23. rész

Sziasztok. Még a rész előtt mutatok nektek valamit, azt hiszem már vagy két hete csináltam. Az unalom nálam mostanában videókat szül.. :D Úgyhogy csináltam egy röpke félperces videót, vagy inkább főcímet a történethez, mint ahogy az a nagy sorozatoknál szokott lenni. Akinek van kedve nézze meg! :) Bár tény, hogy nem ez lett életem legjobb videója, de nem is a tökéletességre törekedtem.. xd

És akkor a videó után itt van a következő rész is. :) Ha nem gond, most is örülnék néhány kommentnek.. :$ Az eddigieket meg nagyon szépen köszönöm. :) Valamint az ezer látogatót is! :) És boldogan közlöm, hogy végre megjavult a látógatómérős bigyuszkám. Hallelujaaa.. :D Puszi.(L)

Örültem, hogy végre beszélhettem anyával egy jót. Bár arról nem esett szó, hogy a továbbiaknak hogy legyen. Mert az egy dolog, hogy Sebivel mostantól bizonyára menni fogok a futamokra, de amikor nincs verseny, akkor hol legyek? Legyek otthon, mint régen vagy maradjak továbbra is Svájcban Sebastiannal? Őszintén szólva nem tudom, hogy melyik lenne a jobb. Sebi már az életem része és nem tudom, hogy milyen lenne úgy eltölteni napokat, hogy nincs mellettem. Hiányozna, hogy reggel meglássam kócos hajjal és kómás fejjel, és hogy egész nap vele legyek, és az hogy elmenjünk együtt futni stb.. De persze szívesen laknék újra a szüleimmel úgy, mint régen.
Talán fiatalok vagyok még ahhoz, hogy egyedül elköltözzek egy másik országba. De talán még se vagyok fiatal, hiszen majdnem férjhez mentem és az egy komoly döntés volt. Ráadásul az, hogy évekkel ezelőtt meghalt a barátom az is egy olyan dolog volt, amit nem hiszem, hogy sok korombeli lányt túl élt volna. Ha csak ezeket a dolgokat nézzük, akkor azt lehet megállapítani, hogy viszonylag hamar fel kellett nőnöm. Sebivel ilyen téren hasonlítunk. Neki is hamar fel kellett nőnie, hiszen fiatalon bekerült a Forma1-be. Ami azt jelentette, hogy folyamatosan utazgatnia kell és a családja nem kísérheti el mindenhova. Pár éve pedig Németországból is egyedül költözött el Svájcba…
Amikor apu és Seb visszaértek mondták, hogy vissza kell menni a rendőrségre, de ezúttal nekem is mennem kell velük, és vinni kell mindenféle papírt. Úgyhogy a két fiúval elmentem a rendőrségre, addig anya áthívta a testvérét és családját, köztük Luciát, az unokatestvéremet, aki tudta, hogy elszöktem. Közel egy óra volt, amíg végeztünk a rendőrségen. Mikor visszaértünk a házba anya mellett már ott voltak a legközelebbi rokonok. Miután köszöntem mindenkinek és bemutattam Sebit, Lucia is előkerült a konyhából.
-Lucia!!-futottam oda hozzá.
-Riya!!-ugrott a nyakamba boldogan.-Te óriási nagy szemét állat vagy, ugye tudod?-vigyorgott, miközben megjelentek az első örömkönnyek a szemében.
-Tudom, bocsi.-sírtam el magam én is örömömben.
-Hé.-pillantotta meg Sebit.-Seb!-ölelte meg boldogan a németet.
-Rég láttalak.-vigyorgott Sebi.
-Én is, de te hogy kerülsz ide?-vigyorgott Lucia, majd rám nézett.-Várj!-nézett továbbra is minket.-Ááá!-kiáltott boldogan.
-Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy normális vagy-e.-nevettem.
-Egy pillanat, van egy kis megbeszélnivalónk!-nézett a családra, majd behúzott a konyhába.
-Na, mi az?-néztem rá nevetve.
-Hol voltál te három hónapig?-kérdezte.
-Ö, Sebinél Svájcban.-válaszoltam.
-Szinte sejtettem!-mosolygott sunyin.-De várj, akkor te meg Seb most..?-vigyorodott el.
-Nem! Nem vagyunk együtt. Anyu is ezzel jött, de nem.-ráztam meg a fejem.
-Ahh..-hajtotta le a fejét szomorúan.-Kár!
-Megáll az eszem komolyan mondom. Beállítok egy jó baráttal és anyám és a 21éves unokatesóm is azt hiszi, hogy ő már a pasim.-nevettem.
-Csajszi, mi mást gondolhatnánk?-vigyorgott.-Egyébként csak 20 vagyok, május közepén leszek csak 21.-kacsintott. Mintha nem tudnám mikor van a drága szülinapja.
-Mondjuk azt, hogy csak a barátom.-vágtam rá.
-Oké-oké, de… na!-nevette el magát.-Akkor a lényeg, hogy nem vagytok együtt.
-Az a lényeg, hogy élek, nem?
-De az is, de ebben én voltam a legbiztosabb. Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy mikor kerülsz elő. De visszatérve a dologra: akkor tényleg nem vagytok együtt?
-Nem.
-De szeretnéd!-nyújtotta ki a nyelvét.
-Lucia, szállj már le a témáról, kérlek!-dőltem a konyha pultnak.
-Ez lesz az utolsó ígérem.-vigyorgott. Fiatalabb korunkban is mindig azzal próbált idegesíteni, hogy kérdezte kivel vagyok együtt. Miért lenne ez másként most, évekkel később?-Szóval örülnél neki, ha összejönnétek?
-Nem, mert ő csak egy barát.-vágtam rá néhány másodperces gondolkodás után.
-Aljas hazug!-csapott a vállamra, mire elnevettem magam.-Szereted?-kérdezte mosolyogva.
















Lucia