36. rész

Hello bello! :D Nem fűzök most hozzá semmit sem. :) Jó olvasást és a későbbiekben mindenkinek szép álmokat! (L)

-Minden oké?-kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, én akartam választ kapni.
-Van még esély arra, hogy beszéljek Sebbel a rajt előtt?-kérdeztem idegesen. Látta rajtam, hogy valami fontos dologról van szó, de nem kíváncsiskodott. Ő is tudta, hogy muszáj lesz beszélnem a némettel.

-Gyere, hátha még nem ül az autóban!-fogta meg a kezem és a harmadik rajtkockáig futottunk. Sebi már az autóban ült, éppen koncentrált. Ilyenkor imádom őt nézni, de mérhetetlenül ideges szoktam lenni, ha éppen a képernyőn mutatják, amint éppen koncentrál. Becsukja a szemeit, és még párszor körbejárja a fejében a pályát – ez mindig eszembe jut. Ilyenkor tör rám az idegesség. Féltem őt. Oké, tisztában vagyok vele, hogy ezek az autók már nagyon biztonságosak és azt is tudom, hogy Seb az egyik legjobb – ha nem a legjobb – versenyző a mezőnyben. De akkor is féltem. A rajt és a rajt előtti percek számomra idegőrlőek – persze nem csak én vagyok ezzel így, de azt gondolom néha, hogy nálam idegesebb ember nincs a helyszínen. Én mindig öt-hat kör elteltével leszek kicsit nyugodtabb, egyébként az egész versenyt egy kellemes izgalommal és idegességgel nézem meg.-Már nem kéne zavarni.-fordult felém Adrian.
-Igen, tudom.-sóhajtottam fel nyugtalanul és csak remélni tudtam, hogy Seb semmi féle balesetbe nem keveredik és nem követ el hibát, miattam. Gondolkodni nem volt több időm, mert már az összes ember rohant a boxutcába, mert a felvezető kör következett. Azt hiszem életemben ennyit nem futottam még magas sarkúban – a hoteltől a pályáig, a pályán a Red Bull boxáig, onnan a rajtrácsra, majd onnan a boxutcába. Idegesen ültem le Tommi mellé a boxban. Végül a rajt jól sikerült, Seb megelőzte Lewist, amitől kicsit nyugodtabb lettem, de nem sokkal. A körök elteltével és a verseny végéhez közeledve úgy éreztem Sebnek sikerült – ha csak a verseny idejére is – kiverni a fejéből a veszekedésünket. Ám a 41. körben következett be az, amire senki sem számított. Sebi közel került Markhoz és behúzódott mellé az egyik egyenesben, aztán túl korán akart behúzódni elé vagy Mark nem akarta elengedni, így összeakadtak. A párharcból végül Seb jött ki rosszul. Az autója nem volt már jó ahhoz, hogy folytathassa a versenyt. A boxban mindenki a fejét fogta, én meg a sírás határán álltam. Seb sértetlenül szállt ki az autóból, de a mozdulatain látszódott, hogy el van keseredve és Markot is hibáztatja. Visszaérkezett a boxutcába, de amilyen gyorsan megérkezett, olyan gyorsan távozott is. A mérnökével váltott pár szót, aztán már is átment a motorhome-ba. Mindenki tudta, hogy ilyenkor hagyni kell őt, hogy lenyugodjon. Ezt csak a sajtósok nem vették figyelembe, úgyhogy Brittának kellett leráznia őket azzal a mondattal, hogy: Legyenek tekintettel a versenyzőre, Sebastian most nem fog interjút adni. Persze így is voltak olyanok, akik ezt nem vették figyelembe, de szerencsére a home-ba nem mehetnek be a sajtósok.

Legszívesebben elvonultam volna én is a világ elől, de nem tehettem, még beszélnem kellett egy fontos emberrel. Megvártam a futam végét és Christian Hornerhez rohantam.
-Tudom, hogy beszélned kell Sebbel és Markkal a versenyről, de előtte engem hallgass meg!-hadartam el, miközben mellette álltam. Alig tudtam visszafojtani a sírást.
-Rendben. Gyere, menjünk át az irodámba!-tette a kezét a hátamra és gyorsan átsétáltunk a motorhome-ban lévő irodájába.-Szóval?-ült le a székébe, közben én fel-alá sétáltam a kis helyiségben.
-Az én hibám az egész baleset.-kezdtem bele.
-Micsoda? Dehogy is!
-De, az enyém, érted?-sírtam el magam.
-Nem, nem egészen értem.-állt fel a székéből.-De most nyugodj meg és higgadtan mondd el!-ölelt meg. Kicsit olyan volt mintha ő lett a jó tündér, akinek mindent el lehet mondani. Vagy mintha a bátyám lett volna arra az időre.

-Reggel összevesztem Sebbel azon, hogy… mindegy ez most nem lényeg! Összevesztünk és mindketten felidegesítettük magunkat. Én bezárkóztam a fürdőbe és vártam, hogy eljöjjön. Aztán én is kijöttem a pályára, de addigra tudatosult bennem, hogy Sebivel muszáj lesz beszélnem. Tudtam, hogy idegesíteni fogja a dolog és nem akartam, hogy így versenyezzen. Aztán mire kiértem már az autójában ült. Utána meg a futamon megtörtént az, aminek nem kellett volna.-mondtam el kicsit nyugodtabban és érthetőbben.-Én nem élem túl, ha emiatt fogja elveszíteni a bajnokságot.
-Ugyan, hisz’ még rengeteg futam van hátra.
-És, ha az itt meg nem szerzett pontokkal nyerné meg a bajnokságot?!
-Nyugodj meg, nem ezeken a pontokon fog múlni.-mosolyodott el.-Ráadásul nemcsak ő hibázott, hanem Mark is. Mindkét sráccal beszélnem kell. És már amúgy is volt valami a levegőben a két srác között. Sose voltak igazán oda egymásért. De hát nem is kell, hogy imádják egymást, hiszen valamilyen szinten csak ellenfelek.
-Igen.-sóhajtottam.-Na, csak ennyit akartam.
-Örülök, hogy elmondtad.-mondta nyugodtan.
-Ha Sebbel nem tudtam beszélni, legalább neked sikerült elmondanom, hogy megbántam a veszekedést. És ígérem többször nem fogok vele összeveszni, versenyhétvégekor pedig biztos, hogy nem.
-Azért ennek tényleg örülnék.-motyogta az orra alá.
-Nyugi, jó leszek!-indultam el az ajtó felé.-Csak sikerüljön tisztáznom vele a dolgot.
-Pár óra és lehiggad, utána rendezitek a dolgot.
-Bár olyan egyszerű lenne..-sóhajtottam.