Hoppá! Díj, díj hátán! :D Nem szeretnék mindenkinek külön írni, úgyhogy inkább most egyszerre szeretném megköszönni mindenkinek, hogy gondolt Rám! :) Édesek vagytok. :)<3
És, amiért ilyen tündériek vagytok itt a következő rész. ;) Ja és mindenekelőtt: az edzésen és az időmérőn hajrá Seb!;)♥♥
-Oké, megpróbálom érthetően megmondani, mit akarok.
-Nos, erre várok már egy pár perce.-motyogta halkan.
-Szóval, már egy ideje van bennem egy olyan dolog… dolog? Ez így nem jó.-csaptam a combomra.-Van bennem egy olyan… érzés, amin nem tudom túltenni magam. És nem akartam elmondani, mert nem voltam benne biztos, de ez a néhány hét segített abban, hogy rájöjjek. Szóval, azt hiszem több vagy nekem, mint egy egyszerű jó barát…-sóhajtottam.-Igen, kimondtam. Bravó Riya!-motyogtam magamnak és megveregettem a vállamat, amin Seb nevetni kezdett. Csak remélni tudtam, hogy nem azokon a mondatokon nevet, amiket összeszenvedtem neki.
-Vállon veregetted saját magad, gratulálok.-nevetett halkan.
-Jól van már!-vágtam rá a kezére.-Rohadt nehéz volt.
-Nekem könnyebb lesz elmondanom. Ugyanezt érzem.
-Micsoda?
-Hát nem tudom, hogy csoda-e…-vakargatta a fejét.
-Te elintézed két szóval én meg szenvedek azzal, hogy rakjam össze a mondataimat?
-Részleteket kérsz?
-Hát igen.-vágtam rá.
-Mikor betoppantál februárban még csak szimplán barátként tekintettem rád, de aztán hogy titokban tartottuk ezt az egész dolgot és eljöttél a futamokra minden megváltozott. Aztán Barcelonában volt az a kis dolog a próbafülkében…Még nem mondtam, de jól csókolsz.-tette hozzá halkan az utolsó mondatot nevetve.-Szóval…-folytatta.-Ott még jobban beléd estem. Így most már azt is tudod miért idegesített fel ennyire a Fernandos dolog…-foglalta össze röviden, amit szeretett volna.
-Szóval azt akarod nekem mondani, hogy…
-Igen, szeretlek!-állt meg velem szemben.
A szívem ezen szó hallatán egy pillanatra megállt, aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy ezt tényleg kimondta-e vagy csak képzelődtem. Csak Seb gyönyörű, csillogó kék szemeit néztem, aztán megsimítottam az arcát.
-Sebi, nem tudom, mit csináljak. Össze vagyok zavarodva. Én nem tudok most belevágni egy új kapcsolatba, még nem megy.
-Tudom.-fogta meg a kezeimet.-Nem is kell! Én várok rád!-bólintott mosolyogva és megölelt.
-Te egyszerűen tökéletes vagy.-nyomtam egy puszit az arcára és a fejemet a vállára hajtottam.
-Csak egyet ígérj meg nekem!
-Még pedig?-emeltem fel a fejem és újra a szemébe néztem.
-Mielőtt átfutna az agyadon az, hogy Fernandoval újra találkozol, gondold át miket tett veled!
-Átfogom, nyugi. De ez a beszélgetés most sok mindent megváltoztatott.-hajtottam vissza a fejem a vállára. Alig tudtam felfogni, hogy végre elmondtuk egymásnak, amit – ezek szerint – már jó ideje titkolunk. Néhány perc múlva végig gondoltam, hogy is cselekedtem, elkezdtem nevetni.
-Mi az?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Most jöttem rá, hogy úgy viselkedtem az előbb, mint egy óvodás. El akartam neked mondani, erre elfutok, hogy felejtsük el.-magyaráztam nevetve.
-Hát, tény, hogy kicsit meglepő viselkedés volt.-nevetett.
-Gondolom milyen hülyének, nézhettél…
-Oh, nyugi, nem ez volt az első alkalom, hogy annak néztelek!-legyintett a kezével, miközben édesen nevetgélt.
-Szemét!-löktem el magamtól nevetve. Kicsit még beszélgettünk a parton, aztán visszamentünk a hotelbe. A strandra nem vittem a mobilomat, de a hotelben rögtön megnéztem: 3 nem fogadott hívás várt Luciától.
-Szia!-hívtam vissza.
-Szia! Na végre! Már azt hittem valami baj van!
-Bocsi, csak tengerparton voltunk és nem vittem a telefont.
-Jól van, elnézem Neked! Na és csak ketten voltatok?
-Nem drága, a strandon még voltak páran.-nevettem.
-Ajj, azt gondoltam.-nevetett.-De hogy…
-Igen, ketten voltunk.
-És?
-És?-nevettem, miközben Seb leült mellém az ágyra.
-Hát volt valami?
-Nem akarom fényezni milyen aranyos volt, mert itt ül mellettem.-néztem Sebire.-De amúgy miért is hívtál?
-Sebaj, majd élőben elmondod mi volt! Ö, azért, hogy mégis tudok menni a hétvégére.
-De jó! És melyik nap jössz?
-Ma kedd van, ugye?...Ja, igen! Csütörtök délutánra ér be a vonat, majd megcsörgetlek, ha elértem a szállodához.
-Oké-oké. De örülök, hogy jössz!
-Én is örülök, hogy megyek.-nevetett fel.-De most mennem kell, majd beszélünk. Szia. Puszi. Ja és puszilom Sebit is!
-Átadom. Szia, puszi.
-Mégis tud jönni?-kérdezte Seb.
-Igen, csütörtökön jön.-mosolyogtam.-Ja és puszil.
-Én is őt.-vigyorgott. Szívesen figyeltem volna még őt, de megint megszólalt a telefonom, ám ezúttal nem Lucia hívott, hanem Fernando.
-Fernando az… Felvegyem?-néztem Sebre.
-Te tudod.-nyomott egy puszit a homlokomra és ledőlt az ágyra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése