A konyhából hallottam, hogy vidáman cseverésznek és a konyhába tervezik az irányt, de a másik hangot nem bírtam beazonosítani. Kitöltöttem magamnak a narancslevemet, majd visszaraktam az üveget a hűtőbe, és mikor újra a poharam felé fordultam megpillantottam Seb mellett azt a személyt, akire végképp nem számítottam.
-Hanna!-üdvözöltem mosolyogva, de legbelül szétvetett az ideg, hogy a párom volt kedvese miért van velem egy helyen.
-Riya!-mondta ki a nevem az enyémhez hasonló meglepett stílusban. Talán őt még jobban sokkolta a jelenlétem, mint engem az övé. Megöleltük egymást, majd egy gyors rég láttalak, hogy vagy után Sebbel beszélgetni kezdtek és csak felesleges harmadiknak éreztem magam. Semmi értelmét nem láttam tovább ottmaradni. Pláne nem úgy, hogy forrt bennem a méreg, hogy a csaj vajon mit akarhat az én szerelmemtől. Az ENYÉMtől! Már nem az övé… Megfogtam a poharam és szó nélkül el akartam indulni, de jobbnak láttam, ha pár – a szívemnek jelen pillanatban nem éppen – kedves szót közlök velük.
-Felmegyek, beszélgessetek csak nyugodtan!-mosolyogtam rájuk és már is elindultam a lépcső felé. Seb már állt volna fel a székről, de esélyt sem adtam neki, hogy megcsókoljon vagy szóljon egy szót is, már fent voltam. Le kellett kicsit nyugodnom. Bár Sebiben bíztam annyira, hogy akármit is mond neki Hanna nem fog vele újra összejönni vagy egyebek. De a lány esetleges hátsószándékait nem ismertem. Steph szobája előtt haladtam el, amikor meghallottam a hangját:
-Riya, nem DVD-zel velünk?-kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit reagáljak, mert kicsit feldúlt állapotban voltam, de bíztam benne, hogy majd ők Fabival elterelik a gondolataimat és egy jót szórakozunk, így igent mondtam.-Sebit hol hagytad?
-A konyhában beszélget Hannával.-tettem le a kis asztalra a poharam. A hangomban felfedezhető volt egy kis féltékenység, ezt Steph is észrevette.
-Fabi, menj, keress valamit, amit megnézzünk!-utasította a legkisebbik Vettelt a DVD-s polc felé.-Sajnálom, de tényleg!-néztem rám bűnbánóan, én pedig csak értetlenül pislogtam rá.-Mikor anyáék múltkor mondták, hogy Sebi hazalátogat nem tudtam, hogy Te is jössz vele és, hogy együtt vagytok. Így felhívtam Hannát, hogy Seb biztos örülne neki, ha meglátogatná és felköszöntené, amíg itthon van. Tegnap meg már bunkóság lett volna felhívnom és azt mondanom neki, hogy ne jöjjön. Úgyhogy nem miattad van, nem akarom őket újra összehozni vagy bármi. Nagyon bírlak Téged és sokkal jobban összeillesz vele, mint ő!
-Persze, nem tudhattad.-mosolyogtam.-De nem zavar, hogy itt van, egyáltalán nem.-füllentettem egyet.
-Dehogynem! Látom rajtad. Lehet, hogy csak két napja ismerlek, de jó emberismerő vagyok, rögtön észreveszek mindent.
-Szerinted Hanna bepróbálkozik nála?
-Ha igen, ha nem Sebastian téged szeret, nem őt. Nyugi!-ölelt meg. Ekkor Fabi rögtön vissza is ért egy DVD-vel a kezében, így a témát hanyagoltuk bő másfél órára. A legkisebb Vettel fiú pont egy olyan vígjátékot hozott, amit imádok, így ha teljesen nem is, de ki tudtam verni a fejemből azt, hogy Hanna is a házban van.
A film végén még mindig hárman voltunk a szobában, Sebastian még mindig lent lehetett a konyhában, hiszen minden bizonnyal feljött volna, ha a lány elment. De nem tette, ami csak idegesebbé tett. Én nem akartam lemenni és esetleg megzavarni a beszélgetésüket, ezért Fabival és Stephanieval maradtam a szobában. Stephanieval sikerült jobban megismerkednem és egyre jobban megszerettem. Sok közös témánk volt, hiszen csak néhány évvel idősebb nálam és ugyanolyan bohókás, mint én. Hamar megtaláltuk most is a közös hangot. Ám egy félórás beszélgetés után fáradtságra hivatkozva otthagytam a testvéreket a szobában. Bementem a fürdőbe, letusoltam, felvettem a pizsamám és Sebastian szobáját vettem irányul. A fürdő a folyosó végén volt, a lépcsőtől nem messze, így amikor Seb szobája felé mentem hangokat hallottam lentről. Nem is akármilyen hangokat, két boldog fiatal nevetése törte meg a csendet. Még idegesebb lettem, bár belül egy hang azt mondta, hogy nem kéne idegeskednem, mert Sebastian engem szeret. De valahogy nem sikerült megnyugodnom. Hanna tavaly még csak egy szép, kedves lány volt, aki néha feltűnik a párja mellett a versenyeken, akivel viszonylag jó kapcsolatot ápolok. Most meg a pillanatbeli legnagyobb ellenségemnek járó díjat ő érdemelte ki. Fenyegetőnek éreztem a jelenlétét, de csak, mert Sebivel vagy öt évig együtt voltak. Ha egy gyerekkori lánybarát vagy egy futókaland lenne nem kapnék idegrohamot, de így… Legjobbnak láttam, ha elteszem magam holnapra és nem foglalkozok azzal, ami tizenegy lépcsőfokkal lejjebb történik. Steph szobájába még benéztem az alvás előtt.
-Szerintem én megyek, lefekszek.-jelentettem be.
-Már is? Még csak háromnegyed kilenc. Ilyenkor még én is ébren vagyok.-mászott le az ágyról Fabian.
-Igen, már is. Kicsit fáradt vagyok.-mosolyogtam rá és megsimítottam a haját.
-Legyen.-sóhajtott fel.-De holnap tollasozol velem, ugye?
-Persze. Csak Veled, mivel Sebastian ellen esélyem se lenne.-nevettem fel keserűen.
-Lehet, hogy ellenem se.-vigyorgott.
-Majd meglátjuk!-kacsintottam rá, majd megöleltem.
-Biztos nem maradsz itt velünk még egyet filmezni vagy csak beszélgetni?-kérdezte kedvesen Steph.
-Nem, köszönöm. Tényleg fáradt vagyok.-öleltem meg őt is.
-Jól van.-mosolygott és viszonozta az ölelést.-Akkor jó éjt!
-Nektek is!-indultam az ajtó felé, de Fabi megállt előttem.-Nem engedsz el?
-Nem, amíg nem válaszolsz egy kérdésre.
-Akkor kérdezz!
-Az a baj, hogy itt van Hanna, igaz?
Hihetetlen a kis srác, alig ismer és rögtön rátapintott a lényegre. Nem akartam neki hazudni, mert tudtam, hogy úgyis átlátna rajtam, de mégis füllentettem, hátha hamarabb elenged.
-Nem.-mosolyogtam rá.-Semmi bajom sincs Hannával.
-Akkor Sebivel van valami baj?
-Egy kérdésben egyeztünk meg.
-De arra sem válaszoltál normálisan.
Stephanie érdeklődéssel és csendben figyelte a Fabiannal való beszélgetésemet. Ez a srác komolyan átlát rajtam! Tény, hogy Sebire is kicsit „mérges” vagyok, amiért egy árva szót nem szólt azóta, hogy itt ez a csaj. Fel se jött majd’ három órája, hogy megkérdezze mi a helyzet velem/velünk vagy, hogy közölje, kicsit még lent marad beszélgetni. Semmi reakciója nem volt azóta, hogy feljöttem. Nyilván én is lemehettem volna, de az meg túlféltékenykedő barátnős dolognak tűnt volna, hogy megkérdezem tőlük, hogy mit csinálnak vagy beszélgethetek-e velük. Elgondolkodtam, ezt Stephanie is észrevette, így kimentett Fab következő kérdései alól.
-Fabi, szerintem hagyjuk most, hogy Riya lefeküdjön aludni. Tényleg fáradtnak tűnik.-nézett rám, erre egy köszönömöt tátogtam neki, mire mosolyogva rázta meg a fejét, miszerint nincs mit megköszönni. Pedig igen is volt mit.
-Na jól van.-bújt hozzám Fab.-Jó éjt Riya!
-Álmodj szépeket Fabi!-pusziltam meg és végre elindulhattam Sebastian szobája felé.
-Szerinted komolyan fáradt volt?-ült le nővére mellé a legkisebbik Vettel.
-Egy kicsit.-válaszolt.
-És szerinted mérges Hannára?
-Hát azt nem tudhatom. De Sebastiannal kicsit majd el kell beszélgetnem.
Átsétáltam a szobába és szinte azonnal bedőltem az ágyba. Tényleg fáradt voltam, de csak azért, mert túl sokat idegeskedtem és gondolkodtam azon, hogy mit beszélhetnek ezek ketten odalent ilyen sokáig. Betakaróztam és percek alatt el is aludtam.
Újabb félórával később távozott csak Hanna, Sebastian pedig csak ezután ment fel az emeletre. Stephanie szobája előtt haladt el először.
-Sziasz…-nagy hanggal és boldogan köszönt volna be a szobába, de Steph mutatta, hogy maradjon csendbe, mert Fabi már elaludt.-Szia Steph.-mondta halkabban és besétált a szobába.
-Most azonnal menj és engeszteld ki a barátnődet, ha még nem aludt el.-mutatott a folyosó felé az egyik kezével, a másikkal gyengéden ölelte Fabiant.
-Mi?-nézett rá értetlenül a pilóta.
-Csak menj!-utasította a lány. Sebastian értetlenül sétált a szobájába, de rögtön észrevette, hogy már alszok. Elment fürdeni, aztán befeküdt mellém, és őt is hamar elnyomta az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése