Sebastian Vettel és az újabb fenomenális hétvégéje

 - Jött, látott, edzést nyert, pole pozíciót szerzett, futamot nyert és még a leggyorsabb kört is megszerezte Indiában. Hibátlan hétvége! :)♥

 - 13. pole egy szezon alatt és 11 futamgyőzelem! Halkan jegyzem meg, hogy még van két verseny, Abu Dhabi és Brazília, ahol tavaly is nyert. Úgyhogy tovább retteghetnek az ellenfelek. :)

 - Gyors, megállíthatatlan, utolérhetetlen, kizökkenthetetlen, fenomenális, tökéletes. De ez nemcsak erre a hétvégére, hanem az egész szezonra igaz. :D

 - És még valami. Sokszor egyetértek azzal, amiket szokott mondani, úgy általában az emberekről meg az országokról, de ez a mai szerintem nagyon igaz és szép volt. Ez pedig az volt, hogy szerinte Indiában az emberek sokkal boldogabbak és sokkal jobban élvezik az életet, mint itt Európában. És, hogy sokkal gazdagabbak, pedig kevesebb a pénzük, de ők érzelmileg jóval többek, mint mi. Szerintem itt a legtöbb embert csak a pénz motivál, azt hiszik, hogy ettől lesznek boldogok, csakhogy ez nem igazi boldogság. Az igazi boldogság tényleg az, ami ott van. :)
Szóval Sebastian nemcsak egy nagyon jó pilóta, hanem jól felismeri azokat a különbségeket, amelyek az emberek között vannak, a földön tud maradni, reálisan látja a dolgokat és nem a pénz motiválja, ezek szerintem a mai világban felbecsülhetetlen tulajdonságok egy emberben. :)♥


Plusz egy dolog! Elnézéseteket kérem, ez nem idetartozik, de mivel egy nagyon meghatározó és fontos ember az életemben muszáj felköszöntenem a világ egyik legeslegjobb síugróját, az egyetlen és utánozhatatlan Thomas Morgensternt! Sok boldog születésnapot Thomas!:)♥

69. rész

A következő napokban zajlottak le az első Pirelli tesztek. Már az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal gyorsabban kopnak, mint a Bridgestone gumijai, Seb pedig mindkét nap defektet kapott. Később a szerelők kiderítették, hogy a kocsiban is probléma volt, ezért csúszkált annyira az új gumikon és a pályán is. Ez azért is volt érdekes, mert az autó beállításain az utolsó nagydíj óta nem változtattak, és akkor minden jól működött – hiszen Seb megnyerte vele a bajnoki címet is. A csapatot és Sebit is érdekelte a hirtelen jött probléma, ezért a második tesztnapon, este még a boxban maradtak. Idénre már befejezhették volna a munkát, de mindenkit érdekelt a dolog. Engem is, de mivel semmit nem értettem volna a műszaki beszédből a motorhomeban húztam meg magam arra a kisidőre, amíg megtárgyalták a dolgokat. A homeban már alig volt ember, a folyosón is csak Markkal futottam össze.

-Szia-szia.-vigyorgott.

-Szia.-köszöntem halkan és tovább sétáltam.

-Várj! Mondani akarok neked valamit.-szólt utánam.

-Nem érdekel.

-Kár, pedig a szerelmedről lett volna szó. De, ha nincs időd, én megértem, akkor…

-Mit akartál mondani Sebről?-sétáltam vissza hozzá.

-Na, mégis ráérsz?-csillant fel a szeme.

-Ha Róla van szó, akkor igen.

-Akkor csak halkan megsúgom: az autó nem magától hibásodott meg.-kacsintott rám.

-Te tetted!-kiáltottam rá.

-Én!-vigyorgott.-És, ha nem hagyod el a következő szezon kezdetéig, akkor annak csúfos vége lehet kislány.

-Miért őt akarod bántani azért, mert még soha nem voltál világbajnok? Komolyan ennyire sikeréhes vagy?

