30. rész

Először is gratulálok Seb második és Jenson első helyének. :) Megérdemelték, izgalmas futam volt, taktikai hibákkal és érdekes előzésekkel tarkítva. :) Lewist én azért szívesen láttam volna még a dobogón.. de majd akkor legközelebb! :) Seb pedig hihetetlen 85pontos előnnyel vezeti a vb-t, úgyhogy ennél jobb nem is lehetne.. :) <3 Ami a díjat illeti, gratulálok a kitalálónak. Megfejteni meg úgy láttam először Sebnek sikerült, hogy mégis mit is akar ábrázolni.. :D Sokáig lehetne még erről a futamról beszélni, de most nem azért vagyok itt, hogy erről írjak. ;) És még mielőtt visszatérnék  BBC-t nézni, természetesen itt a rész. :)

Lassan elkezdődött az első szabadedzés. Kicsivel higgadtabb voltam, mint előtte, de valahogy nem hagyott nyugodni az a tény, hogy megütöttem Fernandot. Én nem is vagyok ilyen. Soha senkit nem tudnék bántani, erre megütöm azt a férfit, akivel évekig együtt voltam. Az igaz, hogy sok bajt csinált, de akkor is szerettem. Vagy talán még most is szeretem, egy kicsit. Talán…
Az első edzést a két McLaren nyerte közel azonos idővel, de Lewis még is gyorsabb volt. A két edzés között spanyol és ausztrál barátunk összefutottak:
-Hello.-fogtak kezet.
-Na, beszéltetek?-kérdezte érdeklődően az ausztrál.
-Igen.-sóhajtott Fer.
-És mi volt?-jött az újabb kérdés.
-Nagy veszekedés, aminek a végén én szívtam, mert felpofozott.-mondta el tömören.
-Jól sejtem, hogy akkor még nincs lezárva ez a dolog?
-Jól sejted. Valamit ki kell találnom.-gondolkozott hangosan a spanyol.
-Tudod barátom, nekem már is van egy jó kis tervem!-vigyorodott el Mark.
-Na, mondjad!-kíváncsiskodott a spanyol.
-Szóval…

A második edzést is Seb pihenőjében néztem meg. Nem akartam lemenni a csapathoz, mert tudtam, hogy mindenki kíváncsiskodna, hogy miért olyan pirosak a szemeim, talán sírtam… Erre végképp nem volt szükségem. Még mindig bűntudatom volt a pofon miatt. Az edzés után Seb feljött hozzám:
-Bocsánatot kellene kérnem tőle.-álltam meg Sebi előtt.
-Nem!-vágta rá.-Aludj rá egyet, és ha holnap is annyira idegesít ez a dolog, beszélsz vele. De most ne!
Valószínűleg igaza volt. Jobb volt, hogy kipihentem a beszélgetést éjszaka, ugyanis másnap teljesen kipihenten és boldogan keltem fel. Olyannyira kipihenten, hogy sikerült 12órát aludnom – fél 11kor keltem. Be kellett látnom, hogy az utolsó szabadedzést már úgy sem tudom megnézni, így a készülődést sem sietettem annyira. És naná, hogy csak az indulás előtt vettem észre csak a kis cetlit az éjjeli szekrényemen: Jó Reggelt – már ha még reggel lesz, mikor felkelsz.:) Remélem kipihented magad! A pályán leszek – természetesen – szóval, ha keresel nagy valószínűséggel a boxban vagy a motorhome-ban találsz. Jó keresést!:P Seb.
Miután mosolyogva elolvastam a rövid üzenetet, megfogtam a táskám, becsuktam az ajtót és már is a lift felé vettem az irányt. Mivel a reggeliről is lemaradtam útközben beugrottam egy pékségbe és finom péksütivel indultam a pálya felé. Mire odaértem a szabadedzés már véget ért, így elkezdhettem kedvenc játékomat a „Keressük meg a Forma1-es pilótákat a hatalmas nagy tömegben!” címűt. Átrágtam magam a tömegen és a Red Bull motorhome-jához mentem. Bent Seb mérnökével, Rockyval találkoztam először. Tőle rögtön megtudtam, hogy Seb interjúkat ad, szóval még néhány percig biztosan nem kerül elő. Kicsit beszélgettünk, aztán mondta, hogy siet a boxba, mert van néhány dolga. És mivel tudta, hogy a bent lévő Red Bullos emberek közül őt ismerem a legjobban – a többieket néhány perces beszélgetésből – felajánlotta, hogy menjek vele, hogy ne unatkozzak. Átmentünk a boxba, ahol Tommi épp végzett a dolgával, szóval vele lógtam addig, amíg Seb elő nem került.
Később a paddockban megjelentek a szüleim is, akik szerencsére még tudtak jegyet szerezni – ráadásul VIP-t - a hétvégére, hála apunak. Az időmérő előtt még tudtam velük beszélni egy kicsit, Seb mondta nekik, hogy a motorhome-ban nézzük/nézzék meg náluk az időmérőt vagy a boxban. Végül anyuék a motorhome-ra szavaztak, hogy ne zavarjunk meg semmit a boxban – én persze tudtam, hogy semmit nem zavarnánk meg, de ha a szüleim ott akarják megnézni, akkor ott nézzük meg.
-És beszéltél Fernandoval?-jött a kérdés anyutól a Q1 elején.
-Igen.-sóhajtottam.-Ráadásul a végén fel is pofoztam.
-Hát kislányom, már a legelején ezt kellett volna tenned!-csapott az asztalra apu némileg büszkén.
-Az elején én is így gondoltam, de szerintem túl lőttem a dolgon…-magyaráztam, miközben a képernyőt figyeltem. Úgy látszik az új csapatok fejlesztései nemigen akarnak bejönni…
-Szerintem még épp ezt kellett tenned!-bíztatott apa utólag.
-Hát nem tudom.-ráztam meg a fejem.
-Nagyon bánt a dolog, látom rajtad.-simogatta anya a kezemet.
-Igen.-motyogtam. Lassan vége lett az időmérő első részének, az új csapatok pilótái és Rubens nem került be a Q2-be. A két rész között hallottam, hogy SMS-t kaptam. Gyorsan megnéztem, ki küldte, és mit akar. Döbbenten pillantottam meg a kijelzőn a küldő nevét.

29. rész

Sziasztok, így az időmérő után rögtön itt van a következő rész is.;) Véleményeket szívesen fogadok! :D
Oh, igen! ;DD Sebastian Vettel pole pozíció, Lewis és Jenson előtt. *-*<3 Jobb nem is lehetett volna.:D Holnap is mindent bele kicsi szöszi német Sebi. :)))<3

-Akkor most én jövök. Te szeretsz még engem?-kérdeztem, mire Fernando csak össze-vissza nézelődött.-Nos?
-Nem tudom, ez nehéz kérdés, mert már nem láttalak majdnem három hónapja.
-A szeretetet nem az idő határozza meg. Ha szeretsz valakit, akkor is szereted, ha nem látod évekig. Viszont, ha szerettél, akkor miért csaltál meg? Azt hiszem, ez egy örök rejtély marad az életemben.
-De én szeretlek most is.
-Ugyan, ha szeretnél mindent megtettél volna azért, hogy megtalálj, de nem így volt.-álltam fel a székről.-Ja, és ha igazán szeretnél rájöttél volna, hogy én vagyok az a szőke lány Seb mellett.
-Micsoda?-állt meg előttem tátott szájjal.-Az te voltál?
-Jó reggelt. Te aztán tényleg ismersz.-mondtam, majd megráztam a fejem és el akartam menni.
-Ha jöttél a futamokra, mégis mi a francért nem jöttél oda hozzám?
-Mert nem volt kedvem veled beszélni, egyszerűen fel tudtalak volna pofozni a múltbeli sérelmek miatt.-emeltem fel a hangom, szinte már kiabáltam vele.-Na, jó ez a beszélgetés, elég hosszúra nyúlt, most megyek.-fogtam vissza magam pár pillanattal később és kinyitottam az ajtót.
-Miért nem szeretsz már?-fogta meg erősen a kezem.
-Mert szemét és hazug vagy. És most engedj el!-néztem rá, majd elengedte a kezemet én pedig elindultam a lépcső felé.
-Gyere vissza!!-kiabált utánam.
-Miért? Mit akarsz még tőlem?-fordultam vissza, miközben szinte sírva kiabáltam.-Még jobban tönkre akarsz tenni?
-Én tettelek tönkre? Akkor te mit csináltál velem?-lépett oda hozzám.
-Bevallom nem volt szép húzás. De te meg hogy a f*szba voltál képes arra, hogy a szemembe hazudj hónapokig?
-És ezt miért hozod fel hónapokkal később?
-Mert eddig elvakított a nagy szerelem és nem láttam be mekkora egy szemét állat vagy!-kiabáltam továbbra is, aztán sarkon fordultam és a lépcső felé indultam. De egy érzés belül azt súgta, hogy még nem végeztünk. Iszonyatos düh volt bennem a régi dolgok miatt. Újra Fernando felé fordultam, aki még mindig ott állt az ajtóban rákvörös arccal, nálam nem lehetett mérgesebb. Odaléptem hozzá és hirtelen felindulásból felpofoztam.-Ezt rég meg kellett volna már tennem..-mondtam halkan és sírva leszaladtam a lépcsőn.
-Mégis mit képzel magáról ez a kis… Fúú!!-vágta be maga mögött az ajtót.  

Nem akartam semmit és senkit, csak Sebbel beszélni. Már az sem tudott érdekelni, hogy megszámlálhatatlan fotós, riporter nézte végig, amint sírva kirohanok a Ferrari motorhome-jából. Az volt a célom, hogy minél gyorsabban a Red Bullban tudhassam magam. A könnyeimtől már alig láttam, de a sötétkék boxot rögtön felismertem. Berohantam és azonnal Sebit kezdtem keresni, pár másodperc múlva bele is botlottam.
-Seb!-bújtam hozzá bőgve.
-Riya!-ölelt szorosan a német.-Gyere!-fogta meg a kezem és a motorhome-jukhoz vezetett. Egyenesen a pihenőjébe vitt. Itt sokkal nyugodtabb és barátságosabb hangulat uralkodott, mint Fernandonál. Ahogy becsukta az ajtót újra hozzábújtam és tovább sírtam.-Csss!-simogatott, majd leült a kanapéra és az ölébe ültetett.-Mi volt?
-Egy szemétláda…-dühöngtem, de továbbra is sírtam.-…és én erre csak nemrég jöttem rá. Olyan hülye vagyok!
-Dehogyis, nem vagy hülye!-simogatta az arcom és megpuszilta a homlokom.-A hazugságai miatt hiszed azt, hogy hülye vagy. Az ő dolgai miatt érzed hibásnak magad, pedig rohadtul nem kéne, hogy így legyen.-magyarázta és a hangján érezni lehetett, hogy ő is mérges Fernandora, pedig még nem is hallotta, hogy miket beszéltünk. Várt egy kicsit, míg lenyugodtam, aztán röviden elmeséltem mi volt.
-…aztán felpofoztam és eljöttem.-szipogtam.
-De ugye ő nem bántott téged?-kérdezte aggódva.
-Nem, dehogy! Arra még ő sem lenne képes. Én viszont szépen odakentem neki.-tűnődtem.-Nem kellett volna. Már megbántam, amit tettem.
-Tudom, hogy ez nem vigasztal meg, de megérdemelte. Habár én már akkor adtam volna neki egy pofont, amikor megtudtam, hogy megcsalt.
-Hát tudod bennem is volt egy olyan érzés akkor, hogy meg kéne tenni, de nem voltam rá képes, mert odavoltam érte.
-Most pedig az a lényeg, hogy túl vagy a beszélgetésen vele és a szüleiddel is. Szóval nem kell már idegeskedned.

-Ha a jó oldalát akarom nézni, akkor tényleg így van.-sóhajtottam.

28. rész

Sziasztok. :) Nem tudom, hogy hányan vannak éppen otthon és hányan vannak kint a Ringen, de azért itt a következő rész. :)) Nem fűznék hozzá semmit, majd mindenki elmondja a véleményét. ;) Kettőkor meg szabadedzés, mindenkinek jó szórakozást annak is, aki neten meg annak is, aki élőben nézi. :)) puszi. (L)

-Sziasztok.-köszönt Fernando.

