Miközben az étteremig sétáltunk le a folyosón találkoztunk Fernandoval, aki épp telefonált:
-Nem, én sem tudok róla semmit.-mondta a mobiljába, majd intett nekünk, pontosabban csak Sebnek, hiszen én nem mutatkoztam be neki Ausztráliában.
-Nyugi.-suttogta Seb és megsimította a hátamat. Bizonyára érezte, hogy megremegtem a félelemtől és a lebukás veszélyétől. Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy olyan férfihez akartam hozzámenni, mint Fernando. Visszagondolva már azt sem értem, hogy miért vonzódtam hozzá olyannyira?! Alapjába véve csak egy újabb pasi, akire ugyanazok a jelzők illenek, mint több millió társára a földön. Hol a különlegesség benne? Persze ha például Sebre gondolok ezek a jelzők rá is illenek, de emellett ezer másik tulajdonságát is fel tudom sorolni, ami különlegessé teszi őt…-Mi az?-nézett rám, mikor beléptünk az étterembe.
-Semmi, csak elgondolkodtam.-néztem rá mosolyogva.
-Akkor jó, azt hittem van valami baj.-puszilt meg.
-Ha itt vagy semmi baj sincs.-bújtam hozzá.
-Reméltem is.-vigyorgott, majd leültünk egy asztalhoz.
A vacsora után elköszöntünk egymástól és mindketten mentünk a saját szobánkba. Másnap kezdődtek a szabadedzések. A délelőttit Jenson, a délutánit pedig Lewis nyerte. A pénteki napon minden zajlott úgy, ahogy szokott – legalábbis ami engem illet- semmi izgalmas nem történt. A hétvége gyorsan eltelt – gyorsabban, mint szokott. Az időmérőn a Red Bullok szokás szerint kibérelték az első két helyet, de ezúttal sem tudtak futamot nyerni. Seb a hatodik, míg Mark a nyolcadik helyen futott be a vasárnapi verseny végén.
-Nem, én sem tudok róla semmit.-mondta a mobiljába, majd intett nekünk, pontosabban csak Sebnek, hiszen én nem mutatkoztam be neki Ausztráliában.
-Nyugi.-suttogta Seb és megsimította a hátamat. Bizonyára érezte, hogy megremegtem a félelemtől és a lebukás veszélyétől. Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy olyan férfihez akartam hozzámenni, mint Fernando. Visszagondolva már azt sem értem, hogy miért vonzódtam hozzá olyannyira?! Alapjába véve csak egy újabb pasi, akire ugyanazok a jelzők illenek, mint több millió társára a földön. Hol a különlegesség benne? Persze ha például Sebre gondolok ezek a jelzők rá is illenek, de emellett ezer másik tulajdonságát is fel tudom sorolni, ami különlegessé teszi őt…-Mi az?-nézett rám, mikor beléptünk az étterembe.
-Semmi, csak elgondolkodtam.-néztem rá mosolyogva.
-Akkor jó, azt hittem van valami baj.-puszilt meg.
-Ha itt vagy semmi baj sincs.-bújtam hozzá.
-Reméltem is.-vigyorgott, majd leültünk egy asztalhoz.
A vacsora után elköszöntünk egymástól és mindketten mentünk a saját szobánkba. Másnap kezdődtek a szabadedzések. A délelőttit Jenson, a délutánit pedig Lewis nyerte. A pénteki napon minden zajlott úgy, ahogy szokott – legalábbis ami engem illet- semmi izgalmas nem történt. A hétvége gyorsan eltelt – gyorsabban, mint szokott. Az időmérőn a Red Bullok szokás szerint kibérelték az első két helyet, de ezúttal sem tudtak futamot nyerni. Seb a hatodik, míg Mark a nyolcadik helyen futott be a vasárnapi verseny végén.
A következő két hét azzal telt, hogy gondolkodtam. Nem tudtam, hogyan mondhatnám el anyuéknak, hogy hol jártam ebben a körülbelül 2,5 hónapban. Beállítsak a házunkba és mondjam, hogy „Sziasztok!” vagy hogy „Hello. Még mindig élek?” ?! Lehet, hogy nem kéne ennyit strapálnom magam azon, hogy mit mondhatnék nekik.
Holnap utazunk Spanyolországba Sebbel, a vasárnapi futamon már bizonyára mindenki tudni fogja, hogy nem Mollie King, hanem Riya Silber Rodríguez vagyok.
-Ne idegeskedj ezen!-ült le mellém Seb és a hátamat simogatta.-Inkább pakolj össze, mert nem leszel kész holnap reggelig.-pillantott az üres bőröndömre.
-Igazad van, tényleg pakolnom kéne inkább.-nyúltam a kikészítettem ruháim felé.-Ajj, de akkor is tiszta ideg vagyok. Mi van, ha mérgesek lesznek, amiért eljöttem? És, ha azt akarják, hogy beszéljek Fernandoval arról, hogy miért léptem le?-sírtam el magam. Igen, tudom, hogy az utóbbi hetekben bőgőmasinává változtam, de már nagyon hiányoznak a szüleim és a barátaim. Ráadásul az összes sírásomnak oka volt, ami nem egy szuper boldog életre utal.
-Minden rendben lesz! És a szüleid nem fognak rád haragudni, ebben biztos vagyok. De tudod, hogy én melletted állok, akármi van.-húzott magához.