-Nem akarom bántani, csak muszáj, hogy valahogy rájöjj, hozzám tartozol. De az se lenne rossz, ha ő megsérülne és én lehetnék a világbajnok valamikor! Most mennem kell, de tartom az alkumat: ha nem hagyod el Sebastiant ebben a néhány hónapban, akkor azt még nagyon megbántjátok mindketten. Garantálom, hogy nem lesznek boldog hónapjaitok.

Bementem Seb pihenőjébe és az ajtónak dőlve próbáltam megnyugodni.

-Nem lehet, hogy Mark ilyen kegyetlen legyen. Nem bánthatja Sebit! Én nem élem túl, ha neki valami baja lesz.-sírtam el magam.-Tennem kell valamit, de Őt nem avathatom be!

Mark komolynak tűnt, és már meg voltam róla győződve, hogy nemcsak szóbeli fenyegetésnek szánja a mondatait, hanem el is követ ellenünk valamit. Megpróbáltam kitalálni valami tervet, hogy mindkettőnket megmentsem. A sírásom már abba is maradt, csak az agyam kattogott folyamatosan. Semmi ötlet nem jutott az eszembe, csak arra tudtam gondolni, hogy én Sebastian nélkül nem tudok élni. Soha senkit nem szerettem még annyira, mint Őt.

-Itt vagyok.-jött be mosolyogva.

-Seb!-ugrottam a nyakába.

-Na! Ennyire hiányoztam?-tette a kezeit a fenekem alá, hogy megtartson. A lábaimmal átöleltem a derekát.-Te sírtál?-kérdezte aggódva, mikor a szemébe néztem.

-Igen, mert annyira büszke vagyok rád. És… és csak most tudatosult bennem, hogy mennyire, de mennyire is szeretlek. Soha nem akarlak elveszíteni.

-De hát soha sem fogsz elveszíteni. Én mindig itt leszek neked. Senki nem állhat közénk, tudod jól.-csókolt meg.

Részlet a következő történetből

Viszont, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül se: most hoztam valamit, remélem örülni fogtok neki. Lejjebb részletek! :)

Mivel hamarosan vége a történetnek és a jelenlegi többség azon a véleményen van, hogy szeretné olvasni a következő sztorimat arra jutottam, hogy beavatlak még Titeket pár dologba. Ez már csak azért is jó, mert így húzhatom az időt Riya és Seb történetében, és a gondolataitokban, hogy mi lehet még az a bizonyos izgalom, ami következni fog. :)

Szóval, az első – és lényegében talán a legfontosabb dolog –, hogy először egy újabb ízig-vérig Forma-1-es, futamról futamra, izgalmak, szerelem, veszekedések, drámák és kibékülések dologra gondoltam… Csak aztán el kezdtem írni és az első fejezet után rájöttem, hogy itt még se a sport fog a főszerepbe kerülni. Sokkal inkább maga az élet és az, hogy a legmélyebb szomorúságból is lehet kiút és az ember nem adhatja fel. És lehet, hogy lerágott csont, de a reményt sose szabad feladni.

Nem fogok egozni vagy hasonlók, mert az nem az én műfajom, de ilyen alaphelyzetű történettel én még személy szerint nem találkoztam.

És jelenleg azon vagyok – amikor időm és ihletem engedi –, hogy ezt a történetet sikerüljön élethűre és a lehető legjobbra, legkomolyabbra varázsolni.

Szerkezetre már régebben kitértem, de azt nem mondtam, hogy minden fejezet elején lesz/van pár sor, ami kötődik az adott részhez. Nem ígérem, hogy mindig valami hiperszuper nagy okosságot fogok megfogalmazni ezekben, de a legfontosabb, hogy próbálkozom és a kedvenc dalszövegeim néhány sora vagy szava sokat segít ebben. :)

És akkor itt lenne az első ilyen szösszenet, mely az első fejezet előtt lesz található. :)

Pontosan emlékszem a hónapra, a napra, az órára, a perce, amikor megtudtam mi történt. Az volt az a dolog, ami végérvényesen is megváltoztatta az életemet De miért kellett várnom arra a pillanatra, hogy szembesüljek a tényekkel? A tényekkel, hogy az élet milyen kegyetlen és, hogy a boldogság tizedmásodperceken belül elmúlhat. Miért nem tudtam már akkor azt mondani, hogy feladom, és inkább nem szenvedek tovább? Miért nem tudta valaki hamarabb felnyitni a szemem, hogy semmi sem tarthat örökre? És miért kell ennyit bajlódnom még hónapokkal később is?

Marco Simoncelli

Ilyen nincs. Minden héten elvesz tőlünk az élet egy tehetséges, szimpatikus sportolót? Mi a franc folyik itt? Ez egyszerűen.. borzalmas és hihetetlen. :'(

Ma a MotoGP tehetséges versenyzőjétől kell búcsút vennünk. Marco Simoncelli a mai malajziai versenyen vesztette életét egy balesetben. Eleinte még úgy tűnt, hogy túléli a súlyos balesetet, ám tizenegy óra után bejelentették a sepangi kórházban, hogy nem tudták megmenteni a fiatal olaszt. Marco mindössze 24(!) éves volt.

Mélyen együtt érzek a családdal, barátokkal és az egész motorsporttal.

Nyugodj békében Marco Simoncelli! :'(♥

68. rész

Sziasztok. :) Meghoztam a következő részt. Lehet, hogy ez kicsit unalmas, de az utolsó részig (ami ugyebár hamarosan tényleg itt van..) még lesznek izgalmak. ;D Puszi.♥

Amíg Sebi – és a Red Bull főbb tagjai, köztük Mark is - Ausztriában volt néhány napig sikerült elfelejtenem a Markos dolgot is, mindemellett remekül szórakoztam Abu Dhabiban. A Pirelli első tesztjei a világbajnokság után voltak néhány nappal, így szinte senki sem utazott haza. Jensonnal, Jessicával és Lewisszal vidáman töltöttük el azt a pár napot. Felipével és Raffaelával pedig bejártuk a Ferrari élményparkját is, ahol rengeteg izgalom várt ránk. Úgyhogy mire Seb visszaérkezett Abu Dhabiba én is sok élménnyel szolgálhattam neki.

Még csukva volt a szemem, de hallottam, hogy valaki valamit pakol a szobában. Lassan kinyitottam a szememet és örömmel pillantottam meg a páromat.

-Jó reggelt.-lépett az ágyhoz mosolyogva, amikor meglátta, hogy felébredtem. Leguggolt, hogy egy szinten legyünk.

-Sebi!-öleltem meg rögtön. Felült az ágyra, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni.

-Hiányoztál kicsim.-csókolgatta a nyakamat.

-Te is.-bújtam hozzá a lehető legszorosabban. Beletúrtam a hajába, közben mély levegőt vettem. Újra éreztem az illatát. Néhány napig volt csak távol mégis örök időnek tűnt, amíg távol volt tőlem. A hosszú ölelés után egy szenvedélyes csókban törtünk ki.-Olyan jó, hogy újra itt vagy.-nyomtam egy puszit az arcára.-De mesélj bajnok, mi történt?-cirógattam az arcát.

-Jajj, nagyon jó volt…-kezdett bele csillogó szemekkel. Egy félórás beszámoló következett, amit egy másodpercig sem untam. Imádtam, ahogy mesél. Olyan boldogan avatott be a részletekbe, mint még soha.

-Annyira büszke vagyok rád.-mosolyogtam és neki dőltem a falnak. A mondatomra nem reagált csak odahajolt hozzám és megcsókolt.

-És veled mik történtek?-hajolt kicsit messzebb, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Arról inkább később beszélnék, most mást szeretnék csinálni.-húztam magamra és megcsókoltam.

Délután átmentünk Felipe és Raffa szobájába megnézni a kis Felipinhot, mert Seb még nem látta. Raffa csak a verseny napján utazott ide a kicsi Massával és Sebinek akkor elég sok dolga volt, utána pedig utazott is Ausztriába.

