64. rész

Itt is vagyok a folytatással. De nekem olyan furcsa, hogy lassan már eljutok az utolsó részig. Oké, mondjuk nyilván lassabban haladnék, ha nem egy előre megírt történetről csinálnék blogot.. :) Na, puszilok mindenkit.♥

-Az elején még tényleg csak színjáték volt és azt akartam, hogy később szenvedj. De megváltozott minden. Már tényleg veled akartam lenni újra és most is ezt érzem. A szívem újra és újra összetörik, amikor meglátlak vele.-bökött a fejével Sebi felé.-Mindennap nálam van ez.-vette elő a zsebéből a gyűrűt, melyet az esküvő után viseltem volna.

-Hát ez nem igaz.-nézett Seb felénk.-Miért hiszi azt, hogy még van esélye?

-Érthetetlen egy ember.-állt Tommi a német mellett. A gyűrű felé nyúltam. Az agyamon átfutottak az eddigi hónapok eseményei.

-Ez most komoly?-nyelt egy nagyot Seb.-Elvette a gyűrűt?-sétált közelebb hozzánk.

-Azon gondolkozok, hogy jobb ötleted miért nem volt, hogy újra megkérd a kezem?! De így is igent mondanék. A régi tetteid ellenére is elfogadnám ezt, mert már nem érdekel, hogyan vertél át. Felvenném ezt a gyűrűt, de sajnos nem tehetem.-adtam neki vissza.-Túl vagyok rajtad. Az utóbbi dologgal meg szabályszerűen elmartál magad mellől. Mást szeretek és ez ellen már nem tudsz mit tenni.-pillantottam Sebre mosolyogva.-Fogadd el, hogy Sebastian Vettelt szeretem, teljes szívemből!-léptem a némethez, ezzel a mondattal és mozdulattal végleg elhagytam Fernandot és kiléptem az életéből. A spanyol bika tátott szájjal nézte végig a jelenetet, a kezében pedig továbbra is ott lapult a gyűrű. Mark odasétált Fernandohoz.

-Kösz, innen már azt hiszem én is boldogulok.-kacsintott a spanyolra, aki értetlenül pislogott rá.-Komolyan elhitted, hogy annyira bírlak?-nevetett fel az ausztrál.-Csak kihasználtalak, hogy többet tudjak meg róla. Most már sínen vagyok, hogy ez a csaj velem is legyen egyszer! Köszönöm! Ja és a gyűrű… nem akarok hozzád menni!-nevetett tovább.

-Átvertél.-nézett rá aljasan.

-Végre rájöttél. Riya így végre az enyém lesz, hidd csak el! Sebastiannal nem sokáig húzzák.-vigyorgott és ránk pillantott. Fernando dühösen robogott fel a lépcsőn, Mark pedig csak nyugodtan követte „barátját”, miközben továbbra is a történteken nevetett és a következő bizarr tervén ügyködött.

-Már azt hittem komolyan elfogadod.-támasztotta Seb a homlokát az enyémnek.

-Azok után, amiket együtt átéltünk, és amit érzek irántad? Soha.-pusziltam meg a száját.

-Szeretlek Riya, mindennél jobban!-csókolt meg. A csókjában most még valami különösebb és erőteljesebb vágyat éreztem, mint eddig. Valamiféle birtoklási vágy jelent meg a szemeiben is, tudta, hogy most már tényleg csak az Övé vagyok, senki másé.

Ez a csók az egész „nyári szünetünkre” hatással volt. Azt a három hetet végig együtt töltöttük. Ellátogattunk a szüleimhez és az ő szüleihez is két-két napra, aztán kezdetét vette a közös nyaralás Olaszországban. Azokat a heteket semmivel se tudná nekem senki se pótolni. Életem leggyönyörűbb és legromantikusabb heteit tudhattam magam mögött, mire Belgiumba értünk.

Azt hiszem rövidebbre fogom ezentúl a futamokat, mert ha minden egyes együtt töltött pillanatot és percet megemlítenék az életünkből sose érnék el az Abu Dhabi futamig…

A Belga Nagydíj a mi helyzetünket tekintve egyáltalán nem volt rózsás. Seb például nekiment Jensonnek, Liuzzi pedig Sebnek ment neki körökkel később. A Jensonos akció után büntetést kapott, aztán hajthatott a boxba három kerékkel Liuzzi jóvoltából. További gumicsere is várt rá, így a versenyt csak a 15. helyen fejezte be. Élete egyik legrosszabb futamát tudhatta maga mögött. Nem csoda, hogy a verseny után alig lehetett hozzászólni. Néhány interjú után szó nélkül ment el a pályáról vissza a hotelbe úgy, hogy arról én sem tudtam – csak éreztem, hogy ott lehet. Felipével együtt hagytuk el a pályát, így ő vitt el autóval a szállodáig. Felmentem a szobánkba, kopogtam az ajtón, de senki nem szólt ki és semmi jelet nem kaptam arra, hogy bemehetek, ezért csak óvatosan benyitottam. Sebi az ágyon feküdt, a lábai ki voltak nyújtva, a hátát és a fejét pedig a falnak döntötte. Mikor bementem rám se nézett, csak tovább bámult előre. Tudtam, hogy a futam miatt ilyen, ezért nem szóltam hozzá semmit. Csak levettem a cipőmet és leültem mellé az ágyra, ugyanúgy, ahogy ő ült. Olyanná vált mellettem, mint egy kisgyerek. Lecsúszott az ágyon úgy, hogy a feje a hasamra kerülhessen. Az egyik kezemmel hol a haját, hol az arcát, míg a másikkal a mellkasát simogattam. Tudtam, hogy szavakkal úgy sem tudom megnyugtatni és megvigasztalni, ezért maradt az érintés. Néha lehajtottam a fejem a fejéhez, hogy egy apró csókot tudjak adni az ajkaira vagy a homlokára. Nehezen, de végül elaludt…

A világbajnokság egyre kiszámíthatatlanabb lett, így Sebinek is jobban bele kellett húznia.

A következő helyszín Monza volt. Sebastiannak jó emlékei vannak innen, így bíztam abban, hogy hosszú idő után végre megint a dobogó legtetején ünnepelhet. De valami még mindig nem volt rendben a lelkében, az időmérőn csak a hatodik helyet szerezte meg. A vasárnapi rajtot megint nyugtalanul várta, amikor kialudtak a piros lámpák csak a hetedik helyen tudott elfordulni. A huszadik körben viszont panaszkodott a motorra és még jobban lelassult – később kiderült, hogy csak a fékeivel voltak apróbb problémák, amik még a verseny közben helyrejöttek. A negyedik helyig jutott, amit az utolsó előtti körben megtett kerékcseréjével meg is tudott tartani.

Monza után levonta a tanulságot és elhatározta, hogy idézem: „Csak akkor nyerhetek, ha minden alkalommal a legjobbat tudom nyújtani!”. És ezt teljesen komolyan gondolta, mert Szingapúrban a második helyre jött be Alonso mögött. Újra visszatért és itt már tudtam, hogy az utolsó futamokon megállíthatatlan lesz. A kalandos japán versenyt meg is nyerte, igaz, hogy csak 9 tizeddel Mark előtt, de nagyon jót tett az önbizalmának és sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb volt az elkövetkezendő napokban. Ám Korea nem várt gondot okozott.