53. rész

Ugye milyen rendes vagyok? :D Kommentek és vélemények hiányában még is itt van a mai plusz rész!;) Szabusnak tessék megköszönni. :D

A reggel hamar megérkezett – már hétkor felébredtem - és én azon kaptam magam, hogy tegnap este nem fürdöttem – ez volt a kisebb baj – és, hogy még egy árva ruhámat se pakoltam a bőröndömbe, hiszen úgy voltam vele, hogy nem utazok Németországba Sebivel. Mostanában egyre többször előfordul velem, hogy Seb ölelésében elalszok, és nem tusolok, mert csak hirtelen elnyom az álom a biztonságot jelentő karjaiban, ezen változtatni kell.
Miután rájöttem, hogy még sok dolgom van kimásztam Seb öleléséből, előhúztam a bőröndömet és a szekrényem tartalmának nagy részét kihajítottam a bőröndöm elé. Keddig maradunk, vagyis elég sokat ahhoz, hogy elég sokáig kelljen pakolnom. Még szerencse, hogy a gép csak délben indul…

-Úristen, még cipőt nem is raktam. Ahh..-sóhajtottam fel és újra a szekrény felé vettem az irányt. 

-Hozzám beszélsz?-motyogta két ásítás között.

-A cuccaimhoz, ugyanis még nem pakoltam el.-ültem le az ágyra nevetve és a bőröndömre pillantottam, ami még majdnem üresen hevert a szőnyegen.

-Nekem ruha nélkül is tökéletes leszel.-vigyorodott el és lehúzott magához, hogy megcsókolhasson.

-Azt elhiszem, de a szüleid?-nevettem.

-Azzal ne foglalkozz.-csókolt meg újra.

-Azért engem érdekel.-túrtam a hajába.

-Egye fene, megengedem, hogy pakolj.-legyintett a kezével.

-Kedves tőled.-csókoltam meg, aztán tovább nevettem. El se hiszem, hogy végre igazán boldogan telt a reggelem és nem kellett amiatt aggódnom, hogy mikor borulok ki újra Fernando miatt vagy, hogy fog reagálni Sebi a hülye viselkedésemre.. Most már csak egy dolog van, ami kicsit idegesít: a szülei. Remélem meg fognak szeretni és elfogadják, hogy Sebastiannal összejöttem. Szerencsére a pakolás összehoztam egy óra alatt, így nyolcra végeztem is. Seb még elintézett pár dolgot – például ő is elpakolta még néhány ruháját – addig volt időm letusolni és elkészülni.

-Szia, apu.-köszönt a telefonba Seb.

-Szia Basti. Akkor ma jössz?-kérdezte Norbert.-Kimegyek eléd a hockenheimi reptérre.

-Igen, három körül szerintem már ott leszünk. És ugye nem baj, ha Riya is jön velem?

-Dehogyis! Már régen láttuk.-mosolyodott el a vonal másik felén Seb apukája.

-Akkor jó.-vágta rá megkönnyebbülten Sebi.-Most megyek, mert még pár dolgot el kell intéznem. Majd akkor a reptéren találkozunk.

-Várj! Egy kérdésre válaszolj még. Mikor fogtok már összejönni? Amiket elmondtál a múltkor telefonon…

-Akkor, szia, apa.-bontotta a vonalat Seb nevetve. A telefonját letette az asztalra, aztán nevetve rázta meg a fejét édesapja kérdésen.-Majd megtudod, ha odaértünk.-motyogta.

-Ejj, ez a gyerek.-nevetett fel Norbert.

-Mi az?-kérdezte tőle Heike.

-Rákérdeztem, hogy Riyával mikor jönnek már össze.-válaszolta nevetve.

-És?-kérdezett megint egyet, ám most sokkal kíváncsibb volt.

-És nevetve lerakta a telefont. Egyébként jön vele Riya is.

-Oh, ne aggódj.-nyomott egy puszit párja arcára.-Szerintem hamarosan összefognak. Örülök, hogy Riya is jön. Tavaly november óta nem láttam.

-Remélem igazad lesz. Jó lenne már neki valaki.

A fürdés után még vagy tíz percet variáltam a szobában, hogy mit vegyek fel. Végül egy farmer rövidnadrág és egy fehér-piros kockás ing mellett döntöttem, és felvettem hozzá egy nyakláncot – ezt az összeállítást viseltem az egyik futamon is, de én már meg nem mondom melyiken. A hajamat becopfoztam, sminkelni egyáltalán nem sminkeltem. Ahogy elkészültem lementem a konyhába, mert Sebit az emeleten nem találtam. A konyhában kellemes meglepetés fogadott. Az asztal meg volt terítve és egy nagy tányér pedig tele volt finomabbnál finomabb ételekkel.

-Wow!-álltam meg az ajtóban és az asztalra pillantottam.

-Gyönyörű vagy.-mosolygott és megcsókolt.

-Köszönöm.-mosolyogtam és pár másodperc szünetet tartottam a mondataim között. Még mindig el voltam bűvölve.-Sebi, ezt az oldaladat eddig nem ismertem.-bújtam hozzá.-Ha ezt tudom, reggel hatkor felkeltelek.-nevettem fel és egy puszit nyomtam a nyakára. Hihetetlen, hogy úgy érzed, hogy valakit már teljesen kiismertél, de még így is képes egy apró dologgal hatalmas meglepetést okozni.

-Ez csak egy apróság.-mondta és a védjegyévé vált mosolyát kapta elő.

-Megleptél.

-Ez volt a szándékom.-csókolt meg. Életem egyik legjobb reggelén életem egyik legjobb reggelijét fogyaszthattam el azzal az emberrel, aki a legfontosabb. Mi mást kívánhattam volna akkor éppen?

A fantasztikus reggeli után – nagy nehezen, de - rábírtam Sebit, hogy majd én elmosogatok, addig ő is készüljön el. Addig-addig tevékenykedtünk, hogy eltelt az idő. Már éppen becsuktuk az ajtót és bepakoltunk volna a kocsiba, amikor megjött Kimi. Ő is Zürichbe tartott, így azt mondta bevisz bennünket ő. Végül Kimi autójába pakoltunk és vele mentünk. 

Zürichből egyenesen a németországi Hockenheimbe repültünk. A repülőn nem igazán akartuk puszilgatni egymást vagy hasonlók, mert néhány felismerték Sebit és nem akartunk az újságok címlapjaira kerülni, inkább titokban akartuk tartani, hogy végre igaziból együtt vagyunk. Az utóbbi napjaink kicsit zavarosak voltak, nem lehetett azt mondani, hogy együtt vagyunk, de nagyon azt se, hogy ugyanaz a helyzet, mint néhány hónappal ezelőtt. Így be kellett érnünk a beszélgetésekkel és a kedves mosolyokkal.

És a végére egy kis random reklám. :D Még a nyár végén csináltam.. :)