-Hello.-fogott vele kezet Seb.
-Szia.-motyogtam halkan.
-Beszélhetek Riyával négyszemközt?-pillantott a spanyol Sebastianra.
-Persze.-bólintott, majd megsimította a hátamat és nyomott egy puszit a homlokomra.-A boxban leszek.-mondta.
-Oké.-válaszoltam, majd Fernandora néztem. Ő az a fajta ember, akinek az arcáról bármit le lehet olvasni, ha boldog, ha szomorú, ha mérges. De most nem tudtam, hogy mit gondol. Nem tudtam, hogy éppen a fejemet akarja letépni a mondataival, vagy azt akarja velem közölni, hogy mennyire csalódott bennem. Körbenéztem, és azon gondolkoztam, mit mondhatnék neki, de semmi épkézláb mondat nem jutott eszembe, csak a fotósokat és a riportereket láttam, amint arra várnak, hogy most mi lesz Fernando és köztem. Mindig is frusztrált ez a légkör, én nem tudom, hogy a többi pilóta és barátnő hogy viselik ezt el, de én szabályszerűen rosszul vagyok, ha azt figyelik ezek az emberek, hogy mit akarok mondani. Most is így volt, kicsit megszédültem. Fernando ezt észrevette, úgyhogy rögtön reagált a helyzetre.
-Gyere, menjünk inkább a pihenőmbe!-tette a kezét a hátamra és a Ferrari motorhome-ja felé sétáltunk. Beléptünk az ajtón mindenki köszönt, aztán felmentünk a lépcsőn és bementünk Fernando pihenőjébe.-Kérsz valamit inni?
-Nem, köszi.-ültem le az egyik székre. Néhány perc eltelt, mire Fernando megszólalt.
-Nem tudom mit mondhatnék.-birizgálta kezével borostás arcát.-Nagyon megbántottál, amikor elmentél.
-Tudom, de értsd meg, nem változott volna semmi a kapcsolatunkban, ha hozzád megyek.
-És ezt miért nem tudtad megmondani szemtől szembe, mondjuk egy nappal előtte?
-Mert nem terveztem meg, hogy elszökök.
-Ezt higgyem is el, ugye?
-Igen.-vágtam rá.-Szerinted megterveztem, hogy esküvői ruhában fogok elrohanni? Megcsinálhattam volna azt is, hogy éjszaka elszökök otthonról. Ha megterveztem volna, így csináltam volna, de mivel nem volt megtervezve…
-Jól van, jól van. Csak azt mondd meg, hogy mégis mi a francért léptél le?
-Mert nem akartam hozzád menni.-mondtam halkabban.-Meguntam, hogy folyton megcsalsz, és csak akkor láttam be, hogy az esküvő nem fog semmin sem változtatni.
-És rögtön Sebastianhoz futottál, mi?-nézett rám érdekesen, tudtam, hogy arra gondol, amire nem kéne.
-Nem kéne rögtön arra gondolnod, amit te csináltál volna! Seb nem a szeretőm és nem is csaltalak meg soha senkivel. Azért mentem hozzá, mert tudtam, hogy meg fogja érteni a döntésem.
-És Jaime?
-Jaiméhez azért nem akartam menni, mert tudtam, hogy rá fogsz először gondolni, ha keresel.
-Szeretsz te még engem?
Na igen, ez egy olyan kérdés, amire nem szeretünk válaszolni. Pláne nem akkor, amikor annak az embernek kell válaszolnunk, akivel évekig együtt voltunk és becsapott minket. De mi vele maradtunk, mert bíztunk benne, hogy megváltozik. Csakhogy a változás nem következett be…
-Válaszolj!-szólt néhány pillanattal később.
-Soha sem tudtam megbocsátani azt, hogy megcsaltál.
-Mégis velem maradtál!
-Mert azt ígérgetted, hogy nem fordul elő többet és én többször is bevettem a hazugságodat, mert hülye voltam!!
-Szóval már nem szeretsz.
-Nem.-válaszoltam.
-Gondoltam én, hogy azért lépsz le!
-Na, ezt most fejezd be! Tudnod kell, hogy amikor eljöttem a templomból a repülőn végig bőgtem az utat, aztán Sebastiannál napokig sírtam, csak miattad… Csak miattad, mert bántott, hogy eljöttem és hogy megbántottalak.
-És miért nem jöttél vissza?
-Mert nem lett volna értelme. Visszajövök te meg képes lettél volna egész álló nap kiabálni velem, hogy mégis mi a francért léptem le. Úgyhogy a témának ezt a részt itt és most le is zárhatjuk.
-Oké. Viszont, ha sírtál, akkor még csak szeretsz!
-Most csak ez érdekel? Hogy szeretlek-e? Ha szeretlek, ha nem mi nem fogunk újra együtt lenni! Egyszerűen nem megy.
-Mert már Sebastiant szereted, igaz?
-Áááá..-hajtottam a fejem a combjaimra. Nem lehet, hogy ez az ember csak azt akarja meg tudni, hogy kit szeretek vagy kit nem.-Ez valami közvélemény kutatás, hogy kit szeretek, vagy mi? Nem Sebastian miatt nem fogunk újra összejönni.
-Nem közvélemény kutatás, csak érdekel.
-Akkor most én jövök. Te szeretsz még engem?-kérdeztem, mire Fernando csak össze-vissza nézelődött.-Nos?

27. rész

Egye fene, még egy mára, mert délután nem leszek itthon, este meg focit nézek.;) Istenem.. a  jó szívem, az visz, majd el.. :D Csak, hogy tudjátok kivel álltok szemben: legjobb barátnőm tíz perc múlva jön és még el se készültem, hajvasalás közben tettem fel ezt. xd Aki megy ma a focira, annak jó szurkolást, hajrá Pilóták!*-*:)))

Másnap reggel, amikor lementünk reggelizni Sebbel már Mark is az egyik asztalnál volt.
-Mi a…?-nézett ránk és közben magára öntötte a kávéját.
-Ja igen, bocs, elfelejtettem közölni, hogy nem haltam meg.-szóltam neki, miközben elsétáltunk mellette.-Legközelebb szólok!-fordultam vissza és rákacsintottam.
-Ez jó volt!-vihogott mellettem a német.
-Magam sem értem miért szóltam oda neki. Nem vagyok ilyen.-ültem le a székre nevetve.-Csak olyan jól esett. Néztem azt a bamba képét, aztán kiöntötte a kávét. Nem hagyhattam szó nélkül.
-Nekem tetszett.-vigyorgott.
Mark ekkor már rég a lift előtt várt.
-Korán reggel hívsz? Mi van? Ennyire hiányoztam?-vette fel a telefont Fernando nevetve.
-Korán reggel? Nyolc óra, lassan a pályán kéne lenni barátom.-válaszolt az ausztrált.

-Hallom nem értél ide tegnap este.
-Hát nem, vihar volt otthon. De most nem ez a lényeg!!-jutott eszébe a percekkel ezelőtti jelenet.
-Mesélj, mi történt!-mondta a spanyol, jelezve, hogy készen áll hallgatni barátja történetét.
-Az előbb reggeliztem a hotelben és találd ki ki sétált be az ajtón!!
-Passz! Kicsoda?
-Riya!
-Micsoda?-kérdezett vissza Fernando, mintha nem hallotta volna.
-Isten bizony, hogy ő volt.
-Az nem lehet, mit keres itt?
-Fogalmam sincs.
-És kivel volt?
-Sebastiannal.
-Vettel-lel?
-Hát nem is Buemivel.
-Na, ne már!! Végig vele volt??
-Gőzöm sincs, bizonyára.
-Beszéltél velük?
-Miután szerencsésen magamra öntöttem a kávét még Riya szólt be nekem, hogy legközelebb szól, hogy nem halt meg.
-Öcsém, hát ez hihetetlen! Azt hiszem, ha pályán kint lesz, lesz egy komoly beszélgetésünk!
-Az kelleni fog ide.-vakargatta a fejét az ausztrál.-Na, én most mentem, majd találkozunk a pályán. Szeva!
-Rendben, csáó!-bontotta a vonalat a spanyol.-Méghogy Riya meg Sebastian. Hát ez röhej! Azt hitte hülyét csinálhat belőlem?! Hát kerüljön csak a szemem elé..

Reggeli után felmentünk a szobánkba pár perccel később pedig indultunk is a pályára. Kicsit ideges voltam, mert tudtam, hogy Fernandoval találkozni fogunk. A pályáig vezető úton nem is szóltam Sebhez, de tudta, hogy miért vagyok ilyen. Leparkolt, aztán kiszálltunk a kocsiból. Már kezdtek gyűlni az emberek a paddockban, egyre több lett a fotós, akik furcsa mód rögtön tudták, ki vagyok.
-Semmi kedvem sincs most ezeknek vigyorogni.-súgtam oda Sebnek.
-Nyugi, mindjárt bent leszünk a boxban.-simogatta a hátam.
Sétáltunk tovább, aztán megpillantottam Fernandot velünk szembe jönni. Ahogy rám nézett messziről már láttam, hogy valahonnan megtudta, hogy élek – bizonyára Marktól. De vajon mit fog a fejemhez vágni?!

26. rész

Úristen! :)) ...Vagyis sziasztok! :D Bocsi, csak totál elképedtem, amikor a kommenteket olvastam. Komolyan nem gondoltam, hogy ennyire el fogja nyerni a tetszéseteket - azt meg pláne nem, hogy viszonylag hamar ennyi olvasóm lesz és, hogy ilyen szépeket fogok olvasni Tőletek!:)) Nagyon aranyosak vagytok.(L) És most ne nézzetek hülyének, de kicsit meg is hatódtam - pedig nem vagyok az a nagyon érzelmes típus, illetve eddig nem voltam az, csak aztán az a 2010-es Abu Dhabi verseny mindent megváltoztatott és már ennyitől is könnybe lábad a szemem. :)) De nem untatlak titeket, inkább itt a következő rész! :) Puszi. (L)

Az a nap otthon úgy telt, mint ahogy általában szokott, amikor otthon vagyok, segítettem anyának főzni stb.. Olyan volt, mint régen. Délután átjött Lucia és elmentünk a tengerpartra sétálni.
-Fernandoval beszéltél már?-kérdezte.
-Nem, még nem is találkoztunk. Ha ma találkozok vele, akkor ma beszélünk. De holnap tuti összefutunk a pályán, szóval majd lehet, hogy ott.
-Értem. És félsz a reakciójától?
-Kicsit, nem tudom, hogy mérges lesz-e vagy hogy egyáltalán kíváncsi-e bármire is, amit mondani akarok neki.
-Ő kiszámíthatatlan.
-Igen.-sóhajtottam.-De mindegy, majd csak túl leszek azon a beszélgetésen is valahogy.
-És Sebivel mi a helyzet?
-Mi lenne?
-Van egy olyan érzésem, hogy valamit nem mondtál el tegnap.
-Mindig rátapintasz a lényegre.-mosolyogtam.
-Na! Szóval mi volt?
-Már kedden itt voltunk és elmentünk vásárolni. Ő pont bent volt a próbafülkében, én meg nézegettem a ruhákat és anya pont bejött a boltba. Nem akartam vele még beszélni, úgyhogy kerestem egy szabad próbafülkét, de nem volt, bementem Sebihez. Épp félmeztelen volt, én meg ahh…-sóhajtottam nevetve.
-Talán tetszett, amit láttál?-nevetett.
-Abszolút!-vágtam rá.-De várj csak ezután jött az, amire szerintem egyikőnk sem számított. Folyton nézelődtünk kifele, hogy anya bent van-e még, aztán mindig beszélgettünk tovább. És szokása szerint el kezdett nekem szépeket mondani, hozzábújtam, aztán… csókolóztunk…
-Ááá.-kiáltozott boldogan.
-Nyugi már.-nevettem.-Mondtam neki, hogy felejtse el, mert hajlamos rá, hogy – ugyanúgy – mint én, rágódik rajta napokig. És nem szeretném, ha emiatt lenne rossz eredménye a futamon.
-De fogadok, azóta se tudjátok elfelejteni.
-Hát, én nem tudom.

Észre se vettük, hogy eltelt az idő. Délután négy körül már mentem is vissza a hotelbe. Seb még nem volt ott, úgyhogy elmentem tusolni és kiválasztottam mit vegyek el este, mert a Red Bull és a Toro Rosso valami vacsit terveztek, amire engem is meghívtak. Épp egy szál törölközőben sétáltam ki a szobába, amikor kopogtak.
-Hát ez csúcs!-néztem végig magamon, majd szorosabbra tekertem magamon a törölközőt és ajtót nyitottam.-Héj, szia!
-Ohh, szia. Zavarok?-nézett rám Jaime meglepetten.
-Ez egy igazán hülye kérdés volt.-nevettem, majd beengedtem.
-Bocsi.-vigyorgott, majd leült az ágyra.-Seb még nincs itt?
-Még nincs, de azt mondta öt és hat körül jön, szóval gondolom mindjárt itt lesz. De ha már te itt vagy!-mutattam Jaimere.-Segíthetnél!-mutattam két ruhára.
-A sötétkék.-mutatott az egyikre.
-Drága, mindkettő fekete.-nevettem.
-Nem!-tilatkozott vigyorogva.-Az ott sötétkék.
-Legyen, akkor sötétkék színű!-sóhajtottam nevetve, majd a szerinte sötétkék ruhát bevittem a fürdőbe.-Mindjárt jövök!-csuktam be az ajtót. Gyorsan felöltöztem, aztán a hajamat szorosan becopfoztam és már mentem is ki Jaimehez.-Ohh hello.-köszöntöttem a spanyol mellett ülő Sebit.
-Megérkeztem!-közölte vigyorogva.
-Látlak!-nevettem. Úgy látszik ez a hülye mondatok estéje lesz. Jaime megkérdezi, hogy zavar-e, holott látja, hogy egy szál törölközőben állok előtt. Seb pedig kijelenti, miután köszöntem neki, hogy megérkezett. Sebaj, szeretem a hülye beszólásokat.
-Na, egy pillanat, ha már úgy is végeztél, én is elkészülök.-ment be a fürdőbe.
-Oké.-vágtuk rá.
-És amúgy hol is lesz ez a vacsora?-néztem Jaimere, miután sikeresen eltereltem a figyelmemet Seb feszes és kerek hátsójáról.
-Csak itt a hotel éttermében.-válaszolt mosolyogva.
-Ah, értem.
Amíg Seb elkészült jót beszélgettünk Jaimevel. Bár annyi időnk nem volt, hogy a három hónapot kibeszéljük, de azért elég sok dolgot át tudtunk dumálni ez alatt az idő alatt. Miután a német elkészült a két fiúval mentünk le a földszintre. Be kell valljam az, hogy két ilyen jó pasival voltam büszkeséggel töltött el. Talán meg magabiztosabb is lettem, habár nem értem miért, hiszen eddig is volt már olyan, hogy több fiúval mászkáltam – pláne egy-egy versenyhétvégén. Mégis jól esett, hogy mindketten ott voltak mellettem. Az életem ezen fázisában azt éreztem, hogy ez a két fiú a legeslegfontosabb az életemben – jó persze az apukámról és a nagypapáimat kivéve, de ez most nem tartozik ide. Tudtam, hogy ha velük vagyok nem eshet bajom, akármi is történik.
Mikor leértünk a földszintre a két csapat nagyemberei már ott voltak, úgyhogy átmentünk a másik épületbe, az étterembe. Minden vágyam az volt, hogy a vacsorán ne csak az autókról legyen szó, mert ahhoz annyit tudtam volna hozzászólni, hogy… Oké, maradjunk annyiban, hogy nem tudtam volna hozzászólni. Tudok néhány dolgot róluk meg különböző fogalmak neveit is tudom, de ha meg kéne fogalmazni, hogy például mi azaz aerodinamikai alkatrész bajban lennék. Talán visszakérdeznék, hogy micsoda vagy pedig próbálnék össze-vissza mutogatni a kezemmel és az izé töltelékszóval elmagyarázni a dolgokat. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy ezekhez a dolgokhoz nem nekem kell értenem, hanem azoknak akik ott dolgoznak. És azt hiszem ezt a véleményemet senki sem tudja megváltoztatni.
A vacsora hivatalosan is elkezdődött, jó sokan összegyűltünk. Seb és Jaime között foglaltam helyet. Amikor már a legtöbb ember leült azon kezdtem el aggódni, hogy mikor toppan be a nagy és hatalmas Mark Webber és csinál botrányt abból, hogy itt vagyok.
-Mi a baj?-súgta oda Seb, amikor meglátta, hogy össze-vissza leskelődök az étteremben.
-Mark, nem akarom, hogy botrányt csináljon, ha meglát.-súgtam vissza.
-Tényleg, nem is tudom, hol lehet.-kezdett el ő is leskelődni.-Remélem nem ér ide a vacsorára.
Ebben a pillanatban megszólalt Horner telefonja, aki velem szemben ült.
-Szia… Igen-igen, hallottam, hogy van valami arrafele… Jó, rendben, akkor holnap…-tette le a telefont végül.
-Mi történt?-fordult felé Newey.
-Semmi, csak Mark volt. Mondta, hogy sajnálja, hogy nem tudott ideérni ma, de akkora vihar van Angliában, hogy ma éjfélig nem indítanak el semmilyen gépet. Szóval, ahogy indítják az első gépet ide, azzal már is jön. De szerinte csak reggelre fog megérkezni.-magyarázta Christian.
-Ahh értem.-bólogatott Adrian.
-Nahát, minden vágyam ilyen gyorsan teljesülne.-súgta oda Seb, miután mindketten végig hallgattuk a két „öreg” beszélgetését.
-Remélem rám értve nincsenek ilyen rosszalló vágyaid.-vigyorogtam.
-Ne akard tudni, hogy milyen vágyaim vannak veled kapcsolatban!-kacsintott rám.

-Pedig beavathatnál.-súgtam oda neki pár perccel később, mert időközben Jaimevel és még pár emberrel beszéltem.

A vacsora sokkal jobban sikerült, mint vártam. Nemcsak a kaja volt nagyszerű, hanem a társaság is – bár ezzel a sok Red Bull-os és Toro Rosso-s partiarccal nem nehéz kijönni. Iszonyatosan jó fejek és elképesztően hülye dolgokat képesek kitalálni. És hogy egy-egy futam győzelem alkalmával mekkora bulikat tudnak csapni! Bele se merek gondolni mi lenne, ha a két csapat valamelyik pilótája megnyerné a világbajnokságot, vagy esetleg a csapat nyerné meg a konstruktőri győzelmet! Bár erre csak a Red Bull valamelyik pilótájának lenne esélye, mert nekik az autójuk ezerszer jobb, mint az olasz testvércsapaté…
A vacsora után mindenki ment a dolgára – jobb híján mindenki aludni, mert másnap már szabadedzések voltak.

25. rész

Hmm... 4 - azaz négy - komment, ezek szerint kell a rész, ugye? ;)) Nem okozok csalódást, itt is van. Nem fűzök hozzá most semmit, csak azt, hogy jó olvasást és, hogy nagyon szépen köszönöm! :) (L)

A csapatok és pilóták közül néhányan éppen akkor voltak a recepción, amikor megérkeztünk. Az ismerősök közül néhányan meglepődve látták, hogy Seb velem állított be az ajtón, de aztán mindenkivel gyorsan beszéltünk, hogy eddig is éltem meg stb.. Másnap reggel, amikor lementünk reggelizni még alig voltak lent, úgyhogy nem kellett korán reggel magyarázkodnom. Ám a reggelizésből a lifthez menet találkoztunk Jaimevel. Szegényt mindig is sajnáltam, amikor a spanyol futam volt. Mindig hotelbe kell mennie, pedig ő is Barcelonában lakik, csak a város másik végében, ahonnan a pálya nagyon messze van, úgyhogy a reggeli autózások elkerülése miatt hotelbe megy.
-Riya!!-kiáltotta el magát és felkapott.
-Jaime, de hiányoztál!-öleltem meg szorosan és már majdnem sírtam örömömben.
-Mindenki azt hitte, hogy meghaltál. Hol jártál?-simogatta az arcom.
-Nála!-néztem Sebre.
-És mégis hogy voltál képes így eltűnni?
-Hülye voltam, bocsi.-pusziltam meg.
-Jesszusom, a szülinapod is ma van, boldog szülinapot!-nyomott egy csomó puszit az arcomra.
-Köszönöm!-mosolyogtam.-Hát nézd meg, a szülinapomon derül ki, hogy nem haltam meg. Vicces.-nevettem el magam.
-Én vagyok a szülinapi ajándékod.-vigyorgott Jaime.
-Ennél szebb ajándékot még nem kaptam.-nevettem és hozzá bújtam.
-Örülök, hogy végre levetted a szőke parókát.-mondta, mire Sebre néztem. Ezek szerint Jaime is rájött.
-Te végig tudtad?-néztem vissza Jaimere.
-Maradjunk annyiban, hogy sejtettem. És azért nem szóltam, mert sosem volt olyan helyzet, hogy el tudjam mondani. De ti két olyan szemét ember vagytok.-nézett rám és Sebire nevetve.-Átvertetek mindenkit!-rázta meg a fejét a spanyol.-Drága, most megyek reggelizni, de délután még találkozunk, el ne tűnj!-vigyorgott.
-Nem fogok.-vigyorogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Sziasztok.-köszönt el mosolyogva.
-Szia.-köszöntünk mi is és beszálltunk a liftbe.
-Ahh.-sóhajtottam megkönnyebbülten.-Olyan jó, hogy végre nem kell titkolózni.-mosolyogtam, mire Seb csak hosszú másodperceken keresztül csak nézett azokkal a gyönyörű kék szemeivel.-Mi az?
-Semmi, csak olyan jó ilyen boldognak látni téged.-mondta mosolyogva, mire hozzábújtam. De az a mosoly… Úgy mosolyogni csak Ő tud, senki más. Azzal a mosollyal minden hibáját kárpótolja – bár eddig egy hibáját sem vettem észre. Lehet, hogy nincs is neki?! Nem, az nem lehet, hogy tökéletes. Mégis…
-Van neked hibád?-bukott ki belőlem a kérdés a hotelszoba ajtaja előtt.
-Hogy érted?-mosolygott megint.
-Hát úgy általában véve…-ültem le az ágyra.
-Naná, hogy van.-mondta és kivett a bőröndjéből egy dobozt.-Boldog szülinapot!-ült le mellém és átnyújtotta a dobozt.
-Nem, te hibátlan vagy.-szóltam megint és megöleltem.-Köszönöm!-nyomtam egy puszit az arcára, majd kinyitottam a dobozt. Egy gyönyörű nyakláncot találtam benne, nem győztem neki megköszönni, miután túl estünk az ajándékozáson feltette a nyakamba, aztán előállt egy kérdéssel.
-De hogy jutott eszedbe ez a hibás dolog?-nézett rám.
-Hát, csak elgondolkoztam azon, hogy milyen hibáid vannak. De nem sikerült magamban választ kapnom, ezért gondoltam megkérdezem tőled, hogy egyáltalán van-e.

-És tőlem milyen választ kaptál?
-Azt, hogy van… De ez hazugság, mert nincs. Te hibátlan vagy.
-Ezt nem gondolhatod komolyan.-vigyorgott.-Három hónapja együtt laksz velem, de semmi hibámat nem vetted észre?
-Nem. Egyszerűen úgy szeretlek, ahogy vagy.-mondtam, mire adott egy puszit a homlokomra.
-Pedig van hibám, de most már azért sem mondom el.-kacsintott rám, közben kopogtak.-Majd rájössz.
-Akkor sincs hibád és kész.
-Egy pillanat.-sétált az ajtóhoz.-Szia Tommi.
-Hello.-köszönt Tommi vigyorogva.-Hamarabb kezdődik a megbeszélés, szóval jönni kéne.-mondta.
-Ja oké, akkor…-fordult felém Seb.
-Lemegyek veletek, és akkor máris megyek apuékhoz.
-Oké.-bólintottak a fiúk. Lementünk a földszintre, ott elbúcsúztam tőlük, aztán mentem a legközelebbi metró megállóhoz, mert azzal akartam hazajutni.

24. rész

Sziasztok. :) Máris itt a következő rész. :) És lenne egy ajánlatom csak a mai napra, mert most olyan jókedvem van.;DD Szóval, ha a részhez érkezik néhány(3-4, esetleg 5) komment, vagy a chatben fűztük hozzá valami rövid megjegyzést, felrakok nektek még egy epizódot. :)) Annyit viszont elöljáróban elárulok, hogy a most elkövetkező néhány rész ilyen lazább lesz, izgalom v. veszekedés a 27. részben és az azt követő párban lesznek. Úgyhogy, ha érdekel, szerintem megéri írni néhány szót vagy sort, hogy hamarabb tudjátok olvasni a továbbiakat. Persze tényleg csak akkor, ha érdekel, nem erőszak a disznótól. ;) Puszilok mindenkit. (L)

-Szóval örülnél neki, ha összejönnétek?
-Nem, mert ő csak egy barát.-vágtam rá néhány másodperces gondolkodás után.
-Aljas hazug!-csapott a vállamra, mire elnevettem magam.-Szereted?-kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom.-motyogtam halkan, miközben a hajamat csavargattam.
-Ez egy erős igen volt.-nevetett.
-Még egy ilyen mondat és esküszöm, hogy a tengerbe doblak!-fenyegettem nevetve.
-Inkább menjünk vissza a többiekhez.-tolt vissza a nappaliba.
-Kibeszéltétek magatokat?-kérdezte Seb.
-Mi sose.-nevettem. Késő délutánig ott voltak a rokonok, aztán ők hazamentek, de Lucia még maradt.-Jesszus, még körbe se vezettelek!-csaptam a homlokomra.-Gyere!-rántottam fel Sebit a kanapéról. Luciával körbevezettük a házba, aztán bementünk mindhárman a szobámba.
-Kicsit kiürítetted.-nevetett Seb, amikor a szekrénybe pillantott.
-Hát igen.-álltam meg a szekrényem előtt.-Jézusom!-szedtem le egy nagy dobozt a felső polcról.
-Na, ne csináld!-nyitotta ki a dobozt Lucia.-Az esküvői ruhád végig ebben volt? És mi meg össze-vissza kerestük és azt hittük, abban mentél el.
-Az hagyján, hogy az esküvői ruha ott van, de ott egy…
-Hé, ez egy apáca ruha?-húzta ki nevetve Seb a fekete ruhát a dobozból.
-Az.-vágtam rá, majd én is elnevettem magam.
-És ez tulajdonképpen mit is keres itt? Ugye nem akarsz apáca lenni? Nem élném túl.-tűnődött Seb továbbra is nevetve.
-Ezt el se mondtam.. ezek szerint.-nevettem.-Nem akartam esküvői ruhában elszökni, ezért a templomban kerestem valamit, amiben elszökhetek és ez akadt a kezembe. Úgyhogy gyorsan ruhát cseréltem és ebben jöttem el. Ráadásul az atya szembejött velem, szóval elég necces volt a dolog.-meséltem nevetve.
-Csúcs egy nőszemély vagy te!-túrt a hajamba Seb.
-Hát az.-nevetett Lucia.-És apáca ruhában jöttél végig az utcán?
-Aha.-vágtam rá nevetve.
-Az álcázás művésznője vagy.-vigyorgott a német.
-Miért? Mit csináltál még?-kíváncsiskodott Lucia.
-A futamokra eljött velem és szőke parókát vett fel meg kalapot, hogy ne tudják, hogy ő az.-válaszolt helyettem Seb.
-Hát fejbe lövöm magam.-nevetett tovább Lucia.-És ő volt az, akiről mindig azt hitték, hogy a kis jó kislány, erre tessék!

Tovább nevettem volna velük, de meghallottam, hogy csörög a telefonom. Gyorsan a táskámhoz kaptam, hogy kivegyem a készüléket.

-Szia Kimi.-vettem fel a telefont.

-Szia Riya. Na, hogy sikerült? Vagy még nem beszéltetek a szüleiddel?-kérdezte.
-Már túl vagyunk rajta, épp itt vagyunk a szobámban Luciával és Sebbel. És meglepően jól fogadták, amikor elmeséltük. Nem voltak mérgesek.
-Látod, mi megmondtuk.
-Igen, tudom, felesleges volt a sok idegesség.
-Már mindegy. Lényeg, hogy túl vagy ezen az egészen.

-Igen, hál’ istennek. Bár szerintem még Fernandoval is lesz egy hosszú, kemény beszélgetésem. Ohh beszélgetés? Szerintem hatalmas nagy veszekedés lesz belőle…
-Megcsalt, úgyhogy nem érdemelt volna meg téged. Neked egy őszinte, megbízható fiúra van szükséged. Meg kell értenie, hogy miért jöttél el, ha meg nem fogja, akkor meg egy hülye, faszkalap. Már bocsánat a kifejezésért.
-Teljesen igazad van, sőt mindig igazad van.
-Hát köszönöm.-nevetett.-De komolyan, ha egy rossz szót is szól rád, majd mi Sebbel ellátjuk a baját. Te ne idegeskedj ezen!
-Köszönöm.
-Ugyan már, ezen nincs semmi köszönni való a barátunk vagy! De most azt hiszem megyek, mert valami fotós már megint itt leskelődik, el kell távolítanom.
-Csak óvatosan te kis harcias!-nevettem.
-Jól van.-nevetett.-Na szia, puszi. Ja és mondd meg Sebnek, hogy: szurkolok, de nem csak a versenyben! Ő majd érteni fogja, hogy mire mondom.
-Oké, nem akarom tudni, miféle dologra érted még.-nevettem.-Szia, puszi.-tettem le a telefont.
-Mit mondott?-kíváncsiskodott Seb.
-Csak kérdezte, hogy beszéltünk-e már a szüleimmel meg ilyenek. És azt üzeni, hogy szurkol, és nem csak a versenyben. És mondta, hogy te majd tudod, hogy mire érti ezt.
-A szemét.-motyogta nevetve Seb.
-Miről is van szó?-kérdeztem.
-Semmi.-legyintett a kezével, miközben vigyorgott.
Lassan besötétedett, úgyhogy Lucia és mi is jobbnak láttuk, ha megyünk.
-Már is mentek?-kérdezte anya.
-Igen, mert ha még ma tudok, akkor beszélek Jaimevel is, meg holnap már megbeszélés és sajtótájékoztató van Sebnek.
-Rendben.-válaszolták anyuék.
-És mikor látunk újra?-érdeklődött apa.
-Holnap jövök, mert nem akarok egész nap a szállodában unatkozni. De a hétvégén nem tudom, hogy tudunk-e találkozni, mert kimegyek az edzésekre meg a futamra. De esetleg, ha megpróbálnátok bejutni, végül is ismeritek a szervezőt.
-Majd holnap megnézem, hogy van-e még jegy vasárnapra.-mosolygott apa.
-Áh, de jó.-öleltem meg apát.-Remélem még lesz!
Gyorsan elköszöntünk a szüleimtől, aztán Luciát hazavittük, utána pedig mentünk a hotelbe.

23. rész

Sziasztok. Még a rész előtt mutatok nektek valamit, azt hiszem már vagy két hete csináltam. Az unalom nálam mostanában videókat szül.. :D Úgyhogy csináltam egy röpke félperces videót, vagy inkább főcímet a történethez, mint ahogy az a nagy sorozatoknál szokott lenni. Akinek van kedve nézze meg! :) Bár tény, hogy nem ez lett életem legjobb videója, de nem is a tökéletességre törekedtem.. xd

És akkor a videó után itt van a következő rész is. :) Ha nem gond, most is örülnék néhány kommentnek.. :$ Az eddigieket meg nagyon szépen köszönöm. :) Valamint az ezer látogatót is! :) És boldogan közlöm, hogy végre megjavult a látógatómérős bigyuszkám. Hallelujaaa.. :D Puszi.(L)

Örültem, hogy végre beszélhettem anyával egy jót. Bár arról nem esett szó, hogy a továbbiaknak hogy legyen. Mert az egy dolog, hogy Sebivel mostantól bizonyára menni fogok a futamokra, de amikor nincs verseny, akkor hol legyek? Legyek otthon, mint régen vagy maradjak továbbra is Svájcban Sebastiannal? Őszintén szólva nem tudom, hogy melyik lenne a jobb. Sebi már az életem része és nem tudom, hogy milyen lenne úgy eltölteni napokat, hogy nincs mellettem. Hiányozna, hogy reggel meglássam kócos hajjal és kómás fejjel, és hogy egész nap vele legyek, és az hogy elmenjünk együtt futni stb.. De persze szívesen laknék újra a szüleimmel úgy, mint régen.
Talán fiatalok vagyok még ahhoz, hogy egyedül elköltözzek egy másik országba. De talán még se vagyok fiatal, hiszen majdnem férjhez mentem és az egy komoly döntés volt. Ráadásul az, hogy évekkel ezelőtt meghalt a barátom az is egy olyan dolog volt, amit nem hiszem, hogy sok korombeli lányt túl élt volna. Ha csak ezeket a dolgokat nézzük, akkor azt lehet megállapítani, hogy viszonylag hamar fel kellett nőnöm. Sebivel ilyen téren hasonlítunk. Neki is hamar fel kellett nőnie, hiszen fiatalon bekerült a Forma1-be. Ami azt jelentette, hogy folyamatosan utazgatnia kell és a családja nem kísérheti el mindenhova. Pár éve pedig Németországból is egyedül költözött el Svájcba…
Amikor apu és Seb visszaértek mondták, hogy vissza kell menni a rendőrségre, de ezúttal nekem is mennem kell velük, és vinni kell mindenféle papírt. Úgyhogy a két fiúval elmentem a rendőrségre, addig anya áthívta a testvérét és családját, köztük Luciát, az unokatestvéremet, aki tudta, hogy elszöktem. Közel egy óra volt, amíg végeztünk a rendőrségen. Mikor visszaértünk a házba anya mellett már ott voltak a legközelebbi rokonok. Miután köszöntem mindenkinek és bemutattam Sebit, Lucia is előkerült a konyhából.
-Lucia!!-futottam oda hozzá.
-Riya!!-ugrott a nyakamba boldogan.-Te óriási nagy szemét állat vagy, ugye tudod?-vigyorgott, miközben megjelentek az első örömkönnyek a szemében.
-Tudom, bocsi.-sírtam el magam én is örömömben.
-Hé.-pillantotta meg Sebit.-Seb!-ölelte meg boldogan a németet.
-Rég láttalak.-vigyorgott Sebi.
-Én is, de te hogy kerülsz ide?-vigyorgott Lucia, majd rám nézett.-Várj!-nézett továbbra is minket.-Ááá!-kiáltott boldogan.
-Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy normális vagy-e.-nevettem.
-Egy pillanat, van egy kis megbeszélnivalónk!-nézett a családra, majd behúzott a konyhába.
-Na, mi az?-néztem rá nevetve.
-Hol voltál te három hónapig?-kérdezte.
-Ö, Sebinél Svájcban.-válaszoltam.
-Szinte sejtettem!-mosolygott sunyin.-De várj, akkor te meg Seb most..?-vigyorodott el.
-Nem! Nem vagyunk együtt. Anyu is ezzel jött, de nem.-ráztam meg a fejem.
-Ahh..-hajtotta le a fejét szomorúan.-Kár!
-Megáll az eszem komolyan mondom. Beállítok egy jó baráttal és anyám és a 21éves unokatesóm is azt hiszi, hogy ő már a pasim.-nevettem.
-Csajszi, mi mást gondolhatnánk?-vigyorgott.-Egyébként csak 20 vagyok, május közepén leszek csak 21.-kacsintott. Mintha nem tudnám mikor van a drága szülinapja.
-Mondjuk azt, hogy csak a barátom.-vágtam rá.
-Oké-oké, de… na!-nevette el magát.-Akkor a lényeg, hogy nem vagytok együtt.
-Az a lényeg, hogy élek, nem?
-De az is, de ebben én voltam a legbiztosabb. Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy mikor kerülsz elő. De visszatérve a dologra: akkor tényleg nem vagytok együtt?
-Nem.
-De szeretnéd!-nyújtotta ki a nyelvét.
-Lucia, szállj már le a témáról, kérlek!-dőltem a konyha pultnak.
-Ez lesz az utolsó ígérem.-vigyorgott. Fiatalabb korunkban is mindig azzal próbált idegesíteni, hogy kérdezte kivel vagyok együtt. Miért lenne ez másként most, évekkel később?-Szóval örülnél neki, ha összejönnétek?
-Nem, mert ő csak egy barát.-vágtam rá néhány másodperces gondolkodás után.
-Aljas hazug!-csapott a vállamra, mire elnevettem magam.-Szereted?-kérdezte mosolyogva.
















Lucia

22. rész

Sziasztok. :) Köszönöm a komikat, hozom is a következő részt.<33 Azt még nem árulom el, hogy mikor fognak összejönni, mert lesz itt még meglepetés szerintem.. :))
És még a rész előtt: Hajrá Sebi!!<33333333333

Miközben készülődtem egyre idegesebb lettem a találkozás miatt. Legszívesebben már túl lettem volna az egészen… Miután kész lettem Seb foglalta el a fürdőszobát, addig tévézgettem. Később lementünk reggelizni, aztán béreltünk egy autót:
-Hmm, csinos kis BMW.-álltam meg a bérelt autónk mellett.
-Akkor pattanj be, mert ha csak itt állsz, nem jutunk sehova.-vigyorgott a kormány mögött Seb. Beültem mellé, aztán mondtam, hogy merre menjen, mert még nem járt nálunk. Tizenöt perc elteltével megállt a házunk előtt.
-Úristen.-pillantottam a házra idegesen.
-Nyugi.-simogatta a combomat.
-Nem akarom.-csatoltam ki a biztonsági övemet.
-Nem egyedül kell végig csinálod…-csukta be a kocsi ajtót, majd megkerülte az autót és kinyitotta a mellettem lévő ajtót.-…itt vagyok veled!
-Na jó, de…-szálltam ki.
-Nincs de!-ölelt meg szorosan.-Te reszketsz! Ennyire ideges vagy?-simogatta a hátam.
-Igen, rettentően.  
-De nem lesz semmi baj.-csukta be a kocsi másik ajtaját is és bementünk a kapun. A szívem egyre hevesebben vert. Szinte már itt vagyunk a küszöbön, de még mindig nem tudom, hogy mit mondjak a szüleimnek. A kezem már a bejárati ajtónk kilincsén volt. Lassan lenyomtam a kilincset és kinyílt az ajtó, bementünk.-Nyugi.-suttogta. Bizonyára Seb nem tudta, hogy mekkora biztonságot és megnyugvást jelentett, hogy ott van mellettem.
-Hello.-köszöntem kicsit halkan.
-Riya?-hallottam meg anyám hangját a konyhából, majd kiszaladt az előszobába.-Riya!!-kiáltott fel boldogan és megkönnyebbülten.-Kicsim!!-ölelt meg olyan szorosan, mint még soha senki. Apa is előkerült a nappaliból.
-Jézusom Riya!!-szaladt oda hozzám és anya után ő is erősen megölelt.
-Sebastian!-mosolygott anya és megpuszilta Sebit, majd apa megölelte és kezet fogtak.
-Riya, mi történt veled? Hol voltál? Mit csináltál? Miért mentél el?-rohamoztak meg anya kérdései.
-Üljünk le és elmondom.-néztem a szüleimre, majd bementünk az étkezőbe és leültünk. Apa velem szembe, Seb az egyik oldalamon, anya pedig a másikon foglalt helyet. Anya el sem engedte a kezemet, szinte már fájt, ahogy fogta, de nem voltam rá mérges, hiszen csak nem látott három hónapja.-Szóval, elszöktem.-közöltem.
-Azt hiszem erre rájöttek.-mondta halkan Seb.
-Igaz.-mosolyodtam el.-Szóóval… nem akartam hozzámenni Fernandohoz, mert rájöttem, hogy nem fog változtatni semmin az esküvő, úgyhogy elszöktem… És nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem szóltam, hogy nem akarom ezt, de magam sem tudtam, hogy mit akarok… Eljöttem a templomból és hazajöttem összepakolni, aztán elmentem a reptérre és Svájcba mentem Sebhez. És nála voltam ebben a három hónapban.
-És miért nem szóltál, hogy nála vagy?-kérdezett apa.
-Mert féltem, hogy mit szólnátok ahhoz, hogy leléptem és, mert át akartam gondolni ezt az egészet…
-Jézusom! Kicsim, ilyet többet ne csinálj!-ölelt meg anya.
-Nem fogok, nyugi.-mondtam.
-És együtt laktatok három hónapig?-kérdezte anya, mire mindketten bólogattunk.-Na és futamon voltál?-fordult felém.
-Ö, hát… igen…
-De nem vettek észre?-kérdezte apa.
-Hát öhm… parókát… vettem… fel.-közöltem zavartan.
-Hát kislányom, regényt lehetne írni erről a három hónapról.-mondta apa.
-Az biztos.-néztem Sebre. Ezek után még kaptam néhány kérdést a szüleimtől, de szerencsére nem voltak mérgesek, csak nagyon örültek, hogy újra látnak. Seb és apa elmentek a rendőrségre, hogy elmondják, hogy élek meg stb.. Addig én otthon maradtam anyával.
-Na és mi a helyzet a kis szöszivel?-kérdezte kíváncsian.
-Anyaa!-szóltam rá.
-Mi az?-vigyorgott.
-Hogy-hogy mi az? Három hónap után hazaállítok, és azzal állsz elő, hogy mi van Sebbel?
-Oké, de tegyük hozzá, hogy három hónapig Sebbel laktál. Szóval mi van köztetek?
-Istenem.-nevettem el magam anya reakcióján. Úgy látszik semmit sem változott.-Akkor, hogy megnyugodj, elmondom, hogy semmi sincs Sebi és köztem. Csak barátok vagyunk!
-Na, persze.-nevetett.-Látom én, hogy van köztetek valami. Ha még most nem vagytok együtt, majd később. Higgy az öregnek!-kacsintott rám.
-Nem is vagy öreg.-vigyorogtam.
-Legyen.-emelte fel a kezeit.-De tapasztalt vagyok kicsilány és tudom, hogy lesz valami köztetek.
-Hát megáll az eszem, hogy ezt az anyám mondja.-nevettem, majd megöleltem.-És tényleg nem vagy mérges, amiért elmentem?
-Mérges sose voltam rád emiatt, csak halálosan ideges.
-Bocsi.-hajtottam le a fejem.
-De örülök, hogy nem mentél hozzá Fernandohoz. Nem lett volna szabad. Ráadásul nem is illetetek össze. Sebastiannal sokkal jobban összepasszolnátok.
-Hagyjál Sebivel!-nevettem.

21. rész

Sziasztok. Nos a látogatómérő bigyuszkám teljesen behülyült.. Elég csak ránézni! :) 34 online, ma pedig 0 látogató. Érdekes.. xdd De nem ezért jöttem, hogy kielemezzem szerinte mi a helyes vagy mi nem. (A blogger mindenesetre még mutatja nekem hányan jöttök fel. :)) Vissza az eredeti témához, amiért végül is megnyitottam a blogot. Itt van Riya történetének következő része! ;) Ha nem probléma, szeretnék néhány kommentet ide is, vélemények nélkül nehéz eligazodnom.. :) Most viszont megyek vissza síugrást nézni. :) Puszillak titeket. (L)

-Hülyeség!-mosolygott.-Hogy felejthetett volna el? Egy ilyen embert, mint Te még akkor sem felejt el senki, ha csak egyszer látott.
-Ajj..-bújtam hozzá mosolyogva és átkaroltam a nyakát.
-Tudom, már megint szépeket mondtam.-vigyorgott, miközben átkarolta a derekam.

-Mindig szépeket mondasz.-próbáltam kerülni a tekintetét, de megint elkövettem azt a hibát, amit szerintem sok más lány elkövetett már életében: belenéztem a gyönyörű szemeibe. Azokba a gyönyörű kék szemekbe, amiket nap, mint nap látok, de csak most vettem észre, hogy mennyire rabul tudják ejteni az embert. Itt végem volt… A következő pillanatban meg már Seb ajkait éreztem csak…és a pillangókat a hasamban…
-Hupsz!-lépett hátra egyet szenvedélyes csókunk után.
-Öö..-kémleltem a földet, majd újra kinyitottam az ajtót.-Legalább anyu elment.-állapítottam meg. Seb is kijött a próbafülkéből és mivel már elment a kedvem a ruha próbától így visszavittem, ahonnan elvittem, addig Seb kifizette a pólót, amit felpróbált és már mentünk is. A legközelebbi metró megálló felé vettük az irányt. Abban a pár percben, amíg elsétáltunk pár sarokkal arrébb és lebattyogtunk a lépcsőn a megállóhoz nem beszéltünk egymáshoz. Mindketten zavarban voltunk és nem értettük a történteket.
-Nem értem, hogy történhetett.-mondta, amikor beszálltunk a szerelvénybe.
-Én se.-ráztam meg a fejem.-De nem akarom, hogy ezen járjon az agyad. Az edzésekre és a hétvégére kell koncentrálnod. Felejtsük el, jó?-kérdeztem félve.
-Az lesz a legjobb.-mosolyodott el és megölelt.-Egyébként hol vacsizzunk?
-Hmm.. van egy jó kis étterem a szállodától nem messze. Kívülről egy kis szolid épület, de a kaja valami isteni és feltehetően nem fognak téged észrevenni.
-Remek!-vigyorgott.
Elmentünk az étterembe, megvacsoráztunk, aztán visszamentünk a hotelbe. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán be is feküdtem az ágyba. Hosszú nap volt, ki kellett pihennem magam másnapra.
-Jó éjt.-mosolygott Seb az ágy mellett állva, majd adott a homlokomra egy puszit.
-Jó éjt Sebi.
Iszonyat fáradt voltam az utazás és a délutáni városnézés, vásárlás után, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Hajnalig forgolódtam az ágyban. Nem tudtam kiverni a fejemből a csókot. És még én mondtam, hogy felejtsük el, mintha olyan könnyen menne… De mégis miért történt? Nem is szeretem Sebit, illetve szeretem, de ő nekem csak egy nagyon-nagyon jó barát, akivel együtt élek, és akinek mindent elmondok. Végül egy és kettő között sikerült végre elaludnom Seb mellett.
Másnap reggel már hétkor ébren voltam. Hát, tény, hogy nem sokat aludtam, de egyszerűen nem voltam képes többet szunyókálni. A csók és a szüleimmel való beszélgetés járt még mindig a fejemben, de továbbra is csak az ágyban feküdtem és a plafont bámultam. Néhány perc után meguntam, hogy csak felfelé nézek, úgyhogy átfordultam a bal oldalamra és már is mosoly ült az arcomra. Megláttam, hogy Seb milyen édesen alszik és a gondjaimat pillanatok alatt elfelejtettem.
-Ne figyelj ilyen feltűnőnen.-mosolyodott el.
-Héé, te nem alszol?-kérdeztem meglepve.
-Nem, már vagy egy órája fent vagyok. Nem tudtam aludni.-nyitotta ki a szemeit.
-És hogy vetted észre, hogy nézlek?-nevettem el magam.
-Próbáltam visszaaludni, de nem sikerült és pont akkor nyitottam kicsit ki a szemem, amikor erre fordultál. Amúgy meg fotósok százai figyelnek szinte minden héten, úgyhogy észreveszem.
-Chh.-nyújtozkodtam vigyorogva.
-Úgyhogy drága ennyi, lebuktál.-nyújtotta ki a nyelvét.
-Nagy frászt!-vágtam hozzá egy párnát.-Nem is szoktalak figyelni.-ültem fel nevetve.
-Ahh, párnacsata korán reggel? Benne vagyok!-vágtam a fejemhez a párnát. Pár percig ezzel szórakoztunk, de aztán a reggeli fáradtság győzött.-Elfáradtam.-dőlt le az ágyra vigyorogva.
-Én is.-dőltem le mellé.-Mindez nem történik meg, ha van itt egy másik ágy.
-Tudom, hogy úgy se bánod, hogy egy ágyban alszol velem.-vigyorgott büszkén.
-Semmi okod büszkének lenni, horkoltál.-vágtam vissza nevetve, majd a bőröndömhöz sétáltam.
-Nem is szoktam horkolni.-vágta rá a német.
-Honnan tudod? Talán arra figyelsz éjszaka?-készítettem ki két szett ruhát.
-Persze, csak arra.-vigyorgott.
-Melyiket?-mutattam a ruhákra. Az egyik egy piros pánt nélküli miniruha volt, de mivel túl mininek véltem kikészítettem mellé egy fekete cicanadrágot. A másik pedig egy csőtop volt és egy rövidnadrág.
-Komplett szekrénnyel jöttél, igaz?-nevetett, majd jobban szemügyre vette a kikészített ruháimat.
-Minden esetre fel kell készülni.-vágtam rá, majd válaszolt az előbb feltett kérdésemre.
-A piros.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd megfogtam a cuccaimat és bementem a fürdőbe, hogy elkészülhessek a szüleimmel való találkozásomra.

20. rész

 Itt is van a folytatás! :) Lehet tippelni, hogy mi  fog történni a következő részben, mert azt hiszem van itt két dolog, ami érdekes lehet.. :)

-Cserébe be kell jönnöd velem valahova vásárolni.-néztem rá, miközben az ajtót zárta.
-Legyen, bevállalom.-vigyorgott, majd elindult a lift felé.

A recepción leadtuk a kulcsot, aztán már is elindultunk sétálni. Megmutattam neki a híresebb épületeket, úgy láttam, nagyon élvezi. Miután kellőképpen kisétáltuk magunkat leültünk egy padra, amiről látni lehetett a tengert. Számomra mindig megnyugtató, ha lemehetek a tengerpartra sétálni vagy csak egyszerűen láthatom a tengert. Ott olyan szabad minden. Jó nézni, ahogy a hullámok kiverődnek a homokos partra, aztán visszahúzódnak a tengerbe. Nemcsak csodás látvány, de tényleg remekül megnyugtat és feltölt energiával… Félóra ücsörgés után visszamentünk a belvárosba – már metróval, mert nem akartunk sétálni. A belvárosba érve kicsit kóvályogtunk az üzletek között, aztán bementünk a kedvenc boltomba.
-Néz hülyének vagy akárminek, de fiú létemre szeretek vásárolni. Tommival például elszoktunk menni, vele vettem meg a pizsamámat.-büszkélkedett nevetve.
-Együtt elmentetek shoppingolni?! Ez aranyos.-vigyorogtam.-És most velem is eljöttél.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ez egy kivételes alkalom, azért olyan sűrűn nem szoktam járkálni, mint ti lányok.
-Rám nem lehet panasz, nem költöm a pénzt feleslegesen.
-Azt tudom, de többször jársz vásárolni, mint én az biztos.
-Ebben egyetértünk.-nevettem, majd el kezdtem böngészni a ruhák között.
-Fogadjunk, hogy te hamarabb találsz magadnak valamit, mint én.-nézte nevetve a női ruha részleget, ami előtt álltunk.
-Hát, ha ezt a sort nézed te is, akkor bizonyára.-nevettem én is. Seb elment pár méterrel arrébb, hogy tanulmányozza milyen férfi pólók vannak.
-Nézd már milyen jó pólót találtam.-mutatta fel az egyiket.
-Akkor próbáld fel, én meg addig még kutatok, hátha találok valamit.
-Okés, de ne leskelődj.-vigyorgott, majd elment az egyik próbafülkébe.
-Oks.-nevettem, majd tovább nézegettem a ruhákat. Találtam is egy nagyon jó citromsárga ruhát, épp nézegettem, hogy jól állna-e nekem, amikor meghallottam anyám hangját az ajtó felől, odanéztem.-Jézusom!-motyogtam halkan és kicsit lehajoltam.-Mit csináljak?-pillantottam hol az ajtóra, hol a ruhára. Hirtelen ötletből kifolyólag megfogtam a ruhát és az arcom és a testem elé tartottam, így próbáltam megközelíteni a próbafülkéket. Az összes fülke ajtaja csukta volt.-Hát ez csúcs.-állapítottam meg, majd visszanéztem az ajtó felé, anyu már ott nézegette a ruhákat, ahol én álltam az előbb.-Áhh, ez nem igaz. Most csináljak hülyét magamból? Muszáj lesz.-motyogtam, majd lehajoltam, hogy belássak a próbafülkék ajtaja alá és megnézhessem Seb melyikben van. –Megvagy!-álltam fel a padlóról, amikor megláttam Seb sportcipőjét. Titokban imádkoztam, hogy tényleg ő legyen odabent. Kinyitottam az ajtót és már is ott voltam mellette.-Szia.-csuktam be gyorsan. Ekkor végig futott a szemem Seb félmeztelen testén, szegény épp a pólóját akarta visszavenni.
-Köszi, azt hiszem egyedül is fel tudok öltözni.-nevetett.
-Sejtettem, csak…-akasztottam fel a ruhát a fogasra.-…anya bent van a boltban.
-Micsoda?-nézett rám meglepődve.
-Igen, itt van.
-Biztos nem képzelődtél?-nyúlt a kilincs felé.
-Ha annyira akarod, nézd meg a saját szemeddel is.-nyitottam ki résnyire az ajtót. Kicsit kilépett a fülkéből, aztán már jött is vissza.
-Basszus, tényleg itt van.-csukta vissza az ajtót, én meg csak nevettem.-Mi az?
-Két dolog. Látnod kellett volna a fejed, amikor megláttad anyát. A másik meg az, hogy nem néztek hülyének, hogy félmeztelenül kiléptél egy próbafülkéből és körbenéztél a boltban.-hadartam el nevetve.
-Legalább lesz egy jó napjuk a vásárlóknak.-vigyorgott.
-Nekem biztos.-nevettem.
-Viszont, ha nem akarod, hogy anyud itt tudja meg, hogy még élsz nem kéne ilyen hangosan nevetned csajszi.-vigyorgott tovább és a kezét a számra tette.
-Köszi.-mormogtam a kezei alatt.
-Na és meddig akarsz itt bujkálni?-kérdezte, miközben a kezétől még mindig nem tudtam beszélni.
-Bocsi, de a kezeddel nem megy.-vigyorogtam és levettem a kezét a számról.-Addig, amíg el nem megy.-vontam meg a vállaimat.
-És ha itt marad még 1óráig?-kérdezte.
-Tíz perc után elmegy.-legyintettem a kezemmel.
-És ha mégse?-vigyorgott.
-Elleszünk.-vágtam rá nevetve.
-Oké, de szerinted mit lehet csinálni egy próbafülkében?-kérdezett kíváncsian.
-Hát Forma1-es futamra készülni biztos nem.-dőltem neki a falnak.
-Az tuti.-vigyorgott. Pár percig még ötletteltünk, hogy mit is lehet csinálni egy próbafülkében, aztán arra jutottunk megnézzük anya még a boltban van-e.
-Na?-kérdeztem Sebtől, amikor kinyitotta az ajtót.
-Még itt van.-csukta vissza.
-Ah.-sóhajtottam, majd visszadőltem a falnak. Seb közben felvette a pólóját. Kár volt, szívesen néztem volna még a felsőtestét.
-Egyszer úgy is elmegy.-mondta.
-A kérdés, hogy mikor?!-nyitottam ki újra az ajtót résnyire. Még mindig ott volt. Épp az egyik ismerősével beszélgetett vidáman. Visszacsuktam az ajtót.-Lehet, hogy nem is hiányzok neki.
-Ezt meg miből gondolod?
-Csak nézz rá! Úgy beszélget, mintha nem is léteznék. Nevet, mintha semmi sem történt volna…-dőltem a falnak megint.
-Össze-vissza beszélsz!-fogta meg a kezeimet.-Hogy gondolhatod, hogy nem hiányzol neki? Ő az anyukád, természetes, hogy hiányzol neki! Valamilyen szinten túl kellett, hogy tegye magát a történteken. Gondolj bele, mi van, ha magába zuhan? Jobb lenne, ha otthon sírna, amiatt, hogy mikor toppansz be? Vagy rosszabb esetben, egy kórházban feküdne teletömve nyugtatókkal?
-Jajj dehogy is. De…-játszottam Seb kezeivel.-…olyan mintha már elfelejtette volna, hogy létezek.
-Hülyeség!-mosolygott.-Hogy felejthetett volna el? Egy ilyen embert, mint Te még akkor sem felejt el senki, ha csak egyszer látott.
-Ajj..-bújtam hozzá mosolyogva és átkaroltam a nyakát.

19. rész

Sziasztok. :) Újra itthon vagyok és meg is hoztam a folytatást, így szabadedzés közben. :) A chatben köszönöm a kommenteket, örülök, hogy tetszik. :)(L) Ha kapok néhány komit, ma még felrakok egy részt. ;)

Másnap délelőtt megnéztem, hogy mindent elpakoltam-e, aztán taxival átmentünk Zürichbe, ahonnan indult a repülőgép. Örültem, hogy végre a szőke parókám nélkül utazhattam, és hogy hazamehettem, habár rettentően izgultam... Néhány óra utazás után megérkeztünk Barcelonába. Amikor leszálltunk a gépről a szívem hevesen vert. Újra itthon vagyok.
-Na? Milyen érzés?-karolta át a hátamat, mikor a taxik felé sétáltunk.
-Hihetetlen. El se hiszem, hogy újra itthon vagyok. Végre beszélhetek spanyolul is, nemcsak németül.-nevettem, majd az egyik taxis segítségével a bőröndöm már is az autó csomagtartójában volt.
-Azért ne vidd túlzásba, mert csak alapfokon beszélem a spanyolt.-vigyorgott.
-Nyugi, hozzád németül fogok.-ültem be a kocsiba.
-Nem idegeskedtem.-ült be mellém. Miután megmondtam a sofőrnek melyik hotelhez vigyen minket rájöttem, hogy ez a férfi vitt ki még februárban a reptérre. Hmm, az élet furcsa fintora ez azt hiszem. Néhány perc múlva már a hotelnél voltunk. Kifizettük a taxit, aztán bejelentkeztünk. Egy szobát vettünk ki, mert nem volt több hely erre a napra, azaz keddre.
-Hogyan tovább?-dőlt le a nagy franciaágyra Seb.-Mi a terved mára?
Nem is hallottam, hogy mit mond. Hogy is hallottam volna? Éppen az erkélyem csodáltam a szülővárosomat, amit már olyan régóta nem láttam.

-Jó újra itthon, ugye?-karolt át hátulról.
-Ühhüm.-bólogattam, majd a fejemet a vállának támasztottam. Percekig így álltunk és csak néztük Barcelonát. Lehet, hogy itt éltem le az életem eddigi részét, de még mindig imádom ezt a várost. Kisidő múlva bementünk az erkélyről a szobába.-Mit csináljunk?
-Ezt kérdeztem én is, csak nem hallottad.-mosolygott.
-Bocsi, nem figyeltem.
-Semmi baj.-mosolygott tovább.-Van ötleted?
-Nincs.-ráztam meg a fejem.-A szüleimmel ma már nem akarok beszélni, túl fáradt vagyok hozzá.
-Akkor beszélünk velük, amikor szeretnél.-fogta meg a kezem, majd elgondolkodott.-Nekem viszont van ötletem a mai délutánra.-vigyorodott el.
-Még pedig?-néztem rá kíváncsian.
-Hát, tudod én nem nagyon ismerem Barcelonát, csak a pálya körüli részén és néhány étteremben, klubban járta, de azokban is csak különböző rendezvények miatt…
-Tartsak városnéző túrát?-lelkesedtem be az ötlet hallatán. Mindig is szerettem megmutatni a külföldieknek a várost, nemhiába tanulok idegenvezetést és vendéglátást – bár ez utóbbi inkább csak az ételekre vonatkozik ugyebár.
-Pontosan.-bólogatott vigyorogva.
-Letusolok, átöltözök, és már mehetünk is.-hadartam, majd kikaptam a bőröndömből egy rövidnacit és egy színes topot és már is a fürdőben voltam. Húsz perc múlva már indulásra készen álltam.
-Nahát, ez gyors volt.-vette fel a cipőjét Seb az ágyon ülve.
-Siettem!-kaptam fel a táskám.
-Még jó, mert ha a normál tempódban öltözöl, akkor elaludtam volna.-vigyorgott kajánul, majd kinyitotta az ajtót.
-Hé!-próbáltam komolyan ránézni, de elnevettem magam.
-Menjél drága!-tolt ki az ajtón, miközben nevetett.
-Szemét.-motyogtam.-Cserébe be kell jönnöd velem valahova vásárolni.-néztem rá, miközben az ajtót zárta.
-Legyen, bevállalom.-vigyorgott, majd elindult a lift felé.

18. rész

És akkor itt a 18. :)

Miközben az étteremig sétáltunk le a folyosón találkoztunk Fernandoval, aki épp telefonált:
-Nem, én sem tudok róla semmit.-mondta a mobiljába, majd intett nekünk, pontosabban csak Sebnek, hiszen én nem mutatkoztam be neki Ausztráliában.
-Nyugi.-suttogta Seb és megsimította a hátamat. Bizonyára érezte, hogy megremegtem a félelemtől és a lebukás veszélyétől. Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy olyan férfihez akartam hozzámenni, mint Fernando. Visszagondolva már azt sem értem, hogy miért vonzódtam hozzá olyannyira?! Alapjába véve csak egy újabb pasi, akire ugyanazok a jelzők illenek, mint több millió társára a földön. Hol a különlegesség benne? Persze ha például Sebre gondolok ezek a jelzők rá is illenek, de emellett ezer másik tulajdonságát is fel tudom sorolni, ami különlegessé teszi őt…-Mi az?-nézett rám, mikor beléptünk az étterembe.
-Semmi, csak elgondolkodtam.-néztem rá mosolyogva.
-Akkor jó, azt hittem van valami baj.-puszilt meg.
-Ha itt vagy semmi baj sincs.-bújtam hozzá.
-Reméltem is.-vigyorgott, majd leültünk egy asztalhoz.

A vacsora után elköszöntünk egymástól és mindketten mentünk a saját szobánkba. Másnap kezdődtek a szabadedzések. A délelőttit Jenson, a délutánit pedig Lewis nyerte. A pénteki napon minden zajlott úgy, ahogy szokott – legalábbis ami engem illet- semmi izgalmas nem történt. A hétvége gyorsan eltelt – gyorsabban, mint szokott. Az időmérőn a Red Bullok szokás szerint kibérelték az első két helyet, de ezúttal sem tudtak futamot nyerni. Seb a hatodik, míg Mark a nyolcadik helyen futott be a vasárnapi verseny végén.

A következő két hét azzal telt, hogy gondolkodtam. Nem tudtam, hogyan mondhatnám el anyuéknak, hogy hol jártam ebben a körülbelül 2,5 hónapban. Beállítsak a házunkba és mondjam, hogy „Sziasztok!” vagy hogy „Hello. Még mindig élek?” ?! Lehet, hogy nem kéne ennyit strapálnom magam azon, hogy mit mondhatnék nekik.
Holnap utazunk Spanyolországba Sebbel, a vasárnapi futamon már bizonyára mindenki tudni fogja, hogy nem Mollie King, hanem Riya Silber Rodríguez vagyok.
-Ne idegeskedj ezen!-ült le mellém Seb és a hátamat simogatta.-Inkább pakolj össze, mert nem leszel kész holnap reggelig.-pillantott az üres bőröndömre.
-Igazad van, tényleg pakolnom kéne inkább.-nyúltam a kikészítettem ruháim felé.-Ajj, de akkor is tiszta ideg vagyok. Mi van, ha mérgesek lesznek, amiért eljöttem? És, ha azt akarják, hogy beszéljek Fernandoval arról, hogy miért léptem le?-sírtam el magam. Igen, tudom, hogy az utóbbi hetekben bőgőmasinává változtam, de már nagyon hiányoznak a szüleim és a barátaim. Ráadásul az összes sírásomnak oka volt, ami nem egy szuper boldog életre utal.
-Minden rendben lesz! És a szüleid nem fognak rád haragudni, ebben biztos vagyok. De tudod, hogy én melletted állok, akármi van.-húzott magához.
-Te vagy az egyetlen pozitívum az életemben az utóbbi hónapokban.-bújtam hozzá, mire csak mosolygott. Elővette megint az a mosolyát, amitől azt hiszem lányok és felnőtt nők ezrei olvadnak el.-Na,azt hiszem tényleg pakolnom kéne.-pillantottam a bőröndömre.
-Ez egy remek ötlet, de szerintem ez most egyedül nem fog menni. Segítsek?-mosolygott.
-Nem kell, mert mész futni félórája mondtad.-vágtam rá.-Szóval menjél futni, és addig én összepakolok!
-Biztos?
-Igen, biztos.-mosolyogtam.
-Akkor elmegyek futni, maximum egy háromnegyedóra múlva jövök.-puszilt meg.
-Rendben.-kiabáltam utána, mert már kiment a szobából. Valószínűleg hétfőig maradunk, szóval elég sok ruhát kell bepakolnom, hogy elég legyen addig. Gondolná most sok pasi, hogy berakok egy nadrágot és mindennapra egy pólót és kész,de könyörgöm nőből vagyok, kell a dupla adag ruha! Bár azt hiszem Sebit még elcsábítóm az egyik kedvenc ruhaboltomba a hét valamelyik napján… A pakolással pont addigra végeztem, mire Seb visszaért. Elment zuhanyozni, addig összedobtam egy gyors vacsit. Ettünk, aztán én is elmentem tusolni. Kicsit tévéztünk este, de hamar átmentem a szobámba, mert ki akartam pihenni magam. Lassan három hónap után először megyek vissza Spanyolországba. Hihetetlen, hogy eddig bírtam a családom, a barátaim, a spanyol ételek és maga az ország nélkül. Kisebb koromban egy hetet sem bírtam ki a szüleim nélkül. Emlékszem, egyszer egy táborból haza kellett vinni már a második napon, mert annyira hiányoztak. Oké, tudom, hogy a héten leszek 22éves és már ennek a ragaszkodásnak el kellett volna múlnia, de mindig is családcentrikus voltam.
Másnap délelőtt megnéztem, hogy mindent elpakoltam-e, aztán taxival átmentünk Zürichbe, ahonnan indult a repülőgép…

17. rész

Sziasztok. :) Megint meghoztam a következő részt - ezt most elég rövid, úgyhogy ma este még felrakok egyet - mert holnap elutazok és csak jövő héten csütörtökön jövök haza. Szóval addig nem lesz friss, úgyhogy ezért is gondoltam ma kettőre. :) De akkor csütörtökig örülnék néhány kommentnek, csakhogy tudjam eddig mi a véleményetek a történetről. :$ Na, de akkor itt a 17. rész és délután/este felé hozom a 18.-at. :))

-Terveztem, hogy tegnap elmondom, de mivel olyan rossz kedved volt elvetettem az ötletet…
-Oké-oké, csak mondd már, légyszi!-kérleltem.
-Rendben.-válaszolta.-Nem akarom körülírni, inkább röviden elmondom, de ne izgasd fel magad rajta.
-Sebi, mondd már!
-Oké. Szóval Spanyolországban halottá nyilvánítottak.-jelentette ki. A hír hallatán köpni-nyelni nem tudtam. Halottá nyilvánítottak? De hiszen élek és virulok. Csak gyorsan kapkodtam a levegőt, miközben csak a takarót néztem.
-És ezt te honnan tudod?-kérdeztem percekkel később.
-Jaime mondta az időmérő után. De már korábban mondta, hogy a rendőrség keres Spanyolországban. Nem mondtam el, mert nem akartam, hogy magadba zuhanj, és szomorú legyél. Sajnálom!-fogta meg a kezemet. Nem tudtam erre mást mondani csak azt, hogy oké.
-Most mit csináljunk?-szólaltam meg újabb percek elteltével.
-Fogalmam sincs.-válaszolta Seb.
-És mit mondott Jaime miért nyilvánítottak… halottá?-tettem fel a bizarr kérdést.
-Ő sem tudja, de elvileg azért, mert túl sok helyen kerestek, túl sok ideig.
-Lehet, hogy… hogy el kéne mondanom, hogy élek és jól vagyok..-mondtam halkan, mire Seb bólogatott.
-A szüleidnek legalábbis muszáj lenne lassan, mert szerintem idegileg ki vannak készülve.-simogatta a kezeimet.
-Már én is.-sírtam el magam.
-Gyere!-tárta ki a karjait, hogy odabújjak hozzá. Amióta ismerem ezt a srácot tízből tíz alkalommal sikerült megnyugodnom, ha hozzábújtam. Én nem tudom, hogy milyen különleges képessége van, de eszméletlen, hogy akármikor meg tud nyugtatni.-Együtt kitaláljuk, hogy legyen, oké?
-Oké.-szipogtam.

Szinte az egész napomat azzal töltöttem, hogy gondolkoztam, hogyan mondhatnám el mindenkinek, hogy én vagyok én. Sebit is kikérdeztem, ő azt válaszolta, hogy jobb lenne, ha idegileg kicsit összeszedném magam, és utána mondanám, mutatnám meg ki is vagyok. Nem tudtam, mikor leszek kész rá, de minél előbb túl akartam lenni a dolgon. És azt hiszem ez az egész dolog Seb nélkül egyáltalán nem ment volna. Ha Ő nincs lehet, hogy már rég Fernando felesége vagyok. Seb valahogy mindig tudta mi a jó nekem, annak ellenére, hogy csak néhány éve ismerjük egymást. Amikor megismertem még egy fiatal fiú volt tele álmokkal és vágyakkal. Most pedig már kész férfi, aki határozott és ugyanúgy megvannak az álmai, mint eddig, de most már kész arra, hogy ezek ne csak álmok legyenek, hanem tettek. Hihetetlen kitartó ereje van és ezt nemcsak a Forma1-re értem, hanem hozzám is. Mióta beállítottam hozzá elég sok dolgot kellett elviselnie - például, hogy falazzon nekem. Régen csak haverok voltunk, aztán jó barátok, de azt hiszem azzal, hogy hozzáköltöztem és teljesen megismertük egymást a barátságunk új szintre lépett.
Másfél hét múlva már Kínában voltunk, hiszen a következő futam helyszíne az ázsiai nagy ország volt. Kicsit sikerült összeszedni magam azalatt az egy hét alatt, így teljesen nyugodtan utaztam Sebivel Kínába. Mivel Ausztráliában már sokan láttak minket együtt mászkálni és senki nem jött rá, hogy én Riya vagyok – kivéve Tommit - megmertük kockáztatni azt, hogy egy hotelben szállunk meg, ott ahol a többi pilóta is.
-Héjj, sziasztok.-köszönt vidáman Jaime.
-Szia.-mosolyogtunk Sebbel. A két fiú kezet fogott, aztán a spanyol megölelt.
-Hallottam beteg voltál.-mondta.
-Igen sajnos, belázasodtam. De már jól vagyok!-mosolyogtam.
-Helyes!-mosolygott.
-Most jöttél?-pillantottam a bőröndjére.
-Igen-igen, nemrég szállt le a gépem.-Kimérítő egy utazás Spanyolországtól Kínáig jönni.-tűnődött.
-Tudom.-vágtam rá rögtön.-Vagyis… gondolom… Svájcból is hosszú az út idáig, hát még Spanyolországból. Nahát össze-vissza beszélek.-pillantottam magam elé.
-Itt a bizonyíték arra, hogy az utazás kimerítő.-nevette el magát Seb.
-Igen.-nevetett Jaime is.-Most megyek, lepakolok, majd találkozunk. Sziasztok.-fogta meg a bőröndjét és tovább sétált a folyosón.
-Rendben, szia.-köszöntünk el tőle.
-Ahh, hiányzik Jaime.-motyogtam.
-Tudom.-ölelt meg a német.-A legközelebbi futamkor már úgy fogsz vele beszélni, mint Riya, nem pedig Mollie.-mondta halkan.
-Igen.-sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Gyere, menjünk vacsizni!-karolta át a hátamat.
-Oké.-bólogattam.

16. rész

-Öt éve történt..-szipogtam.-Volt egy barátom, három hónapja jártunk, de hatalmas nagy volt a szerelem köztünk. Áprilisban volt a szülinapja és két barátjával kitalálták, hogy azon a  hétvégén elmennek az egyik srác szüleinek nyaralójába, ami egy nem messzi lévő tengerparti kisvárosban van. Elmentek egyik nap és mondták, hogy két nap múlva jönnek haza. Autóval mentek, csak az egyik srácnak volt jogsija, mert ő már 19volt. Aztán, amikor jöttek haza..-sírtam el magam megint.-…beléjük rohant egy teherautó. Mindhárman azonnal meghaltak. A rendőrök azt mondták, hogy a fiúk nem voltak ittas állapotban, viszont a teherautó sofőrje igen és az ő hibája volt a baleset…
-Jézusom! Ezt eddig nem is tudtam. És utána mi történt, hogy megtudtad?
-Épp otthon voltam, amikor a barátom anyukája telefonált anyának, aki elmondta nekem. Akkor nem lehetett velem bírni minden áron a baleset helyszínére akartam menni. De a szüleim tudták, hogy az semmit sem javítana a helyzeten. Úgyhogy magamra zártam a szobám ajtaját és hosszú órákig nem mozdultam ki, csak sírtam és sírtam. Pár héttel később kicsit összeszedtem magam és elmentem a temetésre, de már ha autóra néztem elbőgtem magam. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek ezek után... Ez ment hónapokig, anyuék és a barátaim már nem tudtak velem mit csinálni. Aztán egy napon beleütköztem Fernandoba és ahogy jobban megismertem elhívott egy futamra, de még akkor se voltam képes autók közelébe menni, úgyhogy elmondtam neki, miért utasítom vissza az ajánlatát. Megértette és hagyta a dolgot. De amikor újabb pár hónap múlva még mindig sírógörcsöm volt egy-egy autó láttán kijelentette, hogy ez így nem mehet tovább, és túl kell lépnem a történteken. Elhatározta, hogy elfeledteti velem a dolgot, legalább csak az autók terén. Beadtam a derekam és elmentem vele. Első nap megint szinte egész nap bőgtem, de szerinte ez segített. A futamra sikerült legyőznöm az érzelmeimet és hosszú idő után újra sikerült úgy kimennem az útra, hogy nem sírtam. Azóta ezek az autós dolgok elmúltak és látod már hiányzik, hogy ha nem vagyok ott egy-egy hétvégén. Minden évben kimegyek a volt barátom sírjához, mert az megnyugvást jelent számomra, és mivel most ez kimaradt, így kicsit jobban kikészültem, mint szoktam ezen a napon…-fejeztem be a történetet.
-Nem igazán bírom Fernandot, de nagyon jó döntés volt, hogy elvitt a futamra.
-Utólag már én is ezt mondom, de akkor nem tartottam jó ötletnek.
-Eddig ezt miért nem mesélted?-kérdezte egy ölelés után.
-Nem nagyon szeretem felemlegetni…-mondtam halkan.
-Igaz, hülye kérdés volt, bocsánat.-hajtotta le a fejét.
-Semmi baj.-pusziltam meg az arcát és a karkötőmet kezdtem el piszkálni.
-Ez mindig rajtad van.-nyúlt ő is az ékszerhez, mire bólogattam.
-Még attól a fiútól kaptam, akiről most meséltem. A tánc fellépésemre kaptam, hogy szerencsét hozzon. Azóta nem vettem le.
-Értem.-mosolyodott el.-Már akkor is táncoltál?
-Hú, bőven, hat éves koromba kezdtem.-mosolyogtam.
-És ezt is most tudom meg, chh.-vigyorgott.
-Úgy látszik neked még nem adtam le az önéletrajzomat.
-Miért másnak már leadtad?-kérdezte kíváncsian.
-Ami azt illeti még nem.-nevettem el magam.
Kicsit jobb kedvem lett, úgyhogy el kezdtünk vidámabb dolgokról beszélgetni. Este viszont olyan voltam, mint akit leütöttek. Úgy aludtam el Seb ágyán, hogy reggel nem tudtam, hogy kerültem oda – aztán rájöttem, hogy a dvd nézése közben csukhattam le a szemeimet. Arra ébredtem, hogy a napfény belesüt a szemembe, nem voltam már annyira álmos, így inkább felültem.
-Jó reggelt.-köszöntem mosolyogva Sebnek, aki mellettem ült és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki most kelt fel.-Te meg mikor keltél?
-Jó reggelt.-próbált kicsikarni magából egy mosolyt.-Félórája.
-Rossz kedved van?
-Hát, neked se lesz jó, ha elmondom, amit akarok.-nézett rám.
-Miért? Mi az?-kérdeztem aggódva.
-Terveztem, hogy tegnap elmondom, de mivel olyan rossz kedved volt elvetettem az ötletet…
-Oké-oké, csak mondd már, légyszi!-kérleltem.
-Rendben.-válaszolta.-Nem akarom körülírni, inkább röviden elmondom, de ne izgasd fel magad rajta.
-Sebi, mondd már!

15. rész

A következő hétvégén megint futam következett, szóval pihenésre nem sok idő jutott. Most nem tartottam Sebivel, ennek több oka volt. De az első ok az volt, hogy sikerült belázasodnom keddre. Seb elutazott szerdán, szóval egyedül maradtam a hétvégére a 40 fokos lázammal. Kivételesen alkalom, hogy ilyet mondok, de örültem, hogy beteg lettem. Nem volt sok kedvem elmenni a hétvégére, mert vasárnap egy olyan számomra borzalmas nap évfordulója következett, amit még máig nem sikerült feldolgoznom…
A maláj edzésekből kettőt Lewis nyert, a harmadikat pedig Mark tudhatta magáénak. Szombaton az időmérő pole pozíciója megint nem volt kérdés. Ismét egy Red Bull-é volt az első rajtkocka, ezúttal Mark érte el a legjobb időt. A második hely Nico (Rosberg), a harmadik Seb tulajdona lett. Az esős időmérő eléggé megkavarta a sorrendet, a Ferrarik és McLarenek is csak a mezőny végéből indulhatnak a vasárnapi rajton. Az időmérő után egy órával a paddockban:
-Seb!-kiáltott Jaime a német után.
-Igen?-fordult meg Seb.
-Beszélhetünk? Lehet, hogy a holnapi futam után már nem tudnánk, szóval ezt most muszáj elmondanom.
-Persze.-válaszolta mosolyogva.
-Riyáról lenne szó..-mondta halkabban a spanyol. Kicsit messzebb mentek a fotósoktól, riporterektől, hogy azok ne hallják, miről beszélnek.
-Szóval mi van Riyával?-kérdezte Seb.
-Az van, hogy..-kezdett bele.

Vasárnap esős napra ébredtem. Kimásztam az ágyból, hogy megmérjem a lázamat. Mivel még mindig 39 körül volt úgy döntöttem visszafekszem, és az ágyból nézem meg a futamot. Szokás szerint rettentően izgultam a rajt előtt, de nagyon megörültem, amikor Seb elsőként fordult el az első kanyarban. Ettől a pillanattól kezdve viszont még jobban izgultam, hogy sikerüljön neki befejezni a futamot ugyanezen a helyen. Szerencsére Sebnek most nem akadtak technikai problémái, így megnyerte a futamot. Hihetetlenül örültem neki. A futam után lementem a nappaliba kajálni, aztán visszamentem tévézni a szobámba, mivel semmi érdekes nem volt a hangerőt levettem és bekapcsoltam a rádiót. (Valamiért kell, hogy be legyen kapcsolva a tévé közben.) A rádióban épp az a szám szólt, mint akkor, amikor megtudtam mi történt.
-Ez nem igaz..-bőgtem el magam a dal hallatán, majd a karkötőmet kezdtem el nézegetni és egyre jobban sírtam. Hihetetlen milyen érzelmek törnek elő belőlem, hiszen már öt éve... Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást és szinte egész nap csak az ágyban feküdtem. Lássuk be nem ez a legjobb gyógyulási módszer. Arra ébredtem, hogy hangokat hallok.
-Jézusom, már is reggel van?-pillantottam az órámra.-Ezek szerint Seb már itthon van..-motyogtam, majd elindultam az ajtó felé, de már szembe is találtam magam az előbb említett személlyel.
-Szia.-mosolygott, majd megpuszilt és jobban megfigyelt.-Te sírtál?
Ennyire látszana? Pedig azóta aludtam is..
-Én?-néztem rá, majd leültem az ágyra.
-Te sírtál!-ült le mellém.-Mi történt?-fogta meg a kezemet.
-Semmi.-sírtam el magam megint.
-Riya.-simogatta az arcom.-Mi a baj?-húzott magához.
Néhány perc kellett, hogy összeszedjem magam, végül belekezdtem.

14. rész

Visszamentünk a többiekhez kicsit beszélgettünk, de lassan a csapat elment átöltözni, aztán pedig a boxba előkészíteni a különböző alkatrészeket, amik például, kelhetnek a futamon a kerékcserékhez. Mark szerencsére az egyik Red Bull-os fiúval lógott, szóval nem volt a közelünkben. Addig mi Sebbel és Tommival elmentünk ebédelni, majd ebéd után Seb is átöltözött. Egyre többen és többen lettek a lelátókon, nem soká kezdődött a futam. Már a boxban ültem a csapattal, Seb pedig nem messze tőlünk egy kicsit csendesebb, eldugottabb sarokban koncentrált a versenyre. Ilyenkor fejben sokszor végig járja a pályát, hogy minden köre a lehető legtökéletesebbre és leggyorsabbra sikerüljön majd a verseny során. Viszont egy-egy rajt előtt én totálisan kikészülök és hozzám, meg pláne nem lehetne szólni, mert rátapadok a képernyőre. Általában az első néhány körben a kezemből csurog a víz, a lábam folyamatosan ide-oda mozog annyira izgulok a fiúkért – legtöbbször persze Fernandoért  és Jaimeért idegeskedtem, de amióta megismertem Sebit érte is, de mostanra ebből a körből Fernando már kiesett. Néhány autó már kint állt a rajtrácson, gondoltam én is elfoglalom a helyemet, mert a Red Bull is mindjárt kimegy. Éppen mentem volna a székek felé, amikor valaki megfogta a kezem, idegesen fordultam vissza:
-Jézusom, ne ijesztgess!-sóhajtottam fel, amikor megpillantottam drága barátomat.
-Bocsi, csak gondoltam még idejövök köszönni.-mosolyodott el Seb.
-Lehet is rád haragudni?!-nevettem el magam.-Ügyes legyél!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Igyekszek!-kacsintott rám, majd megpuszilt és a fiúkhoz futott.

Nem sokkal később a fiúk már vissza is jöttek a boxba, mert a pilóták elindultak a felvezető körre. Mire mindenki beért a mezőny már a rajtrácsra állt újra fel. Lassan kialudtak a fények, a szívem szokás szerint egyre gyorsabban és hevesebben vert. Az izgalmat az eső fokozta még jobban. A lámpák kialudtak, Seb nagyon jól jött el és megtartotta az időmérőn szerzett pole pozícióját. A rajt után Felipe és Robert jöttek fel a képzeletbeli dobogó további fokaira. Aztán következett egy biztonsági autós szakasz, mert hátrébb voltak kicsúszások és a pilóták rossz helyen voltak. A pálya nem sokkal később kezdett felszáradni, szóval sokan jöttek ki kerékcserére. Sebnek szerencsére jól jött ki a csere, mert még mindig az első helyen autózott. Eközben a boxban a mellettem ülő Tommi érdekesen figyelt hol engem, hol a képernyőt. Néhány perc után meguntam ezt:
-Mi van?-néztem rá.
-Riya?-suttogta, mire köpni-nyelni nem tudtam, és csak néztem a szőke srácra. Felpattantam a székemről és elmentem a boksz egyik távolabbi részébe és neki dőltem a falnak. Nem sokáig voltam egyedül.-Te vagy az?-nézett rám, mire lehajtottam a fejem és könnyek szöktek a szemembe, magam sem tudom miért. Visszanéztem Tommira és bólogattam, majd odaszaladtam hozzá és megöleltem.
-Tommi.-szipogtam.
-Riya! Úristen..-szorított magához.-De mégis..
-Ígérem, hogy a futam után mindent elmondok, oké? Csak ne mondd el senkinek, kérlek!-néztem rá.
-Nyugi, nem mondom.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Menjünk vissza, szurkoljunk Sebnek.-törölgettem le könnyeimet.
-Oké.-simogatta a hátamat, miközben sétáltunk vissza a többiekhez. Alig, hogy visszaértünk a képernyőn már is az egyik Red Bull volt a sóderágyban.
-Neee!!-kiáltottunk fel egyszerre a csapattal, amikor már láttuk, hogy Seb nem tud visszamenni a pályára. Szegény a múltkori futamon is technikai dolog miatt csúszott le az első helyről és most is. A csapat szomorú volt a kiesés miatt, de tudtuk, hogy a következő futam majd jobban sikerült. Néhány perc múlva Seb már a box utcában sétált, a riporterek letámadták egy-egy kérdéssel, amelyekre gyorsan válaszolt és jött is be hozzánk. Pár szót váltott a csapattal, aztán visszament egy hosszabb interjút adni. Nem sokkal később visszajött:
-Beszélhetünk veled?-pillantottunk Sebre Tommival.
-Persze.-mosolygott, majd kicsit elvonultunk.
-Öhm, Tommi rájött.-foglaltam össze tömören a mondandónkat.
-És hogy?-nézett Seb Tommira.
-A viselkedéséből, a mosolyából meg ilyenek. Régen azért elég sokat találkoztunk és beszéltünk, szóval már az első pillanattól kezdve gyanakodtam. Meg ahogy egymással viselkedtetek az is árulkodó volt.-összegezte a finn észrevételeit.
-Ez viszont azt jelenti, hogy sokkal jobban kell figyelnem.-válaszoltam.
-Igen.-vakarta meg a fejét a német.-Mindenesetre jó, hogy most már legalább előtted nem kell bujkálnunk.
-Fernandoval és Markkal pedig különösen vigyáznunk kell, mert ha én két nap alatt rájöttem, akkor ők még könnyebben rájöhetnek.-mondta Tommi.
-Ebben igazad van, de meg fogjuk oldani. Nem hagyom, hogy olyan könnyen rájöjjenek.-vágta rá Seb.-Most elmegyek interjúkat adni, utána megbeszéljük a dolgokat.
-Oké.-válaszoltuk Tommival.
-Viszont most már mesélj!-fordult felém.-Hogy kerültél Sebhez?
-Hát… elszöktem az esküvő előtt, hazamentem és összepakoltam két bőröndbe. Tudtam, hogy Jaimehez nem mehetek, mert napokon belül lebuknék, és nekem gondolkodnom kell még. Rögtön Seb jutott eszembe és reméltem, hogy Svájcban megtalálom és néhány napig ott lehetek nála, hogy átgondoljam a dolgokat. De aztán olyan jól kijöttünk egymással, hogy megbeszéltük addig maradok, amíg jól érzem magam.
-Hihetetlen vagy komolyan mondom.-nevette el magát.-Amikor anyukád bejelentette, hogy nem találnak sehol azt se tudtam, hogy mi lehet veled, de rohadtul aggódtam egészen mostanáig. Most meg majdnem két hónappal később közlöd velem, hogy te végig jól voltál, csak az esküvőd előtt megjött az eszed.
-Bocsi.-öleltem meg.-De muszáj volt eljönnöm, nem bírtam volna ki, ezt az egész esküvős dolgot..
-Meg van bocsátva, lényeg, hogy jól vagy. Viszont nem értem, ha nem akartad a házasságot, miért mondtál neki igent az eljegyzéskor?
-Akár Sebit hallanám.-idéztem fel azt a napot, amikor Sebbel beszéltük ugyanezt.-Hülye voltam és azt hittem megváltozik, de aztán az esküvő előtt néhány nappal rájöttem, hogy nem fog. De minden bizonnyal jól döntöttem.
-Pontosan, jól döntöttél. És egyébként a sulit abbahagytad?
-Nem, kérvényeztem, hogy tudjam neten folytatni, úgyhogy most így tanulok. Nyár elején lesz egy vizsgám, amire természetesen el kell mennem, az Madridban lesz.
-Remélem sikerülni fog.-mosolygott. 
-Én is, bár addig még sok dolog fog történni.
-Az biztos.. És most hányan tudják itt, hogy te vagy.. te?
-Forma1-en belül csak Seb és te. Rajtatok kívül még tudja Kimi, de más nem.
-Merész vagy, hogy bevállaltad.
-Tudom, de hiányzott az F1.
-Megértem, hisz három éve szinte minden futamon itt vagy.
-Bizony.-sóhajtottam.
Nem soká visszatért Seb és azt mondta, hogy végzett a szokásos futam utáni dolgaival, szóval fogjak egy taxit és menjek a szállodába, pakoljak össze és találkozzunk a repülőtéren, mert ilyenkor már hazamehet…
A hazaút hosszú és fárasztó volt, de Sebivel szokás szerint remekül elvoltunk. Szegényt kicsit vigasztalni kellett a futam miatt, de mindketten tudtuk, hogy megint nem az ő hibája volt a vezető pozíció elvesztése, hanem az autóé. A 17órás repülőút után kicsit fáradtan megérkeztünk Zürichbe, ahonnan még elutaztunk Baarba, úgyhogy mikor hazaértünk mindketten bevágódtunk a saját ágyunkba aludni…