16. rész

-Öt éve történt..-szipogtam.-Volt egy barátom, három hónapja jártunk, de hatalmas nagy volt a szerelem köztünk. Áprilisban volt a szülinapja és két barátjával kitalálták, hogy azon a  hétvégén elmennek az egyik srác szüleinek nyaralójába, ami egy nem messzi lévő tengerparti kisvárosban van. Elmentek egyik nap és mondták, hogy két nap múlva jönnek haza. Autóval mentek, csak az egyik srácnak volt jogsija, mert ő már 19volt. Aztán, amikor jöttek haza..-sírtam el magam megint.-…beléjük rohant egy teherautó. Mindhárman azonnal meghaltak. A rendőrök azt mondták, hogy a fiúk nem voltak ittas állapotban, viszont a teherautó sofőrje igen és az ő hibája volt a baleset…
-Jézusom! Ezt eddig nem is tudtam. És utána mi történt, hogy megtudtad?
-Épp otthon voltam, amikor a barátom anyukája telefonált anyának, aki elmondta nekem. Akkor nem lehetett velem bírni minden áron a baleset helyszínére akartam menni. De a szüleim tudták, hogy az semmit sem javítana a helyzeten. Úgyhogy magamra zártam a szobám ajtaját és hosszú órákig nem mozdultam ki, csak sírtam és sírtam. Pár héttel később kicsit összeszedtem magam és elmentem a temetésre, de már ha autóra néztem elbőgtem magam. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek ezek után... Ez ment hónapokig, anyuék és a barátaim már nem tudtak velem mit csinálni. Aztán egy napon beleütköztem Fernandoba és ahogy jobban megismertem elhívott egy futamra, de még akkor se voltam képes autók közelébe menni, úgyhogy elmondtam neki, miért utasítom vissza az ajánlatát. Megértette és hagyta a dolgot. De amikor újabb pár hónap múlva még mindig sírógörcsöm volt egy-egy autó láttán kijelentette, hogy ez így nem mehet tovább, és túl kell lépnem a történteken. Elhatározta, hogy elfeledteti velem a dolgot, legalább csak az autók terén. Beadtam a derekam és elmentem vele. Első nap megint szinte egész nap bőgtem, de szerinte ez segített. A futamra sikerült legyőznöm az érzelmeimet és hosszú idő után újra sikerült úgy kimennem az útra, hogy nem sírtam. Azóta ezek az autós dolgok elmúltak és látod már hiányzik, hogy ha nem vagyok ott egy-egy hétvégén. Minden évben kimegyek a volt barátom sírjához, mert az megnyugvást jelent számomra, és mivel most ez kimaradt, így kicsit jobban kikészültem, mint szoktam ezen a napon…-fejeztem be a történetet.
-Nem igazán bírom Fernandot, de nagyon jó döntés volt, hogy elvitt a futamra.
-Utólag már én is ezt mondom, de akkor nem tartottam jó ötletnek.
-Eddig ezt miért nem mesélted?-kérdezte egy ölelés után.
-Nem nagyon szeretem felemlegetni…-mondtam halkan.
-Igaz, hülye kérdés volt, bocsánat.-hajtotta le a fejét.
-Semmi baj.-pusziltam meg az arcát és a karkötőmet kezdtem el piszkálni.
-Ez mindig rajtad van.-nyúlt ő is az ékszerhez, mire bólogattam.
-Még attól a fiútól kaptam, akiről most meséltem. A tánc fellépésemre kaptam, hogy szerencsét hozzon. Azóta nem vettem le.
-Értem.-mosolyodott el.-Már akkor is táncoltál?
-Hú, bőven, hat éves koromba kezdtem.-mosolyogtam.
-És ezt is most tudom meg, chh.-vigyorgott.
-Úgy látszik neked még nem adtam le az önéletrajzomat.
-Miért másnak már leadtad?-kérdezte kíváncsian.
-Ami azt illeti még nem.-nevettem el magam.
Kicsit jobb kedvem lett, úgyhogy el kezdtünk vidámabb dolgokról beszélgetni. Este viszont olyan voltam, mint akit leütöttek. Úgy aludtam el Seb ágyán, hogy reggel nem tudtam, hogy kerültem oda – aztán rájöttem, hogy a dvd nézése közben csukhattam le a szemeimet. Arra ébredtem, hogy a napfény belesüt a szemembe, nem voltam már annyira álmos, így inkább felültem.
-Jó reggelt.-köszöntem mosolyogva Sebnek, aki mellettem ült és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki most kelt fel.-Te meg mikor keltél?
-Jó reggelt.-próbált kicsikarni magából egy mosolyt.-Félórája.
-Rossz kedved van?
-Hát, neked se lesz jó, ha elmondom, amit akarok.-nézett rám.
-Miért? Mi az?-kérdeztem aggódva.
-Terveztem, hogy tegnap elmondom, de mivel olyan rossz kedved volt elvetettem az ötletet…
-Oké-oké, csak mondd már, légyszi!-kérleltem.
-Rendben.-válaszolta.-Nem akarom körülírni, inkább röviden elmondom, de ne izgasd fel magad rajta.
-Sebi, mondd már!