondani a történetet, de így is beletelt tíz percbe.
-Szóval ez történt…
-És most mit akarsz ettől a hülyétől.. bocs, Fernandotól?
-Nem tudom.-ráztam meg a fejem.-Nem tudom, Lewis, én már semmit sem tudok!
-Annak nem örülnék, ha újra összejönnétek.
-Hát még nem is tartunk ott, hogy újra összejövünk… Basszus, miért ilyen bonyolult az életem? Miért nem lehet olyan, mint a tied? A tiédben minden rendben van. Szerelem, munka, család…
-Ne hidd!-bámulta a padlót.

-Miért?-kérdeztem kíváncsian.
-Nicole-lal mostanában folyton veszekszünk, ezért nincs is itt a mostani hétvégén. Apám pedig nem akar a menedzserem lenni. Szóval, nincs itt semmi se rendben…-rázta meg a fejét.
-Mégis miért nem akar?
-Tudom is én. Mindig kitalál valami hülye indokot, amivel egyáltalán nincs megmagyarázva a dolog. Meg akarom vele beszélni a dolog, de mindig kerüli a témát. De nem kell részleteznem, hisz’ tudod milyen…-mondta elkeseredetten.
-Igen.-bólogattam. Olyan szomorúnak látszott, és nemcsak annak látszott, hanem az is volt. Azt tettem, ami nekem is nagyon jól esett volna: megöleltem. Lehet, hogy nincs kihatással az apukájával való viszonyára és Nicole-ra se, de szerintem egy ölelés sok helyzetben segít kicsit megnyugodni.-Nyugi, minden rendben lesz.-simogattam a hátát.
-Remélem. Beszélsz még ma Sebbel?-kérdezte kicsit később.
-Nem hiszem.-ráztam meg a fejem.-Ha csak ő nem keres… De szerintem most ideje se lenne rá. Meg nem is várom el, hogy ő jöjjön oda hozzám, hogy bocs. Én voltam a hibás, már belátom. Ráadásul nem akarom megint ezzel idegesíteni, most az a legfontosabb, hogy lelkileg összeszedje magát ezután a futam után.
-Akkor hogyan tovább? Nem repülsz vele haza, Svájcba erre a pár napra?
-Nem hiszem. Szerintem most, míg Seb itt van kint a pályán elugrok a hotelbe, összepakolok, aztán hazarepülök egy kis időre.
-De ugye Kanadába jössz?-kérdezte boci szemekkel.
-Lehet, hogy én azt most kihagyom. Szükségem van egy kis időre. Át kell gondolnom ezt azt, például az egész Fernandos dolgot.
-Megértem. Remélem, jól fogsz dönteni Fernandoval kapcsolatban. De azért a futamot, majd nézd a tévéből!-kacsintott rám.
-Nem bírnám ki, hogy ne nézzem, és nyugi szurkolni is fogok!-mosolyogtam.-Amúgy neked mi a véleményed erről a Fernandos témáról? Mert totál elbizonytalanodtam.
-Nem akarok helyetted dönteni. De én a helyedben nem foglalkoznék vele. Szerintem tisztességtelen, amit csinált és megbocsáthatatlan. De mondom, ez csak az én véleményem. Te máshogy láthatod a dolgokat vele kapcsolatban. Csak azt tudom mondani, hogy jól gondold meg!
-Oké, köszönöm.-öleltem meg megint.-Köszönöm ezt a beszélgetés, sokat segített.
-Nekem is.-bólintott.
-Azt hiszem, megyek a hotelbe és pakolok.-indultam el az ajtó felé.
-Jól van. Jó utazást és vigyázz magadra!-mosolygott és nyomott két puszit az arcomra.
-Oké, majd beszélünk.-pusziltam meg én is.

Miután visszaértem a hotelbe gyorsan összepakoltam a cuccom és gyorsan írtam Sebnek egy levelet, hogy azért ne ijedjen meg, ha nem talál a szobában. A pakolás után egyenesen a reptérre mentem és másfél órás várakozás után végre indulhattam haza. A hazaút hosszúnak és fárasztónak tűnt, úgyhogy már az első félórában elaludtam.