A Heppenheimben töltött napok megnyugtatóak voltak és nagyon jól éreztem magam. Az elején izgultam, hogy Sebastian szülei mit fognak gondolni a kapcsolatunkról és a februárban történtekről – mert ugye bár ők is hallottak róla – de szerencsére mindkettőt elfogadták. Nagyon jól kijöttem velük és végre megismertem az egész családot – kivéve Melaniet, de az előző telefonos beszélgetésben kijelentette, hogy a Német Nagydíjra már biztos itthon lesz. A legaranyosabb mondatot Fabiantól kaptam: „Tudod ám, sokkal jobban jártál Sebbel, mint azzal a Fernandoval vagy kivel. Mert Seb rendes, aranyos, nem bunkó és örökre szeretni fog – mint engem.” Még mindig mosolygok, ha ez a mondat az eszembe jut, a naplómba is piros betűkkel jegyeztem le. Később jó lesz visszaemlékezni Fabian aranyos és vicces mondataira. Amíg Németországban voltam született pár ilyen aranyköpés tőle, ezzel még jobban feldobta az amúgy is jókedvű napjaimat.
A németországi látogatás után Seb utazott Angliába, Silverstone-ba a következő verseny helyére, én pedig haza Barcelonába, mert vizsgám volt. Szívesebben repültem volna Sebastiannal, de a vizsgámat nyilván nem hagyhattam ki. Ráadásul a szüleimet is ritkábban látom mostanában, hogy elmegyek minden versenyre. Valencia után otthon voltunk Sebbel néhány napot, de mindenképpen el akartam mesélni nekik a heppenheimi élményeimet is, ezért a brit edzéseket és időmérőt ki kellett hagynom.
Szombaton délután ötre érkeztem meg, így az időmérőről teljesen lemaradtam, pedig azt hittem legalább a végét láthatom a szállodából, de csak a későbbi géppel tudtam menni – ráadásul az is késett félórát valami szélvihar miatt. Mindegy, az a lényeg, hogy épségben odaértem. Fogtam egy taxit és a hotelhez kértem a fuvart. Nem akartunk felhajtást, hogy egy szobában leszünk, ezért azt beszéltük meg, hogy Tommi és Kristina lesznek a szobatársaim. Persze mindeközben Sebbel töltöttem a szombat és vasárnap éjszakát, de így a média sem gyanakodott. Mikor odaértem kifizettem a taxist és a bejárat felé sétáltam, átvergődtem magam a hatalmas nagy fotós és tévés hadseregben, hogy végre bejuthassak. Hihetetlen, hogy egy cseppnyi magánélete se lehet a pilótáknak. A hallban ott volt Sebastian, Kristina, Tommi és Rocky. Mindegyikőjüket két puszival üdvözöltem, Sebivel nem kockáztattuk meg a lebukást. Beszálltunk a liftbe, Rocky pedig megnyomta a hatos gombot, hisz a Red Bull csapat nagy része ezen az emeleten volt elszállásolva erre a hétvégére.
-Hiányoztál kicsim!-csókolt meg szenvedélyesen Seb.
-Te is, nagyon.-mormogtam a mellkasába, miután hozzábújtam. Azonnal megéreztem a számomra oly kedves illatot, alig bírtam magammal, muszáj volt legalább a nyakát megcsókolnom, amitől halkan felszisszent.
-Bírjátok ki fiatalok, már csak pár méter.-nevetett fel Rocky, mire Kristina halkan kuncogni kezdett, Tommi meg csak mosolyogva rázta meg a fejét és tovább nyomkodta a telefonját. Sebastiannal egymásra néztünk és rögtön egyre gondoltunk, ám kivételesen nem arra, hogy mit fogunk kezdeni egymással a szobában. Ebben a pillanatban kinyílt a lift ajtaja.
-Gondolom, semmi perverz gondolat nem fordult meg a fejetekben.-vigyorgott Kristina és Rocky után rögtön kiszállt a liftből.
-Ha Te azt tudnád, hogy mire gondolunk.-néztünk össze Sebivel nevetve, majd hátra pillantottunk Tommira. Rocky és Kristina már majdnem a folyosó végén jártak, mi pedig még mindig a liftnél. Seb húzta a bőröndömet én meg Tommi mellett sétáltam.
-Ugye te is észrevetted?-kérdeztem kíváncsian.
-Micsodát?-pilantott rám értetlenül.
-Őket!-mutatott az előttünk haladó párosra Seb.
-Hogy Rocky meg Kristina?-mondta halkan a két nevet és hangosan felnevetett.-Szerintem titeket csak elvakít a szerelem. Ráadásul van köztük elég nagy korkülönbség is. Szerintem ők soha! És Rockynak jól tudjátok, hogy van felesége.-tette hozzá halkan.
-Tommikám, majd meglátjuk!-nyitotta ki az ajtót Sebi nevetve.
-Végre ketten!-karoltam át Sebit hátulról.
-Ne foglaljátok el magatokat annyira, nyolckor Red Bull vacsora.-kacsintott ránk Tommi.
-Red Bull vacsi?-néztem Sebre is, vártam arra, hogy elmondja Tommi csak viccel, de sajnos megerősítette a finn mondatát. Kicsit elszomorodtam, hogy aznap este nem leszünk végig kettesben, de Rocky azonnal megszólalt.
-Nézd a jó oldalát: a kaja tuti jó lesz!-vágta rá a francia.
-Köszi, Rocky, sokkal jobb kedvem lett.-nevettem fel.
-Majd holnap este kardióztok...-vigyorgott kajánul a finn szőke.-…az ágyban.-nevetett fel, majd a nevető Kristinát maga elé engedve ő is bement a szobába.
-Akkor a vacsorán!-kiabált ki a lány nekünk.
-Nyolc előtt tíz perccel a liftnél?-pillantott ránk a mérnök a szemben lévő szobából.
-Ühüm.-bólogattunk egyszerre, majd a franciával egyszerre csuktuk be a saját szobánk ajtaját.
Sebivel nem volt sok időnk kettesben, ezért semmit nem terveztünk csak az ágyon fekve beszélgettünk. Kibeszéltük az időmérőt, elmondta, hogy egytizeddel megverte Markot, így lett meg neki a pole pozíció. Hétkor letusoltam és elkezdtem készülődni, mivel ez nem egy olyan igazán elegáns vacsora lesz csak egy csőtopot és egy farmer csőnadrágot vettem fel a kedvenc magas sarkúmmal. Azért nem akartam úgy kinézni, mintha a konditeremből léptem volna ki, ezért döntöttem emellett a szerelés mellett. Sebi szintén farmert viselt és egy fehér-kék kockás inget. Ahogy kiléptünk a szobaajtón éreztem, hogy legszívesebben visszahúztam volna Sebastiant a szobába és vele maradtam volna egész éjjel, kettesben. A megbeszéltek szerint zajlott minden, Rocky, Kristina és Tommi ott vártak minket a liftnél, aztán lementünk a hallba. A csapat néhány tagja még ott volt, de a többiek már a közeli étteremben vártak minket.
A vacsorán három fontos momentum volt. Az első az, hogy a kaja valami eszeveszettül finom volt, meg voltam róla győződve, hogy az egyik – hanem a legjobb – angol étterembe tévedtünk. A másik az, hogy Kristina és Rocky különösen sokat mosolyogtak egymásra, ami Sebnek is feltűnt. Kicsit tényleg furcsa lenne, ha egymásra találnának, de abszolút nem bánnám. Rocky feleségével még sosem találkoztam, bizonyára kedves lehet meg minden, de valahogy azt éreztem Kristina is passzol hozzá. Tommi persze ezek után sem volt képes belátni, hogy az unokatestvére és a francia mérnök között van valami. A harmadik dolog pedig az volt, hogy Mark alig vette le a tekintetét rólam és Sebről. A csapatból már jó néhányan tudták, hogy együtt vagyunk, de ők se akartak felhajtást, ezért megbeszéltük, hogy senki nem mond semmit a pletykalapoknak – csak remélni tudtam, hogy tényleg így lesz. Az ausztrál nem tudott a Sebivel való kapcsolatunkról – legalábbis mindketten ezt hittük – és nem is akartuk, hogy rájöjjön, így csak az asztal alatt simogattuk egymás lábát Sebbel. Már forraltam a bosszút Mark és Fernando ellen, de semmi jó ötlet nem jutott eszembe, amivel visszavághatnék. Ám egyelőre a legfontosabb az volt számomra, hogy teljesen át tudjam adni magam azoknak az érzelmeknek, amik Sebastianhoz kötnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése