54. rész

Sziasztok. :) A rész előtt nem mehetek el szó nélkül a mi Sebastian Vettelünk teljesítménye mellett, hiszen már csak egy - azaz 1 - pont választja el a második világbajnoki címétől. Hatalmas nagy büszkeség önt el, bármilyen furcsán hangzik is ez. És még mindig remek döntésnek tartom, hogy 2009 év elején megszerettem ezt a fantasztikus srácot. ;)<3
Puszilok mindenkit és jó olvasást. :)<3

Amikor megérkeztünk és leszálltunk a gépről a reptér előtt már várt minket Norbert.

-Szia, apa!-vigyorodott el Seb és boldogan megölelte apukáját. Olyan aranyos volt, amikor megpillantotta Norbertet, mosolyogva figyeltem őket.

-De rég láttalak fiam!-mosolyodott el Norbert és a két keze közé fogta Seb arcát, aki csak vigyorgott, mint a tejbe tök.-Szia Riya!-fordult felém boldogan.

-Csókolom!-köszöntem mosolyogva és megöleltük egymást.

-November óta nem találkoztunk.

-Hát, igen elég rég volt.

-De most lesz elég időnk arra, hogy még jobban megismerjük egymást.-vigyorgott. Bepakoltuk a bőröndjeinket az autóba, aztán útba vettük Heppenheimet, Seb szülővárosát. Nagyon boldog volt, hogy újra otthon lehet. Amikor megpillantotta a Heppenheim várostáblát szinte rátapadt a kocsi ablakra, de a keze végig a combomon volt. Szerintem az apukája ezt észre is vette, mert a kocsiban lévő visszapillantó tükrön keresztül néha összenéztünk és nagyon sunyin mosolygott. Nem soká megérkeztünk a Vettel család házához. Még nem jártam itt, de pont olyan, mint amilyennek képzeltem. Barátságos, nem tűnik ki a többi közül, mégis szép. Kiszálltunk az autóból, de Seb anyukája máris kirontott a bejárati ajtón.

-Végre! Sziasztok!-szaladt oda hozzánk és szinte egyszerre ölelt meg engem és Sebastiant. A gyors hogy vagytok, jól utaztatok kérdések után fia nyakaiba borult.

-Menjetek be nyugodtan, majd én viszem a csomagokat!-intett Norbert.

-Segítek én!-nyúltam a csomagtartóba az egyik bőröndért.

-De…-fordult felénk Seb.

-Nem! Két bőröndöt még csak elbírunk, nem?-néztem nevetve Norbertre, aki bőszen bólogatott.

-Legyen.-sóhajtott fel Sebi.

-Basti, olyan jó, hogy itthon vagy.­-ölelte meg az ajtó felé menet az anyukája.

-Basti, de furcsa. Én sose szoktam így hívni.-mondtam Norbertnek, miközben kivettük a bőröndöket.

-Nem sokan hívják így. A nővérei és az anyja.-nevetett fel.

-Hmm..-mosolyodtam el.-És Seb nővérei itt vannak most?

-Stephanie holnap jön, de Melanie nem tud most hazajönni.

-Értem.

-Tényleg, én azt nem is tudom, találkoztál már valamelyik lánnyal?

-Már sokat hallottam róluk Sebitől, de még nem találkoztam velük.

-Na, majd most. Szerintem jól ki fogtok jönni egymással.

-Remélem.

-Ugyan már, veled mindenki jól elvan!-nevetett Norbert. Jól esett, hogy ezt gondolja, így legalább biztos lehettem benne, hogy tényleg szeret velem lenni – már amennyit eddig találkoztunk. Bementünk Seb és Heike után, és a bőröndöket leraktuk az előszobába. Sebiék eltűntek valamerre a házban, így Norbert vezetett körbe a Vettel rezidencián. Élveztem, ahogy minden helyiségbe beérve mesél egy rövid történetet a régi időkről és Seb gyerekkoráról. A rövid körbevezetés után lementünk a nappaliba, ahol már ott volt Heike, Seb és az öccse, Fabian.

-De eltűntetek!-ugrott fel a kanapéról Seb.

-Ti tűntetek el!-nevetett fel Norbert.

-Mindegy.-legyintett a kezével újdonsült párom, majd felrántotta az egyik fotelből az öccsét.-Öcsi, emlékszel még Riyára?-álltak meg előttem.

-Persze.-mosolygott.-Már nem vagyok kicsi, hogy ne emlékezzek a múlt évre.-mondta szemrehányóan bátyjának.-Szia Riya!-mosolygott rám.

-Szia Fabi.-öleltem meg.-Jó nagyot nőttél, mióta nem láttalak.-néztem rajta végig.