-Kérem!-pillantott csillogó szemekkel a Felipe kezében lévő kisfiúra.

-Már is. Gyerünk Sebi bácsihoz!-vigyorodott el Felipe és egy puszit nyomott kisfia arcára és átnyújtotta Sebastiannak. A kisfiú boldogan kapaszkodott a német vállába, majd szőke hajtincseit kezdte húzogatni nevetve.

-Felipe!-szólt rá Raffa kisfiára.-Ne húzgáld Sebi haját!

-Nem zavar.-nézett Seb az anyukára, mire a kisfiú kinyújtotta a nyelvét.

-Hát, miket tanítgatsz neki!-pillantottam a brazil pilótára komolyan, de elnevettem magam.

-Magától jön rá az ilyen dolgokra.-nézett rám ártatlanul Felipe.

-Persze, persze.-nevetett fel Raffa, majd elindult a kiskonyha felé. Ők nem is egy szobába, inkább egy apartmanba voltak.-Kértek valamit inni?

-Én nem, köszi.-mosolygott Seb Raffára, majd újra a kicsivel foglalkozott.

-Én kérek egy pohár vizet.-mentem Raffa után.

-Gyere, beszélgessünk!-kacsintott rám. Neki támaszkodtam a pultnak, ahonnan láttam, ahogy Seb a kis Felipének gügyörészik, Raffa addig öntött nekem egy pohár ásványvizet és a kezembe nyomta.

-Köszi.-mosolyogtam.-Olyan aranyosak.-bámultam tovább a páromat és a kisfiút.

-Majd amikor a ti babátok tartja a kezében…-vigyorodott el Raffa.

-Oh, az se most lesz még.-nevettem fel.

-Sose tudhatod! Mi se terveztük.

-Oké, de ti már… mi még fiatalok vagyunk ehhez.

-Hé! Öregnek tartasz minket?-nevetett. Tudtam, hogy viccel, így nem jöttem zavarba.

-De ti már házasok is vagytok és mikor megszületett Felipinho már jó pár éve együtt voltatok. Mi meg még csak most jöttünk össze nem is olyan rég.

-Igazad van. De amúgy ritka az ilyen nagy szerelem, mint a tietek.

-Én ismerek még valakiket, akik nagyon-nagyon szeretik egymást.

-Kiket? Remélem nem Lewisra és Nicolera gondolsz. Szerintem Nicole nem is igazán szereti, most se volt itt. Azért az utolsó nagydíjra kitolhatta volna a képét.-mondta szemrehányóan, miközben a Pussycat Dolls egykori énekesnőjére gondolt. Elképzeltem, ahogy ezt Nicole szemébe mondja. A csaj tuti kikészült volna, pedig teljesen igaza van Raffának.

-Nem rájuk gondoltam te butus!-nevettem.-Rátok!

-Jaaaa.-nevetett fel.

Visszasétáltunk a három fiúhoz és egészen estig voltunk náluk. Jókat beszélgettünk, amolyan igazi barátias és családias nap volt a Massa családdal.

Dan Wheldon

Sajnos megint egy szomorú hírt kell kitennem. Bizonyára sokan értesültetek róla, hogy az Indycar roppant tehetséges autóversenyzője, a 33 éves brit Dan Wheldon vasárnap életét vesztette egy tömegbalesetben az Indycar Series zárófutamán, Las Vegasban. Wheldon nemcsak Indycar bajnok, hanem két kisfiú édesapja is. Mélyen együtt érzek a feleségével és az egész családdal és remélem, hogy a kicsik boldogan fognak felnőni, hiszen egy ilyen tragédia - ha most még nem is tudják mi is történt - az egész életüket befolyásolhatja. 

Nyugodj békében Dan Wheldon! ♥

Egyébként szörnyű, hogy mennyi tehetséges és jóravaló embernek kell távoznia mostanában az élők sorából. Épp egy hete ment el egy tehetséges és sikeres síugró, Pavel Karelin, most pedig egy szintén tehetséges és sikeres autóversenyző. :(