60. rész

Sziasztok. :) Meghoztam a következő részt, de a vége miatt gyanítom, hogy megint utálni fogtok. :D Puszi.♥

Az előző esti vacsora nem tartott sokáig, mindenki a másnapi futamra készült. Reggel, amikor felébredtem furcsa érzés keringet bennem, éreztem, hogy nem lesz könnyű az aznapi verseny. Nem akartam ráragasztani Sebre, ezért meg sem említettem neki a dolgot. A rajt előtti pillanatokban Tommi észrevette rajtam, hogy valami nem stimmel.

-Mi a baj?-simította meg a hátam.

-Rossz érzésem van.-válaszoltam, Tommi kicsit furcsán pillantott rám, majd nyugtatásképpen egy puszit nyomot az arcomra. A tekintetünket a képernyőre szegeztük. A piros fények kialudtak és ebben a pillanatban megkezdődött a verseny. Sebastiant rögtön lerajtolta Mark, Lewis pedig Mark üldözése közben kiszúrta Seb jobb hátsó gumiját. A német kihúzódott a pálya szélére, majd bejött egy kerékcserére és az utolsó helyre került. Tommi rám nézett, tudtam, hogy arra gondol honnan tudhattam a dolgot, hogy valami nem lesz rendben. Visszafordult a monitor felé és le se vette a szemét onnan a verseny végéig. Sebi végül felküzdötte magát a hetedik helyre. Csodáltam a kitartásáért, mindent megtett és a lehető legjobb helyet érte el, ha azt nézzük az utolsó helyről „kezdte” a versenyt. Mark pedig a győzelme után közölte, hogy „Nem is rossz egy második számú pilótától!”. Ebben a pillanatban tudtam, hogy a csapat minden tagjának van ezzel kapcsolatban egy-egy gondolata, de tudtam, hogy a legjobban Horner gyomrába taposott ezzel a megjegyzéssel. Christian viszont fapofával tűrte az ausztrál megjegyzését, én viszont nem tudtam ezt így kezelni.

-Fú!-pattantam fel Tommi mellől és a boksz hátuljába mentem, majd a paddockban egy rövid séta után a motorhomeunk büféjében kötöttem ki. Kristina észrevette, hogy feldúlt állapotban vagyok ezért kijött a pult mögül.

-Mi baj?-ült le velem szembe.

-Te hallottad? Hogy lehet ekkora paraszt? De utálom! Hányingert kapok, ha csak meglátom.-szitkozódtam.

-Mark?

-Az, ki más lenne?-csaptam az asztalra. A lány felpattant a székről és hozott egy pohár vizet, hogy lenyugodjak.

Tudtam, hogy konkrétan nem Sebastiannak szólt be, hanem a csapatnak az első szárny téma ügyén, de nem érdekelt. Kicsit a németemnek is üzent ezzel, amit már végképp nem tűrtem. A vacsora alatt is volt néhány megjegyzése – na, nem ránk, mert szemtől szembe ugye nem mondana semmit -, csak úgy általánosan.

-Egy hülye paraszt tudjuk jól. De nem kell vele foglalkozni.

-De már annyira kiidegel. Fogadok ő kavarta ezt az egész dolgot is, hogy Fernandoval újra összejöjjek. Csak jöjjön vissza, leordítom a fejét minden sérelemért!

-Szerintem nyugodj meg Riya! Kicsit azon is felhúztad magad, hogy nem úgy sikerült Seb versenye, ahogy tervezte, nem?-simogatta meg a karom.

-Egy kicsit, de tudom, hogy nem nyerhet mindig. Most ez a szemétláda idegesített fel teljesen.

-Megértem, hiszen még nem rendeztétek a dolgot, se vele, se Fernandoval. De tényleg az lenne most a legjobb, ha lepihennél. Menj be Seb pihenőjébe, majd én megmondom neki, ha visszaért, hogy ott vagy.

-Oké.-sóhajtottam fel. Bementem a párom pihenőjébe és az ágyon azonnal eldőltem, tényleg szükségem volt egy kis nyugalomra. Kicsit el is szunnyadtam, ám mikor felébredtem Sebastian még sehol sem volt. Nem tudtam hány óra, mert a falióra megállt még reggel, a táskám – benne a telefonommal – pedig a boxban maradt. Kiléptem a folyosóra, hogy megkeressem Sebit, de helyette egy fülig vigyorgó Markot kaptam.-Már csak te hiányoztál, hülye tuskó.-morogtam halkan.

-Nana!-nevetett fel.-Ballábbal keltél fel vagy mi?

-Két ballábbal, úgyhogy vigyázz velem.-sétáltam volna tovább, de elkapta a karom.

-Nem is gratulálsz régi jó barátodnak?-vigyorgott.

-Eltaláltad, nem! De ha annyira akarod: gratulálok az alakításodhoz, zseniális volt!

-Milyen alakítás?

-Csak, hogy kettőt említsek. A rádió és a kis tervetek.-rántottam ki a kezem a karjából.

-A rádiót hagyjuk, igazam volt. De mit várjak? Egy ilyen tejfelesszájú német kiskölyökkel nem érek fel a csapat és az emberek szerint.-mosolygott.

-Még egy rossz szót ne halljak Sebastianról, mert nagyon megkeserülöd!-sétáltam tovább.

-De nagyon megijedtem!-kiáltott utánam.

-Ja és még valami – ezt add át a barátodnak is –, nem jött be a tervetek.-fordultam vissza.

-Milyen terv?-adta az ártatlant.

-Jajj ne tettesd az ártatlant! Jól tudom, hogy mit akartatok Fernandoval. De közlöm veled, hogy nem sikerült. Érted?-hajoltam közelebb a fejéhez, hogy még jobban idegesítsem, erre az előbbinél mérgesebben kapta el a karomat. Kicsit kihúztam a gyufát – magam se tudtam miért vagyok ilyen kemény – de a verseny kicsit felkavart és már meguntam, hogy Mark nyugodtan él abban a tudatban, hogy semmit sem tudok a mocskos tervükről. Ideje volt, hogy szembesüljön vele. Miután megfogta a karom egyre erősebben szorított, de egy szót sem szólt. A feje már vörös volt és nem tudtam mit akar, de szerintem ő se. Kellőképpen felhúztam és ez volt a célom is, de nem tudtam, hogy így fog reagálni.-Állj le, ez fáj!-pillantottam a kezére.

-Honnan tudsz a tervről te kis ribanc?

-Legyen elég annyi, hogy tudok róla és nem vagyok ribanc.-próbáltam kihúzni a kezem, de nem sikerült.-Mostmár engedj el, ez tényleg fáj! 

Mindkettőnknek eldurrant az agya abban a pillanatban, és ha pasiból lettem volna tuti, hogy péppé verem. Túl sok volt nekünk az, hogy hetekig álszenten viselkedtünk egymással. Oh, mit hetekig? Mióta ismerjük egymást, azóta utáljuk is a másikat! Azóta gyűlik bennünk egymás iránt a düh és ez csak most jött ki.

Vártam, hogy elengedjen, de még erősebben kezdett szorítani.

-Engedj már el te őrült!-kiáltottam, de a folyosó szinte kihalt volt. Mi ketten voltunk ott csak.

Nem igaz, hol van már Seb? Hol van, amikor szükségem lenne rá? Vagy valaki, bárki, aki az én oldalamon áll…

-Miért engednélek? Most kezd izgalmas lenni!-vigyorgott. Ahogyan rám nézett még idegesebb lettem, a víz már ömlött rólam, nem tudtam mit akar velem csinálni. Az eddigi bátorságom mind elszállt, már egyenesen rettegtem. Az egy dolog, hogy soha nem volt szimpatikus, de nem tudtam, hogy ennyire erőszakos is. A könnyeim megeredtek és csak potyogtak le az arcomon. Ő pedig még mindig csak viccre vette. Nem tudtam mit tehetnék. Csapdában éreztem magam.