-Igen, azóta felnőttem.-túrt a hajába, ahogyan Seb szokott a sajátjába. Halkan nevettem és Sebire néztem, aki vigyorogva megrázta a fejét.

-Imádlak öcsi!-nevetve túrt bele öccse hajába.

-Ne tedd tönkre a frizurámat!-mondta komolyan Fabi, de a végén ő is elnevette magát. Nagyon bírom a kissrácot, vele is körülbelül annyit találkoztam, mint Seb szüleivel, de a futamokon hamar megtaláltuk a közös hangot. Most végre őt is jobban megismerhetem.

Leültünk egy kicsit beszélgetni, én Seb és Fabi közt ültem. Sebbel elég sokszor egymáshoz értünk – többször, mint ahányszor a barátok szoktak egy-egy beszélgetés közben -, ami talán megint egy jel volt Norbertnek, hogy gyanakodjon, de ezúttal Heike is sunyin mosolygott ránk, aztán gyanakvón egymásra néztek, míg mi Fabival beszéltünk.

-Ahh, ki kéne pakolni.-sóhajtott fel Seb az egyik pillanatban és rám nézett. Felpattant a kanapéról.-Gyere!-mosolygott és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. A szemeiben láttam, hogy nem a pakolás miatt siet ennyire, hanem valamit meg akar beszélni. Egy „oké”-val beleegyeztem és felmentünk a régi szobájába.-Láttad már a szobámat?-vigyorgott, miközben becsukta mögöttem az ajtót.

-Igen, apukád már körbevezetett és hallottam rólad vicces történeteket.-nevettem és átkaroltam a nyakát.

-Kibeszéltetek?-simogatta a csípőmet.

-Mondhatjuk így is.-cirógattam a nyakát.

-Nem volt szép.-mosolygott és megcsókolt.-Amúgy azért akartam feljönni, hogy a szüleimet mikor avassuk be?

-Gondoltam. De szerintem már sejtik.

-Igen?-foglalt helyet az ágyán, majd beleültetett az ölébe.

-Apukád elég érdekesen vigyorgott az autóban, amikor jöttünk és most is eléggé kíváncsian néztek minket.

-Hát akkor… Mondjuk el nekik akkor, amikor…-gondolkodott hangosan, de ezeknél a szavaknál tovább nem jutott.-Ebben nem vagyok jó.-nevetve hajtotta a vállamra a fejét.

 -Észrevettem.-kuncogtam.-És, ha nem mondanánk el magunktól csak, ha rákérdeznek? Vagy ha nagyon feltűnően néznek minket?

-Vagy csak egyszerűen leteperlek apuék előtt. Bár a te ötleteiddel azt hiszem, jobban járnánk.

-Ha nem a szüleid előtt teszed ezt, akkor tényleg jó ötlet.-kacsintottam rá. Kajánul rám vigyorgott, az egyik kezét a hátamra, a másikat a térdeim alá tette. Felkapott és lefektetett az ágyára.-Ezt vehetem ötletmegvalósításnak?-húztam magamra.

-Igen.-vágta rá és megcsókolt.

Néhány perccel később hazaérkezett Seb nővére, Stephanie:

-Szia, kicsim!-üdvözölte Heike is egy öleléssel és két puszival a két fiú után.

-Hol van az én drága pilótám?-kérdezte mosolyogva a családot.

-Fent vannak, kipakolnak.-vigyorgott Norbert, de észrevette Stephanie értetlen arcát, ezért rögtön kiegészítette mondatát.-Riya is jött vele.

-Óóó!-vigyorodott el.-Végre megismerem.

-Mindjárt lehívom őket.-mosolygott Heike.-Riya, Seb!-kiabált fel, de néhány másodperc elteltével sem kapott választ.-Nahát, ezek süketek! Felmegyek és bekopogok.-nevetve nézett lányára. Felbattyogott a lépcsőn.-Riya, Basti!-kiabált megint. Mielőtt Seb szobáját elérte volna bement az ő szobájukba kikapcsolni a tv-t, mert amikor megérkeztünk annyira sietett le, hogy erre se maradt ideje.

-Anya!-vált le az ajkaimról és felült.

-Basszus.-szólaltam meg és le akartam ülni a földre a bőröndömhöz, hogy legalább valami látszata legyen annak, hogy pakoltunk.

-Várj, elment.-fülelt Seb és megkönnyebbülten felsóhajtott.

-Hát ez meleg volt.-ültem Sebi mögé és a vállára tettem a fejem. Megpuszilta az arcomat, mire elmosolyodtam, így kaptam egy csókot a számra is.

-Megjött Ste… Hopp, bocsánat!-nyitott be Heike, de azzal a lendülettel vissza is csukta az ajtót. Visszament a nappaliba.