69. rész

A következő napokban zajlottak le az első Pirelli tesztek. Már az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal gyorsabban kopnak, mint a Bridgestone gumijai, Seb pedig mindkét nap defektet kapott. Később a szerelők kiderítették, hogy a kocsiban is probléma volt, ezért csúszkált annyira az új gumikon és a pályán is. Ez azért is volt érdekes, mert az autó beállításain az utolsó nagydíj óta nem változtattak, és akkor minden jól működött – hiszen Seb megnyerte vele a bajnoki címet is. A csapatot és Sebit is érdekelte a hirtelen jött probléma, ezért a második tesztnapon, este még a boxban maradtak. Idénre már befejezhették volna a munkát, de mindenkit érdekelt a dolog. Engem is, de mivel semmit nem értettem volna a műszaki beszédből a motorhomeban húztam meg magam arra a kisidőre, amíg megtárgyalták a dolgokat. A homeban már alig volt ember, a folyosón is csak Markkal futottam össze.

-Szia-szia.-vigyorgott.

-Szia.-köszöntem halkan és tovább sétáltam.

-Várj! Mondani akarok neked valamit.-szólt utánam.

-Nem érdekel.

-Kár, pedig a szerelmedről lett volna szó. De, ha nincs időd, én megértem, akkor…

-Mit akartál mondani Sebről?-sétáltam vissza hozzá.

-Na, mégis ráérsz?-csillant fel a szeme.

-Ha Róla van szó, akkor igen.

-Akkor csak halkan megsúgom: az autó nem magától hibásodott meg.-kacsintott rám.

-Te tetted!-kiáltottam rá.

-Én!-vigyorgott.-És, ha nem hagyod el a következő szezon kezdetéig, akkor annak csúfos vége lehet kislány.

-Miért őt akarod bántani azért, mert még soha nem voltál világbajnok? Komolyan ennyire sikeréhes vagy?

-Nem akarom bántani, csak muszáj, hogy valahogy rájöjj, hozzám tartozol. De az se lenne rossz, ha ő megsérülne és én lehetnék a világbajnok valamikor! Most mennem kell, de tartom az alkumat: ha nem hagyod el Sebastiant ebben a néhány hónapban, akkor azt még nagyon megbántjátok mindketten. Garantálom, hogy nem lesznek boldog hónapjaitok.

Bementem Seb pihenőjébe és az ajtónak dőlve próbáltam megnyugodni.

-Nem lehet, hogy Mark ilyen kegyetlen legyen. Nem bánthatja Sebit! Én nem élem túl, ha neki valami baja lesz.-sírtam el magam.-Tennem kell valamit, de Őt nem avathatom be!

Mark komolynak tűnt, és már meg voltam róla győződve, hogy nemcsak szóbeli fenyegetésnek szánja a mondatait, hanem el is követ ellenünk valamit. Megpróbáltam kitalálni valami tervet, hogy mindkettőnket megmentsem. A sírásom már abba is maradt, csak az agyam kattogott folyamatosan. Semmi ötlet nem jutott az eszembe, csak arra tudtam gondolni, hogy én Sebastian nélkül nem tudok élni. Soha senkit nem szerettem még annyira, mint Őt.

-Itt vagyok.-jött be mosolyogva.

-Seb!-ugrottam a nyakába.

-Na! Ennyire hiányoztam?-tette a kezeit a fenekem alá, hogy megtartson. A lábaimmal átöleltem a derekát.-Te sírtál?-kérdezte aggódva, mikor a szemébe néztem.

-Igen, mert annyira büszke vagyok rád. És… és csak most tudatosult bennem, hogy mennyire, de mennyire is szeretlek. Soha nem akarlak elveszíteni.

-De hát soha sem fogsz elveszíteni. Én mindig itt leszek neked. Senki nem állhat közénk, tudod jól.-csókolt meg.