51. rész

Sziasztok. Nem tűntem ám el, bármennyire is úgy látszik. Legelőször is nagy bocsánat azoktól a drága íróktól, akiknek mindig szoktam írni, csak most elég sok dolgom - legfőképpen tanulnivalóm volt - ami megnehezíti a dolgomat a mai napig - és még jó pár hónapon keresztül így fog ez menni. :/ Szóval, mindenkinek szeretném itt és most elmondani, hogy abban a néhány kis percemben elolvastam a folytatásokat és mind - egytől egyig - egyre izgalmasabb és az össze folytatását nagyon várom már! :D De hogy Ti se maradjatok olvasnivaló nélkül itt a folytatás. :) És előzetesen annyit elmondok, hogy azzal a történettel nagyon jól haladok, amelynek prológusát már Ti is olvashattátok itt. Legjobb barátnőm szerint nagyon jó és könyvként is el tudná képzelni, nos én ezt még nem mondanám el róla, nem elég kiforrott, de majd ha akarjátok Riya után publikálom.. :) És még egy bocsánat a hosszú, unalmas szövegelésért, legközelebb rövidebb leszek.:$ Puszillak Titeket.♥

Az agyam és a szívem folyamatos harcot vív egymással. Mindkettő tudja, hogy Sebastiannál jobb embert a világon sem találnék, de egy kisrészem még mindig Fernandot akarja. Ezt a kisrészt pedig le kell küzdenem valahogy. Csak tudnám, hogy…

Lerogytam az ágy szélére és Sebre pillantottam, majd a kezeimre, amelyek a combomon hevertek.

-Tudom.-guggolt le elém és simította a kezeimet.

-Micsodát?

-Azt, hogy még mindig szereted.

-Seb… nem… én… nem.-dadogtam.

-De igen.-ült le mellém.-Ha nem szeretsz annyira, akkor mondd meg nyugodtan. Nem fogok haragudni.

-Te ezt nem érted…-néztem rá könnyes szemekkel.-Jobban szeretlek, mint Fernandot bármikor. Lassan jobban, mint a szüleimet és jobban, mint az életemet. Megvan benned minden, amit egy férfiban keresnék, még több is. De még nem tudok 100%-osan a részese lenni ennek az egésznek, mert valami belül még mindig arra kényszerít, hogy Fernandot is szeressem. Én… én próbálom leküzdeni, mert már meggyűlöltem őt és nem akarom szeretni, de ez az érzés mindig felülkerekedik rajtam. Lehet, hogy ezt már nem most először hallod tőlem, de még mindig nem vagyok képes elfelejteni. Fogalmam sincs, mit tehetnék. De nem akarlak elveszíteni. Te vagy mindenem.-sírtam el magam és akaratlanul is hozzábújtam.

-Tudod, hogy bármiben segítenék neked, de most nem tudom, mit tehetnék.-húzta végig a kezét a kezemen. Ettől kirázott a hideg és ezt ő is észrevette, kicsit elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Rám nézett, de csak a tehetetlenséget véltem felfedezni a tekintetében. A szemei csillogni kezdtek és lassan megjelent az első könnycsepp az arcán. Más férfi szégyellné a könnyeit mások előtt, de ő nem ilyen. Bátran vállalta az érzelmeit. A két kezemet az arcára tettem.

-Még egy kis idő segíteni fog, hidd el! Rendbe jövök, ígérem. Csak egyre kérlek!

-Oké, de mire?

-Holnap és a versenyen ne ezekre gondolj, koncentrálj a versenyre! Nem akarok azon aggódni, mikor esel ki miattam.

-Nyugi, semmi baj nem lesz.-mosolygott.-Csak gyere el. Most nagyon sokat jelentene nekem.

-Ott leszek, tudod, hogy mindig ott vagyok.-mosolyogtam és megsimítottam az arcát.

Pár perccel később elmentem tusolni, aztán le is feküdtem. Fáradt voltam és gondolkodni akartam még egy kicsit, de az álom hamar elnyomott. Reggel Seb ébresztett – majdnem elaludtam. Már fel volt öltözve, de megvárt, míg én is elkészültem. Nem tudtam, hogy köszönjenek neki reggel, egy rövid csókkal vagy csak egy sima puszival. Szerencsére ezt a problémát ő oldotta meg, míg az ágyban feküdtem nyomott egy puszit a szám szélére. Kimásztam az ágyból, aztán vettem egy reggeli gyors zuhanyt, felöltöztem és már mentünk is a pályára. Reggelizni már nem volt idő, ezért a Red Bull büféjében tettük ezt meg.

A harmadik szabadedzést Seb, a délutáni időmérőt pedig szintén Ő nyerte meg Mark és Lewis előtt. Aznap és a másnapi futam előtt és után szinte nem is mozdultam ki a boxból és a motorhome-ból, mert nem akartam összefutni Fernandoval – és Markkal se, de vele nem tudtam elkerülni a találkozást.

A versenyt a boxban néztem meg a csapattal és Luciával. A rajt számunkra izgalmas volt, mert Seb és Lewis harcoltak az első helyért. Kétszer is összeértek, ezt Lewis első szárnya bánta. Néhány körön át nyugalmasan telt a verseny, de a 9. körben Mark belecsúszott az egyik Lotusba. A Red Bull a levegőben megpördült, az oldalára leesett, majd újra a kerekein állt és a gumifalba csapódott. A csapattal tátott szájjal figyeltük az eseményeket. Bár nem szeretem Webbert – nyilvánvaló miért nem – de sose kívántam volna, hogy balesete legyen, vagy valami baja essen, így én is roppant ideges voltam. Végül az ausztrál sértetlenül szállt ki az autóból, a pályára pedig bejött a Safety Car. A csapattal megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. Az új rajtot követően még mindig Seb vezette a versenyt Lewis előtt. A befutási sorrend sem változott, a harmadik Jenson lett. Nagyon örültem, amikor befutottak, hiszen Seb utoljára a Maláj Nagydíjon tudott futamot nyerni. És nagyon büszke is voltam rá, hogy ki tudta zárni a problémákat. A díjátadás után:

-Büszke vagyok rád.-öleltem meg boldogan.-Gratulálok!

-Köszönöm.-vigyorgott és beletúrtam a hajába, mire ő nyomott egy puszit a nyakamra. Bár ünneplésre csak félig volt öröme a csapatnak – Mark miatt – mégis elég nagy bulit sikerült csapni a motorhomeban és a hotel éttermében. A buli nekem is jót tett valamilyen szinten, mert el tudtam felejteni a problémáimat és mivel Mark sem volt ott nem kellett amiatt aggódnom, hogy mikor lesz a kedvem megint rossz. Egész este Seb mellett voltam, nem akartam őt zavarni az ünneplésben, de mindig odahúzott magához. Elmondhatatlanul örült a futam győzelmének, hiszen sok problémája volt az elmúlt futamokon.