Sziasztok. Gondoltam felrakom a legutolsó részt... :) De! Legelőször is nagyon köszönöm minden kedves olvasónak, aki mind a hetvenhárom rész alatt velem volt és köszönöm mindenkinek, aki megszánt engem pár sorral az elmúlt néhány hónapban. :) Az utolsó rész kivételes és különleges is, hiszen ez az egyetlen, mely Sebastian szemszögéből íródott... de többet nem mondanék róla, tessék elolvasni! :)
Tisztában vagyok vele, hogy sokat kell még fejlődnöm minden téren, de szívesen fogadok véleményeket (mind pozitívat, mind negatívat) az utolsó részről és az egész történetről is. Ezzel is segítenétek eligazodni nekem ebben a bonyolult és sok ötletet tartogató fantáziabirodalomban. :)
Remélem a következő történet közben is számíthatok rátok. :) Puszillak titeket.♥
Sebastian szemszögéből
Nem tudtam, miért akart máris búcsúzkodni, hiszen még olyan fiatal. Miért akar egy boldog világból máris elmenni? Miért akar egyedül hagyni? És miért nem akarja elfogadni, hogy neki itt még helye van? Ezek a gondolatok mind megfordultak az ő fejében is, láttam rajta. Ekkor értettem meg és ekkor kaptam választ a kérdésekre. Nem akart elmenni, nem akart egyedül hagyni, tudta, hogy van helye itt, csak nem tudott ellene tenni. Az ereje elhagyta, akármennyire is próbálkozott. Érezte, hogy már nem bírja, ezért kezdett búcsúzkodni.
A könnyeim még nagyobb utat törtek maguknak, már alig láttam tőlük. Csak fogtam a kezét és próbáltam kicsikarni magamból egy mosolyt, hogy ne aggódjon, és majd én megvédem. De hogyan? Hogyan tudnám megvédeni őt a fájdalomtól? A szavak és az érintések itt már nem segítenek.
-Nagyon szeretlek!-suttogtam és megpusziltam a kezeit, majd elkezdtem simogatni.
-Seb…-próbálta kicsikarni magából a szavakat.
-Ne erőlködj, még pihenned kell!-mosolyogtam.
-Örökké szeretni foglak!-mondta ki alig érthetően, de én teljesen értettem. A gyönyörű gesztenyebarna szemei lecsukódtak és a gépek idegesítő hangon kezdtek el zörögni. A hang nem a fülemet, hanem a szívemet zavarta. Elengedtem a kezét és ordítva rohantam ki a folyosóra segítségért. Két orvos és két nővér is beszaladt a szobába és az életmentő készüléket kapták a kezükbe.
Talán még nem késő. Az nem lehet, hogy elkéstünk. Nem hagyhat itt.
Tétlenül álltam az ajtóban és csak figyeltem őket. A könnyeimtől nem láttam semmit. És mivel segíteni sehogy sem tudtam az emlékek futottak át az agyamon.
A megismerkedés; a beszélgetések; az, amikor beállított hozzám tavaly egy halom bőrönddel; az első csókunk a próbafülkében; a folyamatos érzelemváltozásai… A szüleimnek való bemutatás; a közös bulik; a hatalmas nagy mosolya; a gyönyörű szemei, amikkel nap, mint nap rám nézett; a hülyébbnél hülyébb mondatai; a versenyhétvégéken való támogatása; az első… igen, AZ!; az utolsó csók; az utolsó mosolya; az utolsó együtt töltött éjszaka, amikor boldogan nevettünk és nem tudtam, hogy másnap reggel mi vár rám.
A könnyeimmel továbbra sem bírtam. Az ajtónak támaszkodva sírtam, mint egy hároméves kisgyerek, aki először lép be az óvodába és fél az újtól. Féltem, hogy mi lesz velem, ha végleg elveszítem Őt…
Az egyik nővér zökkentett vissza a valóságba:
-Kérjük fáradjon ki a kórteremből.-nyitotta ki az ajtót.
-Itt akarok maradni.
-Elhiszem, uram, de kérem!-és ebben a pillanatban óvatosan kitolt a kórteremből.
-Vele akarok maradni.-pillantottam be az ajtón lévő kisablakon. Még mindig újraéleszteni próbálták.-Ugye rendbe jön?
-Mi mindent megteszünk.-simította meg a vállam és visszament. Nem tudtam mást tenni csak tovább sírtam. Néhány másodperccel később megjelent azaz ember a folyosón, akiről tudtam, hogy igaz barátom. Tudta, mikor kell jönnie.
-Seb.-szólalt meg aggódva, amikor meglátott. Beletúrtam a hajamba és megráztam a fejemet.-Seb.-szólt újra és éreztem a hangján, hogy ő is mindjárt elsírja magát. Szorosan megölelt.-Hogy van?-kérdezte.
-Beszéltem vele, azt hittem végre jól lesz, aztán… becsukta a szemeit és…-mutattam az ajtóra.
-Éreztem, hogy van valami.-túrt a hajába és benézett a kis ablakon.-Istenem.-jelentek meg az első könnyek az ő szemében is.-Borzalmas őt így látni. Mindig olyan életvidám volt, most meg…
-Kimi, én meg fogok őrülni, ha …
-Nincs ha! Riya nem fog… nem fog… meghalni. Ilyen nem lesz! Még nem! Majd 100 év múlva, de nem most, érted?
-De nézd meg…-ekkor megláttam, hogy az orvosok és a nővérek megindultak az ajtó felé. Arrébb álltunk, de alig kaptam levegőt. Megálltunk Kimivel egymás mellett és egyszerre kérdeztük:
-Hogy van?
-Amit tehettünk, azt megtettük…-a szívem egy pillanatra megállt és tátott szájjal vártam a mondat folytatását.-…és úgy tűnik sikerrel.-közölték egy apró mosollyal az arcukon.-Nehéz volt, de sikerült.
-És most nincs kómában, ugye?-kérdezte Kimi aggódva.
-Nincs, de sok-sok pihenésre van szükségre.
-Bemehetek hozzá?-kérdeztem, miközben folyton az ablakon át kukucskáltam, nem bírtam magammal.-Kérem! Szükségem van rá, és neki is rám.
-Jól van, menjenek, de csak halkan, nehogy felébredjen.-mosolygott az egyik orvos.
-Köszönöm.-szorítottam meg a kezét és máris bent voltam.
-És teljesen fel fog épülni, ugye?-kérdezte a finn.
-Úgy tűnik igen. Annak ellenére, ami most történt az állapota máris sokkal jobb, mint tegnap. A szíve már egyenletesen ver. De még sok vizsgálat van hátra.
-És leghamarabb mikor jöhet haza?
-Ezt nagyon nehéz most megjósolni. Ha semmilyen komplikáció nem lép fel, akkor két, maximum három hét.
-Rendben, köszönjük.-vágta rá Kimi és ő is bejött.
-Ilyet többet ne csinálj.-simogattam a kezét óvatosan.
-Kicsilány.-jött oda Kimi is és ő a másik kezét kezdte simogatni.-Nagyon ránk ijesztettél.-puszilta meg a kézfejét. Néhány percig csendben ültünk, aztán Kimi az ablakhoz sétált és megnézte a várost.
-Jenni merre van?
-El kellett mennie Finnországra egy szépségversenyre zsűrizni. Nem akart, de mondtam, hogy menjen nyugodtan… Kiderült miért akart elmenni Riya?
-Ki.-válaszoltam tömören és odasétáltam mellé. Az arcán láttam a kíváncsi tekintetet, de nem akartam neki elmondani, inkább előkerestem Riya naplóját és kinyitottam hátul. Tudtam, hogy Riya őt is beavatná így, hogy már én is tudom.
-Hogy ez a Mark mekkora egy szemét, köcsög fajzat.-szitkozódott finnül, aztán egyet visszalapozott a kedvesem naplójában és a szája másodperceken belül tátva maradt.
-Mi az?-kaptam ki a kezéből a kiskönyvet, de ő hamarabb választ adott.
-Riya leírta, hogy megtudta Marktól, hogy ő okozta a kisebb baleseteidet az első Pirelli teszteken Abu Dhabiban, a bajnokság után. Nem hiszem el, hogy ez a hitvány alak még erre is képes volt.-kikapta a kezemből a naplót, felvette a kabátját.
-Hova mész?-kérdeztem idegesen.
-Seb, a rendőrségre! Nem hagyom, hogy a legjobb barátom és barátnőm életét tönkretegye ez a mocsok. Először a rendőrségre, aztán az FIA székhelyére. Elintézem, hogy börtönbe jusson és hosszú távon ne versenyezhessen.-rohant ki a kórteremből.
Mindig is szerettem a hirtelen felindulásait, de ez tetszett a legjobban. Jól jön egy ilyen barát, mint ő. Most egy gondot is levesz a vállamról és teljes mértékben Riyára tudok koncentrálni…
Két hét múlva…
-Minden megvan kicsim?-kérdeztem, miközben az ajtóban álltam.
-Persze szívem, csak menjünk már. Unom ezt a helyet!-mosolygott.-Szeretlek.-nézett rám.
-Én még annál is jobban.-csókoltam meg és előre engedtem az ajtón. Lent a bejáratnál már Kimi várt minket az autójával, bepakoltuk a bőröndöket és elindultunk haza.
Két hét alatt Riya teljesen felépült – illetve még mindig sok pihenésre volt szüksége, de hazaengedték. A balesetére már csak egy kis heg emlékeztetett a bal felkarján.
A kórházi léte alatt rengetegen meglátogatták, talán ez is segített neki a gyors felépülésben - bent volt a családja, az én családom és a komplett mezőny is. Még Fernando is tiszteletét tette, aki bocsánatot kért mindenért, amit elkövetett - ezzel nekem is bizonyította, hogy elfogadta, hogy együtt vagyunk Riyával.
Kiminek lehettünk a leghálásabbak, hiszen elintézte, hogy Webber jó pár évig ne versenyezhessen és szerzett neki néhány rendőrségi tárgyalást is.
Ami miatt viszont kicsit szomorúk voltunk, az a baba volt. Sajnos nem élte túl a megpróbáltatásokat, de erre lehetett számítani, így próbáltuk nem bele élni magunkat. Most pedig megint legjobb barátomat, Kimit kell szóbahoznom, aki megint kicsit vidámabbá tett minket ezek után: Skacok, semmi baj! Ha rajtatok múlik, szerintem hamar meglesz a kicsi Riya vagy kicsi Sebi.
Most izgatottan várjuk a 2011-es idényt - illetve az első teszteket - és az új csapattársamat, Jaimet, aki a Toro Rossotól jön át a nagycsapathoz, hozzánk a Red Bullhoz.
Én pedig készen állok arra, hogy újra szembe szálljak a többiekkel és megint én lehessek az, aki megnyeri a világbajnokságot.
De novemberig még sok izgalom vár ránk, amiből talán megint egy könyvet lehetne írni, de azt a történetet majd más fogja megírni…
10 megjegyzés:
szia.
igaz hogy twitteren már leírtam hogy nagyon jó lett a rész, de itt is leírom... :D
örülök hogy a végére minden jóra fordult, és Riya is jól lett :D
nagyon szerettem a történetet, mindig volt valami érdekes, izgalmas új dolog benne ((:
remélem hogy a következő történetedet minél hamarabb olvashatjuk :D
kíváncsian várom azokat is, és gratulálok ehhez a történetedhez!!
puszii.
Szia. Igaz, hogy én meg már ott válaszoltam, de akkor ide is válaszolok. :D
Még egyszer nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és, hogy írtál, nagyon sokat jelent nekem a visszajelzés. :) És még mindig hihetetlenül örülök, hogy tetszett. Jó érzés tudni, hogy amit csinálok az nem felesleges és tetszik valakinek. :)♥
Puszi.♥
Nikiiii*-*♥
Mikor megláttam,hogy ez az utolsó rész elhatároztam,hogy nem fogok sírni..de neked megint sikerült azt,amit eddig csak keveseknek: megríkattál. Komolyan mondom,ennyire friss részeket nem vártam soha,mint a te történetednél:)Ráadásul szerény személyedben egy nagyon jó barátra találtam,aki ugyanolyan idióta,szétszórt és béna,mint én:D♥ Imádtam minden részt:)) És csak biztatni tudlak,hogy még sok sok ilyen csodálatos történetet írj,mert sokan megirigyelhetnék a tehetséged*-* Eszméletlen jól írsz,és úgy csavarod a dolgokat,hogy csak pislogok.:) Még egyszer köszönöm,hogy olvashattam a történeted,mert sok mindent tanultam belőle,de főleg egy nagyon fontos dolgot: Nem mindenki az,aminek látszik...:) Izgatottan várom a következő agyszüleményed:D És remélem tudod,hogy nem csak most,hanem a későbbiekben is melletted állok majd,bármiben Csajszi!:)) Imádlaak*-*♥
Sok sok puszi: Mercii;)
Na, szép, ez a komment meg engem siratott meg. *-*♥
Azt se tudom mit írjak... Nagyon szépen köszönöm!♥ Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett és, hogy ezáltal megismerhettelek. Az biztos, hogy egy nagycsomó dologban hasonlítunk (úristen, mennyiben!XD) és az is tuti, hogy én is nagyon imádlak.:P♥♥♥
Én is melletted állok mindenben, ez alap dolog! :)♥
Remélem tetszeni fog a következő és köszönöm, hogy olyan sokszor kommenteltél.♥
Puszillak♥♥♥
Úristen..hát nehéz megszólalni..azok után hogy az lején levegőt is elfelejtettem venni mikor olvastam azokat a sorokat...azonban örülök hogy ez lett a vége még ha könnyek is gyűltek a szemembe...a 2011-es évet illetően pedig megtörtént amit vártunk..és remélem tőled is kapjuk amit várunk..egy következő és csodás történetet..♥ Igaz nem sokszor írtam komit..de mégis itt voltam és olvastam minden egyes részt..és rosszul hiszed hogy fejlődnöd kell..úgy vagy csodás író ahogy..a történet pedig úgy volt csodás ahogy te...ez nem vitatéma...könyörögve kérlek folytasd az írást...és hozz nekünk egy legalább ilyen szuper történetet.^^*-*
Puszíí:$ebitaa
Jaj, neked is nagyon-nagyon szépen köszönöm. :)♥♥♥ Remélem, hogy a következő is tetszeni fog és nem fogok csalódást okozni. :) Az írást pedig nem fogom abbahagyni, mert egyszerűen már nem tudok nélküle élni. :)
Puszi.♥
Szia!<3
Bevallom őszintén,a Miss Nortn és a Csillogó Cirkusz történet után azt hittem,hogy ez a történet sem lesz happy end,de mikor elolvastam,elsírtam magam annyira jó lett:D
Szerintem hihetetlenül tehetséges vagy,de ezt már sokszor leírtam neked:)
jól tudod csavarni a dolgokat,főleg a vége felé:Pazt hittem megörülök,mikor Ria elment,mikor balesete lett,akkor meg már azon volta,hogy felkötöm magam:S
de szeretném nagyon megköszönni,hogy így fejezted be <3 talán erre a történetre mondhatom,hogy a kedvencem az összes közül amit olvastam:)
remélem nem untattalak ezzel a kis kommentel,és NAGYON remélem,hogy nem hagyd abba ezt az írást,és hogy még olvashatok tőled Sebastianos történetet:D
puszi<3
p.s.: SEB FOREVER!<3
Szia. :)♥
Na, akkor én meg bevallom őszintén, hogy eredetileg nem happy end-et akartam. Megírtam két változatot a végére: ezt, amit Ti is olvashattatok és egy szomorút. Megmutattam egyik legjobb barátnőmnek és azt mondta a happy end méltó befejezése lenne a történetnek, úgyhogy ezt választottam, de beláttam, hogy tényleg jobb így. :)
Úristen, dehogy untatsz, sőt! :) Neked is hatalmas nagy köszönettel tartozok a kommentekért. :)♥ És nagyon-nagyon sokat jelent, hogy ennyire megszeretted a történetet. :)
És pontosan: Seb Forever. ;)♥
Puszi.♥
Szia!
Hát elértem ide is! Atya ég! Imádom vagyis imádtam vagyis nem tudom hogy fogalmazzak a történetet!
És ez az utolsó rész! Ez pedig valami hihetetlenül szuper lett! Azt megállapítottam, hogy remekül fogalmazol és nagyon nagyon át lehet élni az egész történetet! Ez az utolsó rész pedig könnyet csalt az én szemembe is! Pedig én már átéltem egy két dolgot, és én is írtam már az én történetembe is olyan részeket mely könnyeket csalhat az emberek szemébe, de most neked is sikerült! Eszméletlen volt és már nem is tudom mit írjak!
Ezek után nagyon kíváncsi leszek a másik sztorira! Egy dolgot sajnálok nagyon, hogy nem olyan régen találtam csak meg az oldalt és tegnap jutottam el odáig hogy befejezzem. Sokszor lefekvés előtt a tv nézés helyett inkább ezt olvastam és nem bánom! Egy nagyon jó történetet találtam!
Puszi
Zsömi
Szia. :)
Hú, neked is nagyon-nagyon nagy köszönettel tartozok, hogy elolvastad és, hogy ilyen szépeket írtál. :) Nagyon örülök, hogy tetszett és annak is, hogy sikerült elérnem azt, hogy könnyeket csaljak a szemedbe (nem gondoltam, hogy ez bárkinél is sikerülni fog). Remélem a következő is legalább ennyire fog tetszeni. :)
Puszi.
Megjegyzés küldése