42. rész

Sziasztok. :) Először is szeretném megköszönni a több, mint 3000 látogatót! :) ♥ Nagyon örülök. *-*:D Másodszor, elgondolkodtam azon a dolgon, amit az előző részben írtam, amikor Riya olvasta azt a könyvet. Nos, azt csak én találtam ki, de amikor megírtam Riyából ezt a részt nem is gondoltam rá, hogy milyen jó kis történet kerekedhetne ki belőle. Nem bírtam magammal, úgyhogy a prológusát meg is csináltam. :)

Prológus

Sose fogom elfelejteni azokat a pillanatokat… Amikor megtörtént és ők már nem voltak velem többé. Egyedül maradtam. Amikor éjjeleket sírtam át és még se tudtam elaludni. Amikor azt hittem Te majd velem leszel, de Te mégis inkább a haverjaidat választottad. Amikor becsaptak azok, akiket a barátaimnak hittem. És amikor az egyetlen ember, akire mindig is számíthattam ténylegesen mellém állt és segített kilábalni minden rosszból, amit a hónapok alatt összeszedtem. Ő volt azaz ember, aki ráébresztett arra, hogy új életet kell kezdenem, de sürgősen. Csak ekkor értettem meg azt a mondást, amit oly sokan, oly sok embernek emlegetnek: „A bajban ismerszik meg az igaz barát.”. Ajánlom mindenkinek, hogy ezt jól jegyezze meg, mert soha nem tudhatja, mi következik a következő pillanatokban! Ahogyan én sem tudhattam...

És akkor itt a folytatás! Kiderül, hogy ki állt az ajtóban. ;D

-Hú.-dőltem hátra az ágyamon.

-Mi van csak nem elfáradtál?-támaszkodott az ajtónak a legszebb szemű spanyol.

-Jaime!!-kiáltottam fel és a nyakába ugrottam.-De hiányoztál!-szorítottam.

-Te is nekem, de ne fojts meg, ha lehet!-nevetett.

-Bocsi.-engedtem el nevetve-De hogy engedlek, két hete nem láttalak!-szorítottam meg megint.-Amúgy hogy jöttél be?-engedtem el megint.

-Anyukád beengedett.-vigyorgott és leült az ágyamra, még mielőtt megint megfojtogatom.

-Jaaa! Már azt hittem betörtél, és el akartál lopni, de hát nem.-legyintettem a kezemmel.

-Hülye.-húzott le maga mellé és összetúrta a hajamat.-Ha el akarnálak lopni, azt este tenném és nem délután.-nevetett.

Igen, ő kellett nekem! Egy jó barát, aki elfeledteti velem a problémákat, ha csak egy időre is. Jaime mindig tudta, mikor van a legnagyobb szükségem rá. Délután csak ő szórakozatott, aztán az este is nagyon jól telt, mert átjött Lucia is és hárman elhülyültünk. De még mindig ott volt előttem hat nap, amit át kellett vészelnem Seb nélkül. Mindennap beszéltünk telefonon, de az még se ugyanolyan, mint egy találkozás. Vasárnap lefixáltuk a másnapot. Alig vártam, hogy elindulhassak, de aludnom kellett egyet. Mivel Barcelonához nincs messze Valencia vonattal utaztam oda hétfőn. Fél háromra értem az állomásra, onnan pedig taxival mentem a reptérre. Seb gépe fél négykor érkezett én meg várhattam félórát. Ahogy telt az idő a szívem egyre gyorsabban vert és a lábam is egyre járt, miközben a széken ültem. Azt hiszem az volt életem leghosszabb félórája, örökké valóságnak tűnt. Amikor beért Sebi gépe megszólalt a telefonom, azt hittem ő hív, hogy hol vagyok, de a kijelzőn Fernando neve állt.

-Úgy látszik már neked is hiányzom.-pillantottam a mobilra és gyorsan felvettem.-Szia.

-Szia. Hogy vagy? Gondoltam felhívlak, mert már elég régen beszéltünk, eltűntél.

-Időre volt szükségem, de ezek szerint nem nagyon hiányoztam, ha csak most hívtál.

-Nem tudtam, hogy akarsz-e még beszélni velem a múltkori hoteles-leveles dolog miatt…

-Ezt nem telefonon akarom megbeszélni.-vágtam át magam a tömegen és közben azt figyeltem hol lehet az én szöszi németem.-Bocs, de most dolgom van, a pályán majd találkozunk. Szia.

-Oké, szia.-rakta le idegesen.-Hogy az a…!! Elrontottam!! Most hogy fogom megint visszaédesgetni magamhoz? Ah, tiszta hülye vagyok!-csapott a fejére.

-Bocs, Nando, de jelen pillanatban van aki sokkal fontosabb.-dobtam bele a táskámba a telefont. Amikor újra előre néztem megpillantottam Sebit. A bőröndömet ott hagytam és odaszaladtam hozzá.-Sebiii!-ugrottam a nyakába.

-Riya! De hiányoztál!-simogatott.-Soha többet nem engedem, hogy egy hétnél többet legyél távol tőlem.

-Nem lesz olyan!-bújtam hozzá.-Úristen, el nem tudom mondani mennyire örülök neked! És nagyon sajnálom a múltkori dolgot, nem akartam olyan dolgokat mondani és a futamot is…

-Én is hülye voltam és nem te voltál a hibás érte. De majd megbeszéljük, csak ne itt!-mosolygott. De hiányzott az a mosoly, és a gyönyörű kék szemei is, amiket semmi nem tud pótolni. Hihetetlen, hogy ennyi időt kibírtam nélküle, amikor Svájcban már akkor is hiányzott, amikor elment fürdeni.

-Itt vagy?-integetett a szemeim előtt nevetve.

-Hmm?! Persze.-ráztam meg a fejem és elkaptam a tekintetemet Sebről.-Csak olyan jó, hogy végre itt vagy!-mosolyogtam.

-Gyere ide!-húzott magához. Hosszú ölelkezések után célba vettük a szállodát, ahol bejelentkeztünk és már is elfoglaltuk a szobánkat. Kifaggattam, hogy mik történtek vele az elmúlt hetekben, majd én is elmondtam velem mi volt. A dolgainkat nem akartam aznap tisztázni, mert egyszerűen csak örülni akartam annak, hogy újra találkozhatunk. Úgyhogy a nagy beszélgetés másnapra maradt…

-Jó reggelt.-köszönt reggel, amikor kijött a fürdőből. Kómás fejjel ültem az ágyon, majd a takaró mögül intettem neki és visszadőltem az ágyba.-Úgy látom nagyon fitt vagy.-nevetett.

-Ja, teljesen, most rögtön végig futnám a maratont.-motyogtam, mire tovább nevetett. Pár perc múlva összeszedtem magam agyilag arra, hogy egynél több mondatot tudjak neki mondani.-Tudod mit álmodtam?-kérdeztem, válaszként megrázta a fejét.-Az első találkozásunkat, csak kicsit máshogy. Az álmomban nem volt ott Mark és Fernando… És fekete volt a hajad vörös tincsekkel.-magyaráztam nevetve.

-Jajj ne! Fekete hajam 13éves koromban volt, őrült időszak.-legyintett a kezével, miközben nevetett.-Amúgy emlékszel még arra, amikor először találkoztunk?

-Persze!-vágtam rá.-Fernando rábírt két szabadedzés közt, hogy menjünk át a Red Bull boxba, mert Marknak akar valamit mondani. Nekem meg semmi kedvem sem volt átmenni, mert tudtam, hogy megint az lesz, hogy leülök, és csendben végig hallgatom, amit beszélnek. Aztán átmentünk és pont Markkal beszéltél, utána Fernando bemutatott minket egymásnak, és míg ők beszélgettek mi is összebarátkoztunk…-idéztem fel az emlékeket mosolyogva.

-Pontosan.-vigyorgott. Kicsit később elmentem letusolni és átöltözni, utána lementünk reggelizni. Kaja után célba vettük az egyik tengerpartos strandot, ahol kicsit hülyültünk és fürdöttünk és el is telt a nap. Már ment le a nap, amikor rászántam magam, hogy mindent elmondok Sebnek, amit akarok.