-Te vagy az egyetlen pozitívum az életemben az utóbbi hónapokban.-bújtam hozzá, mire csak mosolygott. Elővette megint az a mosolyát, amitől azt hiszem lányok és felnőtt nők ezrei olvadnak el.-Na,azt hiszem tényleg pakolnom kéne.-pillantottam a bőröndömre.
-Ez egy remek ötlet, de szerintem ez most egyedül nem fog menni. Segítsek?-mosolygott.
-Nem kell, mert mész futni félórája mondtad.-vágtam rá.-Szóval menjél futni, és addig én összepakolok!
-Biztos?
-Igen, biztos.-mosolyogtam.
-Akkor elmegyek futni, maximum egy háromnegyedóra múlva jövök.-puszilt meg.
-Rendben.-kiabáltam utána, mert már kiment a szobából. Valószínűleg hétfőig maradunk, szóval elég sok ruhát kell bepakolnom, hogy elég legyen addig. Gondolná most sok pasi, hogy berakok egy nadrágot és mindennapra egy pólót és kész,de könyörgöm nőből vagyok, kell a dupla adag ruha! Bár azt hiszem Sebit még elcsábítóm az egyik kedvenc ruhaboltomba a hét valamelyik napján… A pakolással pont addigra végeztem, mire Seb visszaért. Elment zuhanyozni, addig összedobtam egy gyors vacsit. Ettünk, aztán én is elmentem tusolni. Kicsit tévéztünk este, de hamar átmentem a szobámba, mert ki akartam pihenni magam. Lassan három hónap után először megyek vissza Spanyolországba. Hihetetlen, hogy eddig bírtam a családom, a barátaim, a spanyol ételek és maga az ország nélkül. Kisebb koromban egy hetet sem bírtam ki a szüleim nélkül. Emlékszem, egyszer egy táborból haza kellett vinni már a második napon, mert annyira hiányoztak. Oké, tudom, hogy a héten leszek 22éves és már ennek a ragaszkodásnak el kellett volna múlnia, de mindig is családcentrikus voltam.
Másnap délelőtt megnéztem, hogy mindent elpakoltam-e, aztán taxival átmentünk Zürichbe, ahonnan indult a repülőgép…
Holnap utazunk Spanyolországba Sebbel, a vasárnapi futamon már bizonyára mindenki tudni fogja, hogy nem Mollie King, hanem Riya Silber Rodríguez vagyok.
-Ne idegeskedj ezen!-ült le mellém Seb és a hátamat simogatta.-Inkább pakolj össze, mert nem leszel kész holnap reggelig.-pillantott az üres bőröndömre.
-Igazad van, tényleg pakolnom kéne inkább.-nyúltam a kikészítettem ruháim felé.-Ajj, de akkor is tiszta ideg vagyok. Mi van, ha mérgesek lesznek, amiért eljöttem? És, ha azt akarják, hogy beszéljek Fernandoval arról, hogy miért léptem le?-sírtam el magam. Igen, tudom, hogy az utóbbi hetekben bőgőmasinává változtam, de már nagyon hiányoznak a szüleim és a barátaim. Ráadásul az összes sírásomnak oka volt, ami nem egy szuper boldog életre utal.
-Minden rendben lesz! És a szüleid nem fognak rád haragudni, ebben biztos vagyok. De tudod, hogy én melletted állok, akármi van.-húzott magához.
-Te vagy az egyetlen pozitívum az életemben az utóbbi hónapokban.-bújtam hozzá, mire csak mosolygott. Elővette megint az a mosolyát, amitől azt hiszem lányok és felnőtt nők ezrei olvadnak el.-Na,azt hiszem tényleg pakolnom kéne.-pillantottam a bőröndömre.
-Ez egy remek ötlet, de szerintem ez most egyedül nem fog menni. Segítsek?-mosolygott.
-Nem kell, mert mész futni félórája mondtad.-vágtam rá.-Szóval menjél futni, és addig én összepakolok!
-Biztos?
-Igen, biztos.-mosolyogtam.
-Akkor elmegyek futni, maximum egy háromnegyedóra múlva jövök.-puszilt meg.
-Rendben.-kiabáltam utána, mert már kiment a szobából. Valószínűleg hétfőig maradunk, szóval elég sok ruhát kell bepakolnom, hogy elég legyen addig. Gondolná most sok pasi, hogy berakok egy nadrágot és mindennapra egy pólót és kész,de könyörgöm nőből vagyok, kell a dupla adag ruha! Bár azt hiszem Sebit még elcsábítóm az egyik kedvenc ruhaboltomba a hét valamelyik napján… A pakolással pont addigra végeztem, mire Seb visszaért. Elment zuhanyozni, addig összedobtam egy gyors vacsit. Ettünk, aztán én is elmentem tusolni. Kicsit tévéztünk este, de hamar átmentem a szobámba, mert ki akartam pihenni magam. Lassan három hónap után először megyek vissza Spanyolországba. Hihetetlen, hogy eddig bírtam a családom, a barátaim, a spanyol ételek és maga az ország nélkül. Kisebb koromban egy hetet sem bírtam ki a szüleim nélkül. Emlékszem, egyszer egy táborból haza kellett vinni már a második napon, mert annyira hiányoztak. Oké, tudom, hogy a héten leszek 22éves és már ennek a ragaszkodásnak el kellett volna múlnia, de mindig is családcentrikus voltam.
Másnap délelőtt megnéztem, hogy mindent elpakoltam-e, aztán taxival átmentünk Zürichbe, ahonnan indult a repülőgép…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése