Sziasztok. :) Megint meghoztam a következő részt - ezt most elég rövid, úgyhogy ma este még felrakok egyet - mert holnap elutazok és csak jövő héten csütörtökön jövök haza. Szóval addig nem lesz friss, úgyhogy ezért is gondoltam ma kettőre. :) De akkor csütörtökig örülnék néhány kommentnek, csakhogy tudjam eddig mi a véleményetek a történetről. :$ Na, de akkor itt a 17. rész és délután/este felé hozom a 18.-at. :))
-Terveztem, hogy tegnap elmondom, de mivel olyan rossz kedved volt elvetettem az ötletet…
-Oké-oké, csak mondd már, légyszi!-kérleltem.
-Rendben.-válaszolta.-Nem akarom körülírni, inkább röviden elmondom, de ne izgasd fel magad rajta.
-Sebi, mondd már!
-Oké. Szóval Spanyolországban halottá nyilvánítottak.-jelentette ki. A hír hallatán köpni-nyelni nem tudtam. Halottá nyilvánítottak? De hiszen élek és virulok. Csak gyorsan kapkodtam a levegőt, miközben csak a takarót néztem.
-És ezt te honnan tudod?-kérdeztem percekkel később.
-Jaime mondta az időmérő után. De már korábban mondta, hogy a rendőrség keres Spanyolországban. Nem mondtam el, mert nem akartam, hogy magadba zuhanj, és szomorú legyél. Sajnálom!-fogta meg a kezemet. Nem tudtam erre mást mondani csak azt, hogy oké.
-Most mit csináljunk?-szólaltam meg újabb percek elteltével.
-Fogalmam sincs.-válaszolta Seb.
-És mit mondott Jaime miért nyilvánítottak… halottá?-tettem fel a bizarr kérdést.
-Ő sem tudja, de elvileg azért, mert túl sok helyen kerestek, túl sok ideig.
-Lehet, hogy… hogy el kéne mondanom, hogy élek és jól vagyok..-mondtam halkan, mire Seb bólogatott.
-A szüleidnek legalábbis muszáj lenne lassan, mert szerintem idegileg ki vannak készülve.-simogatta a kezeimet.
-Már én is.-sírtam el magam.
-Gyere!-tárta ki a karjait, hogy odabújjak hozzá. Amióta ismerem ezt a srácot tízből tíz alkalommal sikerült megnyugodnom, ha hozzábújtam. Én nem tudom, hogy milyen különleges képessége van, de eszméletlen, hogy akármikor meg tud nyugtatni.-Együtt kitaláljuk, hogy legyen, oké?
-Oké.-szipogtam.
Szinte az egész napomat azzal töltöttem, hogy gondolkoztam, hogyan mondhatnám el mindenkinek, hogy én vagyok én. Sebit is kikérdeztem, ő azt válaszolta, hogy jobb lenne, ha idegileg kicsit összeszedném magam, és utána mondanám, mutatnám meg ki is vagyok. Nem tudtam, mikor leszek kész rá, de minél előbb túl akartam lenni a dolgon. És azt hiszem ez az egész dolog Seb nélkül egyáltalán nem ment volna. Ha Ő nincs lehet, hogy már rég Fernando felesége vagyok. Seb valahogy mindig tudta mi a jó nekem, annak ellenére, hogy csak néhány éve ismerjük egymást. Amikor megismertem még egy fiatal fiú volt tele álmokkal és vágyakkal. Most pedig már kész férfi, aki határozott és ugyanúgy megvannak az álmai, mint eddig, de most már kész arra, hogy ezek ne csak álmok legyenek, hanem tettek. Hihetetlen kitartó ereje van és ezt nemcsak a Forma1-re értem, hanem hozzám is. Mióta beállítottam hozzá elég sok dolgot kellett elviselnie - például, hogy falazzon nekem. Régen csak haverok voltunk, aztán jó barátok, de azt hiszem azzal, hogy hozzáköltöztem és teljesen megismertük egymást a barátságunk új szintre lépett.
Másfél hét múlva már Kínában voltunk, hiszen a következő futam helyszíne az ázsiai nagy ország volt. Kicsit sikerült összeszedni magam azalatt az egy hét alatt, így teljesen nyugodtan utaztam Sebivel Kínába. Mivel Ausztráliában már sokan láttak minket együtt mászkálni és senki nem jött rá, hogy én Riya vagyok – kivéve Tommit - megmertük kockáztatni azt, hogy egy hotelben szállunk meg, ott ahol a többi pilóta is.
-Héjj, sziasztok.-köszönt vidáman Jaime.
-Szia.-mosolyogtunk Sebbel. A két fiú kezet fogott, aztán a spanyol megölelt.
-Hallottam beteg voltál.-mondta.
-Igen sajnos, belázasodtam. De már jól vagyok!-mosolyogtam.
-Helyes!-mosolygott.
-Most jöttél?-pillantottam a bőröndjére.
-Igen-igen, nemrég szállt le a gépem.-Kimérítő egy utazás Spanyolországtól Kínáig jönni.-tűnődött.
-Tudom.-vágtam rá rögtön.-Vagyis… gondolom… Svájcból is hosszú az út idáig, hát még Spanyolországból. Nahát össze-vissza beszélek.-pillantottam magam elé.
-Itt a bizonyíték arra, hogy az utazás kimerítő.-nevette el magát Seb.
-Igen.-nevetett Jaime is.-Most megyek, lepakolok, majd találkozunk. Sziasztok.-fogta meg a bőröndjét és tovább sétált a folyosón.
-Rendben, szia.-köszöntünk el tőle.
-Ahh, hiányzik Jaime.-motyogtam.
-Tudom.-ölelt meg a német.-A legközelebbi futamkor már úgy fogsz vele beszélni, mint Riya, nem pedig Mollie.-mondta halkan.
-Igen.-sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Gyere, menjünk vacsizni!-karolta át a hátamat.
-Oké.-bólogattam.
-Oké-oké, csak mondd már, légyszi!-kérleltem.
-Rendben.-válaszolta.-Nem akarom körülírni, inkább röviden elmondom, de ne izgasd fel magad rajta.
-Sebi, mondd már!
-Oké. Szóval Spanyolországban halottá nyilvánítottak.-jelentette ki. A hír hallatán köpni-nyelni nem tudtam. Halottá nyilvánítottak? De hiszen élek és virulok. Csak gyorsan kapkodtam a levegőt, miközben csak a takarót néztem.
-És ezt te honnan tudod?-kérdeztem percekkel később.
-Jaime mondta az időmérő után. De már korábban mondta, hogy a rendőrség keres Spanyolországban. Nem mondtam el, mert nem akartam, hogy magadba zuhanj, és szomorú legyél. Sajnálom!-fogta meg a kezemet. Nem tudtam erre mást mondani csak azt, hogy oké.
-Most mit csináljunk?-szólaltam meg újabb percek elteltével.
-Fogalmam sincs.-válaszolta Seb.
-És mit mondott Jaime miért nyilvánítottak… halottá?-tettem fel a bizarr kérdést.
-Ő sem tudja, de elvileg azért, mert túl sok helyen kerestek, túl sok ideig.
-Lehet, hogy… hogy el kéne mondanom, hogy élek és jól vagyok..-mondtam halkan, mire Seb bólogatott.
-A szüleidnek legalábbis muszáj lenne lassan, mert szerintem idegileg ki vannak készülve.-simogatta a kezeimet.
-Már én is.-sírtam el magam.
-Gyere!-tárta ki a karjait, hogy odabújjak hozzá. Amióta ismerem ezt a srácot tízből tíz alkalommal sikerült megnyugodnom, ha hozzábújtam. Én nem tudom, hogy milyen különleges képessége van, de eszméletlen, hogy akármikor meg tud nyugtatni.-Együtt kitaláljuk, hogy legyen, oké?
-Oké.-szipogtam.
Szinte az egész napomat azzal töltöttem, hogy gondolkoztam, hogyan mondhatnám el mindenkinek, hogy én vagyok én. Sebit is kikérdeztem, ő azt válaszolta, hogy jobb lenne, ha idegileg kicsit összeszedném magam, és utána mondanám, mutatnám meg ki is vagyok. Nem tudtam, mikor leszek kész rá, de minél előbb túl akartam lenni a dolgon. És azt hiszem ez az egész dolog Seb nélkül egyáltalán nem ment volna. Ha Ő nincs lehet, hogy már rég Fernando felesége vagyok. Seb valahogy mindig tudta mi a jó nekem, annak ellenére, hogy csak néhány éve ismerjük egymást. Amikor megismertem még egy fiatal fiú volt tele álmokkal és vágyakkal. Most pedig már kész férfi, aki határozott és ugyanúgy megvannak az álmai, mint eddig, de most már kész arra, hogy ezek ne csak álmok legyenek, hanem tettek. Hihetetlen kitartó ereje van és ezt nemcsak a Forma1-re értem, hanem hozzám is. Mióta beállítottam hozzá elég sok dolgot kellett elviselnie - például, hogy falazzon nekem. Régen csak haverok voltunk, aztán jó barátok, de azt hiszem azzal, hogy hozzáköltöztem és teljesen megismertük egymást a barátságunk új szintre lépett.
Másfél hét múlva már Kínában voltunk, hiszen a következő futam helyszíne az ázsiai nagy ország volt. Kicsit sikerült összeszedni magam azalatt az egy hét alatt, így teljesen nyugodtan utaztam Sebivel Kínába. Mivel Ausztráliában már sokan láttak minket együtt mászkálni és senki nem jött rá, hogy én Riya vagyok – kivéve Tommit - megmertük kockáztatni azt, hogy egy hotelben szállunk meg, ott ahol a többi pilóta is.
-Héjj, sziasztok.-köszönt vidáman Jaime.
-Szia.-mosolyogtunk Sebbel. A két fiú kezet fogott, aztán a spanyol megölelt.
-Hallottam beteg voltál.-mondta.
-Igen sajnos, belázasodtam. De már jól vagyok!-mosolyogtam.
-Helyes!-mosolygott.
-Most jöttél?-pillantottam a bőröndjére.
-Igen-igen, nemrég szállt le a gépem.-Kimérítő egy utazás Spanyolországtól Kínáig jönni.-tűnődött.
-Tudom.-vágtam rá rögtön.-Vagyis… gondolom… Svájcból is hosszú az út idáig, hát még Spanyolországból. Nahát össze-vissza beszélek.-pillantottam magam elé.
-Itt a bizonyíték arra, hogy az utazás kimerítő.-nevette el magát Seb.
-Igen.-nevetett Jaime is.-Most megyek, lepakolok, majd találkozunk. Sziasztok.-fogta meg a bőröndjét és tovább sétált a folyosón.
-Rendben, szia.-köszöntünk el tőle.
-Ahh, hiányzik Jaime.-motyogtam.
-Tudom.-ölelt meg a német.-A legközelebbi futamkor már úgy fogsz vele beszélni, mint Riya, nem pedig Mollie.-mondta halkan.
-Igen.-sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Gyere, menjünk vacsizni!-karolta át a hátamat.
-Oké.-bólogattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése